Az épületek mögött rejlő történeteket szeretem legjobban Budapestben, azt hiszem. Nem tudom, ismeritek-e a Kozmo hotelt, ami a Horváth Mihály térnél van, nekem nagy felfedezésem volt  néhány hónapja és most újra ide hozott a szerencsém. 

A történelmi hagyományok és a modernitás mesteri ötvözete - ez az, amit a Kozmo megtestesít: az ötcsillagos szálloda letisztult kortárs berendezésével történelmi falak közt a klasszikus luxus érzését nyújtja. A Kozmo Luxury Hotel Budapest egy építészeti gyöngyszem – a szállodának otthont adó épület 1917-ben épült Magyarország legnagyobb távközlési központjaként, mely az I.Világháború időszakától kezdve 82 éven keresztül, 1999-ig működött. Szóval tulajdonképpen egy távbeszélő központ volt itt egykoron.

A távközlési palota építését a korszak neves építésze, Ray Rezső Vilmos tervei alapján kezdték el 1910-ben. A tervező egy minden tekintetben újszerű és egyedi, a historizmus és szecesszió stílushatárán egyensúlyozó épületet alkotott, mely egyben a hazai vasbetonszerkezetű építészet korai példája is. Tulajdonképpen a József Távbeszélőközpont 1917. júliusában korának egyik legkiválóbb épületébe költözhetett be. A bal oldali szárnyban kaptak helyet a kapcsolótermek, itt kapcsolták a hívásokat a telefonközpontosok, a jobb oldalon voltak a mérnöki és igazgatósági irodák. Ez utóbbit a lányomnak is elmeséltem, hogy régen nem úgy telefonáltak hogy fogták és benyomták a zöldet, hanem kis kisasszonyok ültek a központban és ők kapcsolták a hívni kívánt felet. 

De nemcsak a története a csodás a Kozmo hotelnek, hanem a főlépcsősora is, ami a második legnagyobb az országban. (Az első helyezett a Parlamenté). Amikor átvette a mostani tulajdonos cég (spanyolok) ezt a gyönyörű épületet, az oszlopok felújítása mellett a festett kazettás mennyezet, a kandeláberek és falikarok rekonstrukciója, valamint a főlépcsőház Zsolnay burkolatainak újragyártása precíz kézimunkával történt. Szóval ez valami tényleg igazán varázslatos épület, azt kell mondjam. Többször volt már alkalmam itt megfordulni, imádnivalóak a ház terei, hogy kapsz levegőt és érzed: ez tényleg egy nyugalom szigete lehet. Nyilván ezért is szállnak meg itt a nálunk forgató hollywoodi sztárok sokszor, az MTV buli idején is volt itt híres vendég és most is lesz, már tesztelte is a hotelt. Nekem külföldi kárrier nem jutott, bár nem is vágytam rá, viszont az új nyári étlap tesztelése viszont igen. És de jó döntés volt, hogy igent mondtam erre az invitációra. Feith Attila irányítása alatt dolgozik a konyha és behozta ide a nemzetközi ételérzést rendesen. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ennyire szimpatikus árakon létezik ilyen színvonalú étkezés és környezet Budapesten. 

Bemelegítésként mindenféle előételekkel kezdtünk, olyan szépen kacsintott ki a magyar alapanyagok elkészítése a világba, hogy csak na. Némi képzavar után elmondom, hogy a libamájra utalok, mert isteni volt, de a humusz, a cézársaláta is adta a jót és a tatárt emelném még ki. Attila nem gondolt túl semmit, nem díszített túl, egyszerűen remek alapanyagokból, nagy szaktudással készítette el az ételeket. A főételnél persze bajba kerültem, illetve a választásnál, több étel is megtetszett. Nagyon okosan, letisztultan tálalták az étlapot, örömteli, hogy nem kell bogarászni, miben mi van, piktogramokkal jeleznek minden is, hisz bármilyen érzékenységnél ez fontos lehet. Aztán az én érzékenységem a steak irányába vitt engem és hát mit is mondjak: tudok jól dönteni. Tényleg. A hús szaftos, omlós volt, a körete nem volt csicsás, remek krumplipüré és zöldbab dukált hozzá. Ezen a ponton kell elmondjam és mindenféle magyarok istenének haragjától azért igyekszem megóvni magam: de én nem szeretem a gulyást. Anyuét igen, de annyi mindenféle rágós szörnyűséget ettem már, hogy lejöttem a műfajról a vendéglátó egységekben. Itt viszont gulyás fanatikus lettem. Nem a leveses vonalat hozta a konyha, inkább egy pörkölthöz hasonlítható, letisztult variációt, omlós pofával. Átettem kolléganőm tányérjába és jól is tettem, tényleg parádés volt. Borjú bécsit választott még egy ismerősöm, de a tészta is nagyon jól nézett ki, amit egy másik kedves ismerősöm kóstolt. A desszertek igazi tányérdesszertek és akkorák, hogy gyakorlatilag egy fél fogásnak beillenek. A milefeuille csodás volt, Earl Grey teával ízesítve és a Rákóczi túrós is lenyűgözött, nemcsak méretével, hanem a műalkotásnak is beillő kinézetével, de a francia csokitortám is nagyon menő volt és finom is. Jó hír, hogy kintről is be lehet jönni ebédelni ide, amit én nagyon tudok javasolni, mert tényleg remek a konyha. A környezet pedig pazar hozzá, ha hívást éreztek, menjetek!