Nesze!szer

#mutimitiszol - ha diétázol?!

2019. március 19.

 

 

healthydrink.jpg

 

Februári cikkemben megosztottam fitneszételeim listáját, most itt az ideje, hogy ugyanezt tegyem az italokkal. A kellő mennyiségű folyadékfogyasztás sokunknak gondot jelent. Pedig ha rászoktatjuk magunkat az ivásra, nem csak szervezetünk hidratálásáról és tisztításáról gondoskodunk, hanem étvágyunk csökkentését is elősegíthetjük. Persze nem mindegy, hogy mit iszunk. Akárcsak az élelmiszerekre, az italokra is igaz, hogy minél egyszerűbb és minél kevesebb hozzávalót tartalmaz, annál jobb. A mesterséges anyagokból előállított, cukrozott italok nem
csak tele vannak üres kalóriával, de a cukor hatására hirtelen megugró, majd lezuhanó vércukorszint fáradtságot és éhségérzetet kelt. Ez sajnos akkor is igaz, ha a cukika természetes forrásból származik. Egy ital akkor is lehet magas cukortartalmú, ha nincs benne hozzáadott mesterséges cukor. A narancsdzsúsz például, még akkor is, ha nem koncentrátumból készült és 100 százalékos (természetes), több cukrot tartalmazhat fruktóz, glukóz és más formájában, mint mondjuk a kóla. Persze legalább van benne vitamin és rost, de a kalória és a cukor mellékhatása szempontjából sajnos nem jobb, mint egy üdítőital. (Vitaminból 5-ös, persze! - a szerk)
Én, mint fitneszversenyző, igyekszem kerülni a folyékony kalóriákat, és ha diétázol, akkor neked is ezt tanácsolom. Ha viszont nem fogyókúrázol, használd ki a tényt, hogy a kalóriákat könnyebb inni, mint enni. Ha valaki étvágytalansággal küzd vagy többet kell ennie, mint amennyit a normális étvágya diktálna (például a testépítők, akiknek olyan sok fehérjét és tápanyagot kell bevinniük, hogy csak ételek fogyasztásával nehéz lenne megoldani), akkor jól jönnek a tápláló turmixok, smoothie-k, fehérjeitalok. Egy pohár ital meg akkor is lecsúszik, amikor tele érezzük magunkat, és ha ez az ital megfelelő hozzávalókból készül egy teljes étkezésnyi tápanyaggal és energiával szolgálhat.
Csak úgy, mint az ételekből, az italokból is igyekszem a legtáplálóbb opciókat fogyasztani, amelyek jótékony hatással vannak az egészségemre, energiát adnak aktív életmódomhoz, az edzéshez, valamint segítenek vagy legalábbis nem nehezítik súlyom megtartását.

 

march_photo_1.jpg

 

Íme tehát az én toplistám. Ha valami nem szerepel a menün, az nem azt jelenti, hogy rossz vagy kerülendő, csak én valamilyen személyes okból nem fogyasztom:

1. Víz
1. Ez az első és a legfontosabb! Minden más csak egy opció, amely hasznos, egészséges és kellemes lehet, de a víz nélkülözhetetlen! Akik nem szeretnek vizet inni azt mondják, hogy vizet gyakorlatilag bármilyen italból be lehet vinni a szervezetbe, hiszen minden víz alapú. Igaz, de kimosnád a ruhádat mondjuk teában? Ha a válaszod nem, akkor valószínűleg te is egyetértesz azzal, hogy kell a tiszta víz, hogy megtisztítsuk szervezetünket a káros anyagoktól, hogy hidratáljunk, hogy testünket működésben tartsuk. Nincs rá hivatalosan elfogadott adat, hogy mennyit kellene inni egy nap, de én támogatom a napi minimum 1,5-2 liter javaslatot a fizikailag kevésbé aktív napokon, és a minimum 3 litert, amikor edzünk. Ha ennyi nem megy, akkor gyakorolj és szoktassad rá magad a vízivásra! Nem túl elegáns, de motiváló módszer, ha flakonból iszol. Ha minden reggel magadhoz veszel egy másfél-kétliteres üveget és elhatározod, hogy megiszod, addig fogsz szemezni az üveggel, míg előbb-utóbb a végére jutsz. Ha másért nem, azért, hogy ne kelljen hurcolni egész nap a flakont. Ha nem szereted a vizet, beledarabolt uborkával, citrommal, naranccsal, eperrel vagy bármilyen gyümölccsel ízesítheted. Persze vannak napok, amikor nehéz eleget inni, mert például nincs lehetőség, hogy 10 percenként kirohangáljunk a WC-re, de
amikor lehet, tényleg igyekezzünk elegendő vizet inni. Sokszor, amikor fáj a fejünk, fáradtnak érezzük magunkat, i száraz a szemünk, lehet, hogy csak dehidratáltságról van szó és vízivással ez mind javítható. Amikor szervezetünk hidratált, nem csak jobban érezzük magunkat, de valószínűleg külsőnk is egészségesebbnek tűnik; pl. nem száraz a bőrünk, nem karikás a szemünk. Hidratáltságunk szintjét vizeletünk színéből is megállapíthatjuk, érdemes erre is figyelni. Ha túl sötét, mélysárga a vizelet, az dehidratáltságra utal. Minél világosabb a vizelet, annál jobban örül a szervezetünk a megfelelő hidratáltságnak.


