Nesze!szer

Stílusos meglepi magyar alkotóktól a baba érkezésére

2018. november 29.

 

 

borito_1.jpg

 

Egy képen láttam először egy ilyen babadobozt. Azonnal beleszerettem. Ráadásul kiderült, ez nem valami külföldi pinterest kép, amit látok, hanem két magyar csaj készíti ezeket a csodákat. Aztán az egyik barátnőm szült és nem tudtam, mivel is lepjem meg őt. Kórházba sok helyen a virágot be sem engedik, az egészen biztos. És akkor eszembe jutott a Pour La Petite. Találkoztam az alkotókkal, akikkel azonnal egy húron pendültünk. Varázslatosan szép dobozt állítottak össze, amit ajándékként postáztak is aztán. A szépséges virágok mellé body és takaró volt becsempészve a boxba, ez utóbbi azóta is használatban van. Annyira beleszerettem az alkotásaikba, hogy várom már a következő baráti baba érkezését, vagy baby shower meghívót, hogy újra meglephessek valakit egy ilyen csodával. Ja, a lányokról, Dóriról és Olíviáról kiderült, unokatestvérek és csupaszív teremtés mindkettő lány. Így meséltek nekem:

 

pour_la_petite_csajok.jpg

 

Gyerekkorunk óta nagyon jó, édestestvéri a viszonyunk, együtt nőttünk fel. Már kiskorunkban is mindig sok szépséget készítettünk, szerencsére mindig szabadjára voltunk engedve, így kedvünkre alkothattunk. Már ekkor olyan álmaink voltak, hogy ha felnövünk, akkor valamit közösen kell majd alkotnunk, csinálnunk. Később, felnőttként is úgy hozta az élet, hogy sokat dolgozhattunk együtt, ekkor is kreatív téren. Nagyon jól kiegészítjük egymást, amit egyikünk kevésbé szeret, abban a másikunk erős és szereti csinálni. Két külön stílus vagyunk, így úgy érezzük, hogy tényleg minden igényre van rálátásunk, és érzékünk a tökéletes kivitelezésre. Ez nagyon sok munkánkon megmutatkozik, hogy kinek az ötlete, stílusa és ki alkotta, ám a teljes látványt mindig együtt készítjük el. Szeretünk együtt dolgozni.” – mondták az unokatestvérek.

Én tényleg beleszerettem ezekbe a szépségekbe. Ennél stílusosabb babaváró vagy babaköszöntő ajándékot elképzelni sem tudok. Karácsonyi boxaik is vannak, de akinek inge, az úgyis utána fog nézni. A Pour La Petite faebook oldalát ITT találjátok, én további sok sikert kívánok a lányoknak és azt, hogy ne fogják vissza soha a kreativitásukat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9414403662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása