A múlt héten a szívemre hallgattam és jól tettem, azt kell mondjam. Pedig elöntött minden más munka is, de kaptam egy meghívást egy olyan konferenciára, amit gyakorlatilag nekem találtak ki. És hát pontosan ezt is kaptam. Megérkezés volt a számomra az egész, olyan, mint amikor újságíró akartam lenni kamaszként és végre bekerültem egy iskolába, ahol mindenki más is ezt szerette volna, tehát hasonló érdeklődési körű emberekkel találkoztam Lillafüreden.

Ez a bükki konferencia is ilyen volt számomra. A fenntartható turizmus volt a témája és persze a gasztronómia. Az ország minden szegletéből jöttek a szakemberek, sőt, határon túlról is. Étterem tulajdonosok, szállást üzemeltetők, aktív Magyarország programosok, agráriumban dolgozók, fantasztikus volt minden és mindenki együtt, sok régi ismerőssel találkoztam és persze újakra is tettem szert. Számomra a fenntartható, környezettudatos és felelős élet az alap már jó ideje és az, hogy ne zsákmányoljuk ki még jobban a bolygónkat, de írok is nektek rendszeresen erről. Ezen a konferencián fantasztikus előadásokat és beszédeket hallhattunk arról, melyik terület hogy tesz a nagy egészségért, a Bükki Nemzeti Park milyen minősítéssel segíti a helyi termelőket, gazdákat, hogy tényleg minőségi étel kerüljön az asztalra, agrár részről, hogy a gazdáknak milyen információkat lehet és kell átadni a segítésükre, találkoztam szörp desingerrel és az Ehető erdő könyv szerzőivel. Ez utóbbi nagy kedvencem lett. Ugyanis a pandémia alatt a turizmus-gasztronómia szakemberei ugye nem annyira voltak elfoglalva. Így két felelősen gondolkodó emberke összedugta a fejét és megszületett egy olyan könyv, amely a bükki erdőben fellelhető nagyon hasznos finomságokból elkészíthető ételeket mutatja be. (Az egyik szerzőt ugye még boros körökből ismertem). És hát nem csak beszéltek a témákról, hanem prezentálták is. Nekem a medvehagymás gumicukor volt a kedvencem meg a turbolya zselé. De ebédnél is ezekből fogyasztottunk a Palota szállóban és hát utólag csak annyit mondanék, rég találkoztam ilyen fantasztikus gárdával, mint ami itt van. Udvarias, kedves, jó fej pincérek, alkalmazottak és az igazgatónő is végtelenül szimpatikus volt. Aztán gyönyörű helyekre is kirándultunk, de mivel célom majd visszamenni és Rozinak is megmutatni ezt az elképesztően szép tájat, most csak egy dolgot emelnék ki. Viszont azt nagyon. 

Miskolcig megy ugye abban a térségben a kisvasút. És egy remek ötlettől hajtva  a helyi szakemberek kitalálták, hogy gastrovonatot indítsanak. Ezt a programot csak ajánlani tudom, mert valami fantasztikus volt, hivatalosan erdei gastroexpress a neve egyébként. (Mi előtte a Szaleta látogatóközpontban voltunk, ami annyira hiper-szuper interaktív múzeum, hogy csak na. A diktlálásos környezetismeret óra helyett (most épp ez van a suliban) ide fogom majd elvinni a lányomat, az tuti.  A fantasztikus múzeum után mentünk vonatozni.) Ahogy felszálltunk, már jöttek is az erdészek, akik kérték a jegyünket. Hát az épp nem volt. Így át kellett vennünk a bírságot, ami már az erdő egyik fontos növényéből készült: som pálinkát ittunk. Szóval vidám hangulatban kezdtük az erdő kincseinek megismerését. Utána leszálltunk és a többi kocsi utasával kiegészülve (a társaink a konferenciáról), már indult is a túrázás. Hát elég sok új növényt megismertem, amiről eddig fogalmam sem volt, hogy micsoda és azt sem tudtam, hogy ehető. Mustáros íztől a hagymásig mindenfélét tapasztaltam, láttam, okosodtam, a kányazsombor és a podaragfű lett a kedvencem. Közben azt is megtudtam az erdészektől, hogy a felmelegedés hatására a Bükk névadója a bükk lassan el fog tűnni, mert konkrétan ő már nem érzi magát az új éghajlaton. Szóval sokat beszélgettünk a felelősségről is és arról, hogy gyakorlatilag minden, amit megeszünk, az már permetezett földből jön, sok minden szennyezett és az erdei ételek gyakorlatilag azok ahol biztos nem szórtak semmit akár 50 éve sem a talajba. Visszafelé a vonaton ettünk még lekvárokat, kóstoltunk liszteket, fogyasztottunk például fenyőrügy szirupot is, ami nagyon egészséges, Zsófi barátnőm is ezt csinált épp a hétvégén.

És hát csodásan éreztük magunkat az erdőben. Mindezekből a dolgokból esti vacsora is lett egy szépséges étteremben, de mi csak az előételt tudtuk megvárni, mert indulnunk kellett vissza Pestre. Ám a Palota szálló kollégái annyira kedvesek voltak, hogy hazaútra is csomagoltak nekünk egy kis elemózsiát, nehogy leessen a vércukrunk a nagy közlekedésben. És ez a figyelmesség nagyon jól is esett nekem is, rég találkoztam ilyennel, a csodás bodza szörpről nem is beszélve, amit szintén kaptunk. Mivel ebben a témában és magában a Bükkben van még sok bemutatnivaló rendesen, igyekszem majd mesélni még nektek róla. Köszönet a Bükki kör tagjainak a meghívásért, csodás volt veletek, éljenek a felelősen élők és egymás támogatása!