Nesze!szer

Az év postjai a blogon

2019. december 29.

 

 

 

hello_goodb.jpg

 

Arra gondoltam, kicsit összegzem az évet a blog szempontjából is. Most kiválasztottam azokat a postokat, amiket én legjobban szerettem nektek adni, vagy csinálni, lehet, hogy lemaradtatok róla avagy felelvenitenétek. Szóval, jöjjön egy best of neszeszer blog és hát nincs ok panaszra, idén is millió feletti olvasottságról beszélhetek. 

tanya2_2.jpg

 

Februárban indult el a Minden babának jár kampányunk Somodi Dórival és Várszegi Olíviával. Itt még csak a részleteket közöltem és jöttetek és jöttetek és jöttetek. Pici cégek, lelkes anyukák, kedves barátnők, ismert emberek, komplett önkormányzat (Törökbálintnak örökké hálás leszek!) Azóta már ezer feletti családnak juttattunk el csomagot, kórháztól az anyaotthonik, a szegény faluig. Itt indultunk és ITT az egyik beszámoló egy adományosztásunkról. Máig elbőgöm magam, ha újra megnézem ezeket a képeket. És hát az év végén egy fantasztikus elismerést is kaptunk a munkánkért, ezen is meghatódom általában. De nem elégszünk meg ezzel, jövőre megyünk tovább, mert elkél még a sok segítség! Szintet lépünk, remélhetőleg! 

boldizsar_1.jpg

 

Áprilisban mutattam be nektek Boldizsárt, aki egy olyan magyar márkát visz Kanadában, ami világhírű és Meghan Markle-től Hugh Jackmannig elég sokan használják, a világ több mint 50 országában. Az Éminence kozmetikumokról itthon még a szakmából is kevesen hallottak, van, aki szaklapot vezet és megjegyezte: hát ő erről nem is tudott. Ti pedig igen, a post ITt olvasható. Ezt a postot gyakorlatilag az összes nagy portál és oldal megosztotta. 

simon_boske_1_1.jpg

 

 Az Anna-bál apropóján hoztam egy postot a nyáron Simon Böskéről, a tragikus sorsú első magyar szépségkirálynőről. Nem volt túl fényes élete, korabeli celeb volt és sokan nem is tudtátok, hogy nemcsak Molnár Csillának volt nehéz a korona. Végtelenül sajnálom mindkettőjüket, Böskéről az iromány ITT., ez is kikerült az indexre.

 

 

 

milka_nezi_a_kavemat_1.jpg

 

Nyáron az igazi Milka hazájában jártam, az Alpok ölelésében. A hely, ahonnan a bocik tejét hozzák és a csokikat gyártják, mind a svájci-osztrák-német területen fekszik, be is barangoltuk szépen. Csodás napokat töltöttünk ott, ezt a postomat is megosztotta több portál és weboldal, hiába, szeretem édesen élni az életet. A Milka post ITT. 

 

daisuke1_1.jpg

A csoki után a másik legális függőségem a kávé. Idén alkalmam volt a Daisuke jóvoltából megismerni és kitanulni, mitől is jó egy specialty kávé és mekkora érzéki csalódás, hogy a vákuumosan zárt őrölt izékben nem is a kávé illatát érezzük, hanem mesterséges aromát. Akit érdekel a kávézás rituáléja, az ITT kortyolhat bele. 

 

tea_nagy_1.jpg

 

Novemberben pedig adta magát az alkalom, hogy megismerhessem Magyarország teanagykövetét. A beszélgetés óta nem is iszom filteres teát, viszont szálasat igen, Varga Marianna elvarázsolt engem és még jobban értem, érzem a műfajt. Műkedvelő lettem. Egy cszészényi tea bölcsesség ITT

 

received_455135858532421_1.jpeg

Utolsónak pedig egy kis házi büszkeséget hoznék. Ebben a postban a számomra legjobban tetsző férfi illatokról számoltam be nektek, esetleg ajánlatot adva. Azóta a Müllerből, a Douglasból is több eladó is küldött nekem üzenetet, milyen sokan keresték a parfümöket a blog alapján. Ja, és hát Femina coveren is kint volt.

 

szembesuloskutyas_1.jpg

Ez pedig néhány napja került ki, semmi más, csak az évemről szólt. Fogtam és kiírtam magamból.  Sok nagyon kedves visszajelzést kaptam tőletek és a femina olvasóktól is. Nekem ez nagy támogatás, mert az ember végre csak rááll valahogy az útjára. Szóval a decemberi egyik legkedvelett postotok ITT, legyen tényleg a mosolygás éve 2020!

 

Köszönöm, hogy az értékes tartalomra is van igényetek és naponta sok-sok ezren olvastok. Hálás vagyok értetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8415370098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása