Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy elindultunk Svájcba, elmondták, Ausztriába megyünk, aztán kikötöttünk Németországban. Az előző postomban már meséltem nektek arról, milyen csodás vidéken jártam, ahol egy helyi farmmal ismerkedtem meg. Innen viszik a tejet ugyanis a Milka gyárába, ami gyakorlatilag a három ország ölelésében található. Nyilván, mivel édesanyám elmondása szerint a kocsi - vagyis a csoki volt az egyik első szavam, minden, ami csokoládé: érdekel.
A Milka óriás gyára Bludenzben található. Ez egy nagyon pikk-pakk "osztrákos-németes" város, az utca végén az Alpokat látod, olyan, mintha egy díszletben sétálnál, de erről az instán azt hiszem, postoltam is nektek bőven. Itt a gyár és egy interaktív kiállítás, bemutatóterem is hozzá. Fantasztikus élmény azoknak, akik ugyanúgy, mint én, szeretik a finomságokat, az édességet és a hasukat.
A Milka csoki története tulajdonképpen egy kisfiúval kezdődött, Svájcban. A tíz esztendős Philippe Suchardot ugyanis a legenda szerint csokiért küldte a patikába az anyukája. Ez a dolog csak a kiváltságosoké volt, Philippének meg is tetszett nagyon. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy akkoriban a csokolédét gyógyszerként tartották számon, tehát a lelkiismeretfurdalás fel nem merült senkiben! Aztán Suchard az első cukrászdájában már el is kezdett ezzel is foglalatoskodni, különleges édességként hirdette. Fogyott, fogyott a csoki, amit a kezdetektől lila papírba csomagolt. Mivel az ezernyolcszázas esztendő végéhez képest Suchard nagyon nyitott és érdeklődő típus volt, a kézi csokoládé gyártását már gyárba vitte, magyarán létesített ilyeneket. Ez igazán különleges dolog volt akkoriban, főleg, ha meggondoljuk, kétszáz évvel azelőtt még csak a forró csokit fogyasztották a svájci-német térségben is. Ami érdekes és igazán extra, hogy két helyen is készítették a finomságot. Később lánya és veje vitte tovább az ipart. Suchard tényleg igazi úttörő volt, nem állt meg az országok határainál. Zseni volt marketingben, hisz volt, hogy összecsomagolta az alpesi faházat és kivitte a világkiállításra, hogy így is népszerűsítse termékeit. És mi az, ami még a Suchard család nevéhez fűződik? A táblás csokik után (1901) megjelentek az üreges termékekkel is a piacon. Igen, ezek azok, amiket Mikulásra, Húsvétra vásárolunk. Azóta elképzelhetetlen lenne ezek nélkül egy igazi ünnep.
Apropó, Milka! Tudjátok, mit jelent a név? A Milch és Kakao szó ötvözete lett, tehát tej és kakaó, ami elég beszédes. Kezdetektől az alepesi tehenek "szállítják" az alapanyagot a finomságokhoz, de a harmincas években még egy bernáthegyi kutya volt a csokik papírjain. A lila tehénke 1971-ben született meg, egy magyar férfi találta ki, de erről írtam már nektek. Idézek ebből a postból, ami teljes egészében ITT olvasható:
A német-svájci határ melletti falucskában működő gyár nem kis meglepetést tartogatott számunkra: itt minden lila volt, a gépek, a dolgozók köpenye, a csomagoló papír, a falak. Ennyi lilát az újpesti stadionban sem láttam. Visszafele a vonaton a látottakat is emésztgetve törtük a fejünket. A szövegíró, Ilse szerint a hirdetésnek arról kellene szólnia, hogy az alapanyagok gondos kevergetésének köszönhetően finom a Milka csoki. Én azonban úgy véltem, inkább a lila színt kellene meglovagolnunk (milyen jó ez egy tehénnél - meglovagolni!). Ekkor tévedt a tekintetem egy legelésző tehéncsordára.Lila tehén! - hasított belém az ötlet. Csakhogy abban az időben nem volt divatban a lila szín. Ilse a rég elhunyt Philip Suchard úr életre keltését is ajánlotta, amit a főnök elfogadott alternatív megoldásként." - mesélte Szabó Sándor. "Néhány nap aztán elegendő volt ahhoz, hogy megszülessen a máig is használatos szöveg: „Milka. A legédesebb kísértés, amióta csokoládé létezik", jómagam pedig egy reggel azzal a vázlattal leptem meg Uwét, amely a ma is forgalomban lévő lila tehén alapkoncepcióját jelentette." Sándor felettese úgy érezte, jó ez a koncepció, lépjenek tovább a tervezésben.
Aztán megszületetett a Milka tehén, amelyet ma már mindennyian ismerünk. Igaz, azóta sok víz, illetve tej lefolyt az Alpokban, de még mindig jól tartja magát. A gyár pedig, a Milka birodalom pedig csak fejlődik. A lila tehén pedig.. ő nem igazi, de fotózkodhatsz vele, ahogy én is tettem. Ki az, aki kihagyná ez? Nekem a csoki és a Milka tehénkéje olyan együtt, mintha a gyerekkorom legörömtelibb részébe repíteni... Ami ott jártamkor kiderült: hihetetlen lelkesek a dolgozók. Igazán gyengéden beszélnek azokról a tehenekről, akik a csokoládé alapját adják. Gondosan ügyelnek, felügyelnek mindenre. Miután megtekintettük a legjobb minőségű kakaó baboktól kezdve a régi plakátokig a relikviákat, amelyek a múzumban találhatóak és totál elteltünk az isteni folyékony csokitól, munkába álltunk. Na jó, csak képzeletben.
Fellátogattunk a gyárba. Persze nem úgy, hogy hoppoltunk utcai ruhában. Szigorú védőfelszerelést kaptunk. Köpenyt, kesztyűt, cipőt, hajhálót, nehogy bármi oda nem illő kerüljön a csokikba. De annyira automatizált ma már minden, hogy hiba itt aligha csúszhat a gépezetbe. Amennyiben pedig csúszik... van egy gépi teszt, ami kiszúrja, ha valami nem úgy táblás, ahogy kéne. Óránként pedig van egy ember, akinek az a dolga, hogy megkóstolja a csokit, azt az ízt adj-e, amit kéne. Mondjuk, rögtön jelentkeztem ott erre a pozícióra, jeleztem, ha lenne üresedés, jönnék. Azóta nem hívtak sajnos, pedig álmaim munkája lenne. Hétköznap a csokolédé optimális törését ellenőrizném, hétvégénként pedig boldogan, gyengéden terelném a tehénkéket az alpesi mezőkön.
A gyárban az emberek mosolyognak, kedvesek, nyitottak. Minden nagyon szigorú szabályok szerint zajlik, de ez természetes. Ami nekem boldogító volt, magyarként, hogy az oreós Milka keksze a székesfehérvári üzemből jön. Tehát, amit Európában esznek, annak a belsejét mi gyártjuk. Egyébként iszonyat mennyiségű csoki jön le itt egy nap a szalagokról.
A gépek egy része szintén lila, ami nagyon jól néz ki. Aztán a gyártásról leérve, ahol azt is megtekintettem, melyik nap melyik csoki jön le, visszamentem és levettem a védőfelszerelést. A kis múzeumban lévő shopban pedig a kész csokoládékat lehetett megvásárolni és mindenféle milkás dolgot venni. Na jó, ott még nem volt az epres sajttortásból, amit én már fent megkóstolhattam. Mondjuk, egy baseball sapkát nem hagyhattam ott, de nyilván a többi édességből is megpakoltam a kosarat. A barátnőim egész konkrétan itthon már repesve vártak engem és üzenetben elég nagy tételes rendeléseket adtak le számomra. Szóval válogattam rendesen a shopban. Ami érdekes, hogy még az eladók is kedvesek, gyengédek voltak. Lehet, hogy a jó minőségű csoki annyi boldogsághormont termel, ami kiegyensúlyozza az ember lelkét? Azóta is fogyasztom, rendszeresen. Ja, és nekem melyik a kedvencem? Az eredeti táblás Milka és a nagy mogyorós. Édesek, ti melyiket kedvelitek legjobban?
