Nesze!szer

Egy órára Budapesttől csodásan ebédelhetünk

2019. október 02.

 

 

balatonkezd2.jpeg

 

Azt hiszem, sokszor csukott szemmel élem az életemet. Ez lett világos számomra, amikor Balatonvilágosra mentem egy szép őszi napon. A hely, ahová indultam, olyan ismeretlen ismerős számomra. Ugyanis ezerszer jöttem el már itt, még akkor is, amikor futottam és már akkor is, amikor csak a gyerekemet kergettem, vagy úszni mentem, utoljára idén nyáron. De soha, de soha nem tudtam, hogy a Tópart Hotel és Étterembe be kéne mennem. Pedig azért már rendesen végigettem a Balatont. Világos pedig... hát az nem világos, eddig miért nem tudtam erről a csodáról. Mondom is. 

Kintről egy nem túl felkavaró szálloda épületét látod. Beleillik a környezetbe, oké, kicsit narancsosabb a színe, de semmi extra. Nem is gondolnád, hogy itt valami egyedülállóval találkozol. Aztán bemész és egészen biztosan a szívedhez kapsz, mert azt érzed: én erről eddig miért nem tudtam?! A hotel és az étterem gyakorlatilag a magyar tenger partján található. Annyira, de annyira gyönyörű az egész hatás együtt, hogy az félelmetes. 

 

topart_etterem_nyit.jpg

 

“2005-ben fedeztük fel a Magyar Nemzeti Bank elhanyagolt balatonvilágosi üdülőjét, és rögtön tudtuk, egy ilyen mesés környezetből nagyon jó dolgokat tudnánk kihozni. Két évvel később belevágtunk: az épületet felújítottuk, kibővítettük és 2007-ben megnyitottuk a Tópart Hotel és Éttermet.” – mesélik a Tópart tulajdonosai, Pintér Anna és Pintér Máté.
Egyetlen célunk volt: szeressenek hozzánk járni a vendégek! És úgy tűnt, szeretnek is. Évről évre ugyanazok az ismerős arcok tértek vissza, megerősítve bennünk azt, hogy jól csináljuk! A minőségi kiszolgálás mellett örök szabály volt az is, hogy folyamatosan fejlesszünk és újítsunk. Wellness részleget építettünk, átalakítottuk a szobákat, kibővítettük a parkolót. Családias hangulatú, vízparti szállodánk 18 tökéletesen felszerelt szobával, wellness részleggel, saját, ősfás stranddal, játszótérrel, valamint számtalan sportolási lehetőségge várja a vendégeket. A fizikai és szellemi feltöltődésre vágyóknak álmodtuk meg a Tópart Wellnesst, amely jakuzzival, finn szaunával, infra szaunával, gőzkabinnal és skót zuhannyal is felszerelt." Ami nekem nagyon tetszett a szobákat végigjárva, a színharmónia. Intenzív árnyalatok, de igazán jó összhangot adnak, energiát. A falakon a képek pedig zseniálisak. Azt hinnéd, hogy a fortepantól vették őket, de nem. A nemzeti bankosok hagyták itt ezeket. A régi Balaton, a múlt jön vissza. Amikor a dolgoknak még súlya volt és a szórakozás nem műmájerség volt. 

Az étterem pedig? Úristen, ha szendót kéne itt majszolni, ebben az üvegfedeles teremben, az is csodás lenne. De Schneider József mesterszakács és csapata nagyon odateszi magát. Igyekeznek helyi alapanyagokat használni és igazán remeklés születik a tányérokon. Amennyiben pedig úgy érzed, kiütötted magad a finomságoktól és nem vagy egy fagyosszent, akkor ülj ki a kis stégre egy csöppni chillre. Társaid a hattyúk, a kacsák és a csodás balatoni látkép lesz. Ezért a komplett élményért megéri leautózni egy jó háromnegyed órát Budapestről. Amennyiben pedig esetleg házasodásra adnád a fejed... talán van még szabad helyük jövőre, bár már nem sok. Igent mondok erre a helyre és sok sikert a továbbiakra! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7615170506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása