Nesze!szer

Varázsszőnyeg, vizipipa és keleti kényelem: Shiraz hotel!

2020. augusztus 31.

20200827_165144.jpg 

 

 Vannak az ember életében tökéletes pillanatok. Hát, én ezt most kimaxoltam rendesen, mert a tökéletes hétvége fogalmát ismerhettem meg. El is mesélem nektek.

 img_9343_1.JPG

 

 

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is majdnem túl, de még országhatáron innen. egy szép, nyári napon felkerekedtünk a csajokkal és meg sem álltunk Egerszalókig. Mondjuk, ez ebben a formában nem igaz, mert Egerig mentünk első körben, aztán betértünk a St. Andrea borászatba is. Rendesen megvidámodva pedig onnan másfél percnyi autózás után (szuper VW Multivan 6.1-el utaztunk, családi kedvezmény is van rá, csak ajánlani tudom!) aztán ott is voltunk a Woman Power Project tagjaival a Shiraz hotelben. Erre mondhatnánk: ez egy szálloda. De annál sokkal több.

És innen jött a varázslat. A keleti misztériuma.

Bármilyen fura is, én eléggé nőből vagyok. Ráadásul, az orrom igen érzékeny, rögtön érzi a lelkem a hatást. A Shirazba beérve pedig olyan illat fogadott, mintha egy mesés varázsszőnyegre ültem volna fel. Saját illatosItással dolgoznak az egész szállodában, ami zseniális. Egy olyan aurába lépsz be, ami magával ragad. Egy kicsit Aladdin, egy kicsit Kis Mukk és nagyon Jázmin hercegnő. Bujaság, finomság és nagyon gondos figyelem minden szegletben. A lámpák a plafonon, a tükrök, a falikarok, az ágyak, az szőnyeg, minden csupa-csupa kelet. Már a szobánkba bekészItett üdvözlő falatok is hozták a marokkói irányt.

 

20200827_141942.jpg

Gyors ámuldozás és kipakolás után a spa részleget szemléltük meg, de erről mutatok is képet, hogy értsétek, miről mesélek. Minden ezt az egzotikus épItészetet hozza, szerelmes lettem a mozaikos felületekbe, a csIkos falakba, minden szegletbe. Vacsoránál is válaszhattunk a bulgurtól a kuszkuszig mindenig, mondjuk én egy isteni szarvaspörköltet ettem, de süttetni is lehetett a séffel. Hát, az estébe még egy kis koktélozás is belefért és hát pipa is lettem... akarom mondani, kipróbáltam a vizipipát. Nem árulok el nagy titkot: ez a műfaj megy nekem. Még nem annyira értem, mitől is jó ez, de az illata itt is megfogott. Aztán enyhén diétás jelleggel 9 után még az isteni sajtkóstoló szegletet látogattam meg, összeválogatva minden finomságot, fügéstül, szőlőstül. Mondjuk, a szobák jellege adja a bandázást, hát mi is ezt tettük. Olyan szerájos a hangulat, jó érzés volt beszélgetni.

 

 

A kültéri medencéről is meg kell emlékezzek. Csodás időt fogtunk ki, szóval nem volt panaszra okunk az időjárással. Ezt ki is élveztük rendesen, mert a csodás hencsergő után bevetettük magunkat a vIzbe... és meg sem álltunk a koktélbárig. Lássuk be, nincs is ennél jobb. Nyár, csodás medanszié és egy pohár jó koktél vagy jegeskávé. Vagy kettő. Olyan, mintha mindent, ami város, stressz és jajjj... kimosnák ezek a pillanatok az agyadból. (Lestrapált felnőtteknek komoly gyógyászati segédeszköz lehet a Shiraz, csak ide mi választjuk magunknak a beutalót)

 

 

És akkor még nem is meséltem a büfé étteremről, ami a medence mellett van. Persze, azt kéne mondanom, hogy itt egyszerűbb ételeket rendelhet az ember, amit gyorsban megcsinálnak. De ez nem igaz, sőt. Első nap olyan kacsa tacót ettem, hogy a fülem is ketté állhatott volna, ha lett volna rá érkezése. Isteni volt. Második nap báránybos bagelt fogyasztottam és egy perc néma csenddel emlékeznék még meg a desszertekről és az adagokról is. Nem ám kis letudós három pöttyöcske a tányéron egy finomság, hanem tisztes szettet kap az ember. Mondjuk, rendesen (t)ettem is a beach body-ért, max eggyel nagyobb fürdőruhát veszek, de nem mondtam le semmi jóról, amit a Shiraz adott. Mert adott rendsen. A növények tetszettek még nagyon, óriás leanderek, rózsakert... ó és majdnem elfelejtettem, a reggelihez már pezsgő is volt, ahogy a jobb vasárnapi brunchoknál szokás... de itt akár kedden is elkortyolhatsz egy fél pohárkával.

Tényleg varázslatos időt töltöttünk itt a Woman Power Project hölgyeivel, gyönyörűen megkoronázva az idei nyarunkat. Olyan, mintha egy varázsdobozban töltöttünk volna a hétvégénket. Jó sok képet csináltunk is, mert ezt a dobozkát jó lesz újra és újra felnyitogatni és emlékezni ezekre a pillanatokra ősszel-télen. Shiraz hotel, nincs mese, te tényleg mesés vagy, köszönjük ezt a keleti varázslatot, erre a varázsszőnyegre felülünk még!

 

fullsizerender_3_1_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2516183538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása