Nagyapám mindig és sokat beszélt Marcaliról. Somogyországban van ugye ez a város, de igazán az emlegetésen kívül nem sokat tudtam róla. Egészen addig, míg meghívást nem kaptam a Sole-Mizo részéről, hogy meglátogassam a Túró Rudi gyárat, ami pont ott van. 

Sok ismeretem nem volt erről az édességről, azon kívül, hogy komoly kedvenc volt a családban és gyermekem is tetemesebb mennyiséget fogyasztott belőle tökmag korában, de most is gyakran kerül az uzsonnás dobozába. Arra már felfigyeltem, hogy több variációja kapható, de nem igazán végeztem a közértben piackutatást a témában. Egyszerűen szeretjük és kész. Tehát tuti volt, hogy egy szép őszi napon felszállok a buszra, ami pontosan a Marcaliban lévő gyárnál tesz le. Ekkor már megtudtam, hogy a magyar rudi az orosz szirokból ered, amelyet az akkori elvtársak tovább fejlesztettek itthon. Állítólag a fejlesztés jobban sikerült, mint a szocialista eredeti, sok honfitársnak kell is vinni belőle, ha kiköltözik valahová a világba, ez a téli szalámi után a must have hazai lista éllovasa. Marcaliba betérve örömmel nyugtáztam, hogy de jó, itt még emberek dolgoznak a gyárban, ráadásul kedvesek, mosolygósak. Ugyanis jártam már a világon máshol édesség gyártósoron, ahol bizony már csak a gépek vezényelték a finomságok születését és ez azért némileg lelobombozta az embert. 

Elsőre szépen beöltöztünk, kivettük a fülbevalóinkat, levettük a láncokat és Magdi anyus sapkát húztunk, nehogy bármiféle dolog is beleessen a rudikba, amíg mi a gyártásukat nézzük. Az üzembe való belépéskor isteni vaníliás palacsinta illat fogadott minket, szóval azt érezni lehetett, hogy bizony, itt a túrón nem spórolnak. Megnéztük, miből mi lesz, de az utunk egyik részén igen jól mulattunk, mert akkor láttuk meg a nudi rudikat, vagyis még a csoki nélkülieket. Itt mondanám el, hogy sokáig ez az édesség nem csokival, hanem tejbevonó masszával készült. A bevonómasszában összesen 16 százalék a kakaó szárazanyagtartalma, de a Mizonál ez most azért egy újításnak köszönhetően 53 százaléknyi kerül a rudikra rá (2 évnyi fejlesztés eredménye!). Ráadásul a kakaóvaj is érezhető a mázban, szóval nem mindenféle más van benne és a világért sem pálmaolaj, amivel tudjuk, hogy a kis orángutánok élőhelyét is veszélyeztetjük. (Szóval legyetek résen, mit esztek és mit kentek magatokra, éljünk felelősen!)

A gyárat végiglátogatva a csomagolásnál is megálltunk kicsit, mert ott is szigorú szabályok vannak és nem megy minden át a rostán. A nap végére már pontosan tudtam, hogy az étcsokis mellett van tejcsokis is, madártejes és olyan is, amiben két vékonyabb rudi van. Ez lett most Rozi kedvence, miután egy tetemesebb csomagnyi rudival jöttem el Marcaliból, de azért hagytam is, mert egy nap alatt egyébkén 26 000 darabot állítanak elő a dolgos kezek és a menő temperáló gép. Egy év alatt meg annyit, ha sorba raknák őket, akkor bizony Rio de Janeiróig érne a sor. 

Köszönöm a remek társaságot, az élményekkel teli programot, a Mizonak a meghívást, a bociknak pedig a szuper alapanyagot, éljen a valódi csokis rudi és Marcali jó fej dolgozói!