2. Zöld tea
Én mindig ezzel kezdem a napot, tisztán, hozzáadott cukor nélkül. Jótékony hatású antioxidáns bomba egy kis koffeinnel, ami felébreszt reggel és csökkenti az éhségérzetet. Habár vannak cikkek, amelyekben napi 5-6 csésze zöld tea fogyasztását javasolják, de mivel én igyekszem csínján bánni a koffeinnel, 2-3 adagnál nem iszom többet. A koffein kb. 45 perc alatt szívódik fel a szervezetben és fejti ki teljes hatását. Szeretek edzés előtt is inni egy zöld teát, hogy legyen energiám a fokozott fizikai aktivitáshoz. Délután már csak a koffeinmentes változatot iszom, hogy a koffein ne befolyásolja az alvás minőségét, az ugyanis kb. 4-6 óra alatt tisztul ki a szervezetből.

3. Fűszeres tejek
Nagy kedvencem a kurkuma latte. Ez is mindennapi ital számomra. A kurkumának intenzív íze van és ez nagyon laktatóvá teszi az italt. Én növényi tejjel iszom, általában mandulatejjel, de igazi tejből is készíthető egy kiskanál kurkumával, fahéjjal és borssal. Ha meg speciálisabb ízre vágysz, hozzáadhatsz egy kis vaníliát vagy szerecsendiót vagy bármilyen fűszert, amit megkívánsz. A kurkumás keverék, mindamellett, hogy antioxidáns super food nagyon finom is. Próbáld ki! 


4. Gyümölcstea
Ezeket a koffeinmentes teákat (nézd meg a dobozt, hogy nem ízesített fekete tea-e), cukor nélkül egész nap lehet szürcsölni. A meleg italok egyrészt kellemes, nyugtató hatásúak, másrészt telítettség érzetet adnak, tehát ha diétázol, feltétlenül tedd fel a gyümölcsteákat a menüre.

5. Zellerdzsúz
Ez nagy kedvencem, minden reggel csinálok egyet. A recept nagyon egyszerű: zeller, áfonya, gyömbér és egy bögre víz. Sokkal olcsóbb, mintha a “egészségbárokban” vennéd a méregdrága préselt zöld smoothie- kat. Alacsony kalóriatartalmú, vitamin és antioxidáns szupermix. Persze elengedheted a fantáziádat, ezerféle finom turmixot lehet készíteni, de ha vigyáznod kell a vonalaidra, maradj a zöldségeknél. Lehet, hogy igazi ínyenc mogyoróvajas, banános, mangós, magvas szuper egészséges keveréket kreálsz, csak azt ne felejtsd el, hogy a turmixod minél édesebb (édes gyümölcsök) és zsírosabb (magvak, tej, cukrot tartalmazó növényi tejek), annál magasabb a kalóriatartalma. Egy finom turmixszal, még akkor is, ha egészséges, akár 2 tortaszeletnyi kalóriát is benyelhetsz!


6. Tej
A tehéntejről megoszlanak a vélemények, egészséges, nem egészséges... hogy neked jó-e, te döntsd el aszerint, hogy miként reagál rá a szervezeted. Én a növényi tejek, pontosabban az édesítetlen mandulatej híve vagyok. A mandulatej nem a legolcsóbb, viszont ha csak a kávéhoz, teához vagy egy kis kurkuma lattéhoz használod, kifizethető. Könnyen emészthető, lágy ízű, alacsony kalória- és zsírtartalmú, omega 3 tartalommal. Sok más növényi tej is van a piacon, rizstej, kesutej, kókusztej, szójatej. Különböző áruk van, nagyon különböző az ízük, és igen eltérő a szénhidrát- és kalóriatartalmuk. Bármelyiket veszed is, a cukrozatlan változatot tedd be a kosárba!

7. Gyömbér
Turmixhoz adva vagy tea formájában napi szinten fogyasztom. A gyömbér igazi csodanövény, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Akkor szoktam rá, amikor a versenyekre diétáztam és edzettem. Minden porcikám fájt a fokozott fizikai aktivitás miatt, és gondom volt az emésztéssel is a fokozott fehérje és a alacsony rostbevitel miatt. Nos, a gyömbér csodás emésztésjavító, amely csökkenti a puffadást, valamint gyulladáscsökkentő, segít az ízületi fájdalmak enyhítésében. Ma már nem csak a jótékony hatása miatt fogyasztom, hanem remek íze miatt is.

8. Kókuszvíz
Ezt akkor veszem, amikor extra hidratálásra van szükségem, például egy-egy hosszabb, szuper intenzív edzés után. Tisztít és méregtelenít, segíti az anyagcserét és megnyugtatja a gyomrot, ami hasznos például egy nagyobb vacsora vagy egy pezsgős buli után. Nem olcsó mulatság, de megéri, napi egy pohár szinte gyógyszerként hat.

Bella Trost (instán ITT követheted)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4414700410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása