Valaki elkerülő módon kötődik. A sérült része feladta a reményt, fél az intimitástól. Emiatt nem mer önfeledt lenni, nem képes beleadni magát a kapcsolatba, bensőséges viszonyt kialakítani. Utálja a sérült részét, úgy érzi, miatta olyan boldogtalan. Ám az egészséges részében felismerheti: ez a működésmód gyerekkorában érzelmi szempontból a túlélése záloga volt. Ugyanis, ha én egy pici baba vagyok, és anya sosem jön, jobban járok, ha nem vágyakozom utána, mert élhetőbb lesz az élet. Jobban járok, ha a figyelmem másra terelem, és nem személyekre. Így nem csoda, ha jobban foglalkoztatnak a dolgok, a tárgyak. Hiszen hajdan nagyobb biztonságban érezhettem magam, amikor a matchboxot tologattam vagy babaházat építettem: az volt az én menedékem. Az sem csoda, ha egy kicsit munkamániás vagyok: a feladataimat eredményesebben tudom kontrollálni, mint az emberi kapcsolatokat, és a munka legalább leköt, érdekel, és sikereim is vannak ezen a területen. Vagyis rájövök, hogy a sérült részem nem utálni való. Így hát az egészséges részemben elkezdhetek azon gondolkozni, hogy mit adhatnék meg neki, amire rászorul, de legalábbis, hogyan tarthatnám kordában, ellenőrzés alatt mindazt, amit képvisel bennem.

Pál Feri atya