Nesze!szer

Tudom, mit eszel idén nyáron

2023. március 20.

 

gourmet_plakat.jpg

 

Számomra a Gourmet minden évben az év egyik csúcspontja. Persze némileg fájdalmasan érint a szakmai nap megszüntetése, de azért pénteken nyitás után kicsivel már kint toporgok és kóstolom, mivel is készültek a séfek. Idén sem lesz ez másként, több mint 100 kiállító, köztük mintegy 50 étterem, tucatnyi cukrászda, valamint street food ételek, nemzetközi konyhák és különböző italok a söröktől, boroktól, pezsgőkön át a koktélokig – ezt kínálja a legjelentősebb hazai gasztroesemény, a Gourmet Fesztivál. Június 2- 4. között ismét a Millenáris ad helyet a rendezvénynek, amelynek idei témája az „Új generáció”.
Idén sem konkrét ételre vagy alapanyagra fókuszál a fesztivál: ezúttal a fiatalok kerülnek a középpontba és velük együtt a megújulás, az újdonságok, legyen szó új trendekről, technológiákról, alapanyagokról vagy akár stílusról. “Tavaly az “Örökség” témáját jártuk körül, idén viszont a jövőre fókuszálunk, hiszen jól látható már egy új generáció, legyenek akár séfek, cukrászok, baristák vagy bartenderek, akik fiatal koruk ellenére rendkívül magas színvonalon képviselik szakmájukat” – mondta Nemes Richárd, a Gourmet főszervezője. Az idei fesztiválon az új
generációt többek között olyan fiatal szakemberek képviselik majd, mint Béres Anett, aki egyetem után inkább a szívét követte, így lett autodidakta cukrászból a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra cukrászséfje, Csillag Richárd a kéthelyi Lokal47 séfje, aki már 21 évesen részt vett a világ egyik legrangosabb szakácsversenyén, Huszár Mátyás, aki a Balaton északi partjának “legizgalmasabb új nyitásaként” emlegetett füredi Vasüzlet szemtelenül fiatal csapatát vezeti,  Makai Edina, aki filozófiát tanult és egy zenekarban is dobolt mielőtt a Michelin-csillagos Salt étterem séf-helyettese lett. Ott lesz a már sokszor bizonyított MÁK séfje, Mizsei János, aki tavaly
elnyerte a The Michelin Guide “Év Fiatal Séfje” díját (ezzel az elismeréssel az új generációt díjazza a nemzetközi gasztrokalauz), és Tóth Pál, a szegedi Alabárdos merész és ambiciózus séfje, akinek korábban punk zenekara volt, de ma már saját szakácskönyvet is jegyez. A fesztivál közönsége találkozhat majd Wossala Rozinával is, aki a Gourmet Akadémia színpadán tart majd workshopot a tanulni vágyó ínyenceknek.
A Gourmet szokásos, de továbbra is rendkívülinek mondható étel-ital kínálatáért felelős kiállítók mellett számos izgalmas program várja majd az érkezőket, a szakmai bemutatókon túl például olyan előadások is lesznek, amelyekben a szakácsművészet közös metszéspontba kerül az irodalommal, a zenével vagy akár a festészettel is. Ott vagyunk már? 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1518076190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása