Nesze!szer

Te mit eszel vacsira? Mondom a hazai Top 3-at!

2022. október 18.

 

vacsora_asztal_csirke.jpg

 

 

 

A vacsora szerintem nagyon fontos étkezés. Nálunk gyakran második is lesz belőle, de azt hiszem, mi gyakorlatilag egyfolytában eszünk.  A napi étkezések közül egyértelműen a vacsihoz társítják legtöbben, hogy az egy beszélgetős, családdal, barátokkal közösen eltöltött étkezés, és az otthon készített vacsora a leggyakoribb forgatókönyv, ugyanakkor a lakosság közel fele számára fontos szempont, hogy valami gyorsan elkészíthetőt egyenek vacsorára – derült kis a Ben’s Original TM friss felméréséből, amelyet az Élelmezési Világnap alkalmából készített a hazai lakosság körében. A világ első számú rizsmárkája a „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezésének újabb állomásaként kívánja felhívni a figyelmet a mindenkinek járó, tápláló
ételek fontosságára és az éhezés visszaszorítására.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közgyűlése dr. Romány Pál, magyar mezőgazdasági miniszter 43 évvel ezelőtt tett javaslatára határozta el, hogy október 16-a Élelmezési
Világnap legyen. Azóta minden évben ezen a napon a szervezet 1945-ös alapítására emlékeznek szerte a világon több mint 150 országban, az ENSZ egyik legjelentősebb napjává emelve az eseményt.
A cél felhívni a figyelmet az éhezőkre, és arra, hogy az élelem, a megfelelő táplálék még mindig nem
biztosított mindenki számára. 
A szervezet fontosnak tartja kiemelni, hogy az éhezés teljes felszámolásában az országoknak és a termelőknek, gazdáknak és vállalatoknak egyaránt szerepe van. Ezzel egyetértésben a MARS Magyarország által gyártott Ben’s Original TM és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület együttműködése 2022 első felében összesen közel hatvanezer adag étel kiosztását tette lehetővé.
A márka „Mindenkinek jut hely az asztalnál” esélyegyenlőségi kezdeményezése a rászorulók élelmezésének támogatásának dedikálta az idei évét és ezt kívánja folytatni a jövőben is. A világnap kapcsán végzett reprezentatív kutatás átfogó képet nyújt Magyarország lakosságának étkezési szokásairól. 

A reggeli, ebéd, vacsora közül a vacsorához társítják legtöbben, hogy beszélgetős, családdal, barátokkal közös étkezés. Elenyésző azok aránya, akik kihagyják az esti étkezést, és a 18-65 éves lakosság negyede tekinti ezt a főétkezésének, amikor a legtöbb ételt fogyasztja. Az otthon készített vacsora egyértelműen a leggyakoribb forgatókönyv. A megkérdezettek fele számára azért mégis fontos, hogy valami gyorsan elkészíthető ételt válasszanak:
- A lakosság kb. 17%-a szokott gyakran instant, félkész ételeket fogyasztani vacsorára.
- A 18 év alatti gyermekükkel élők havi átlagban 4-5 alkalommal választanak gyorsrizst, üveges,
szószos ételeket.
- Az étkezésre a többség (54%) legfeljebb 30 percet szán, de a 30-60 perc közötti étkezések
sem ritkák (27%).

1 Forrás: Élelmezési világnap. FAO, 2018. 
2 NRC research&more kutatás, 2022. szeptember, n=1000

A 18 év alatti gyermekükkel élők felének a vacsora egy olyan fontos alkalmat jelent, amikor együtt tud lenni az egész család, bár a vacsora készítési folyamat a többség számára nem közös program (mondjuk, ahol leckékkel túlterhelt a gyerek és épp hazaesik edzésről is, nehéz lenne sajna).  A nem egyedül élőknek kb. kétharmada szokott másokkal közösen vacsorázni hétköznap, hétvégén még magasabb ez az arány. Többnyire ilyenkor egyforma ételt választanak, ami épp van otthon, nem jellemző, hogy előre elterveznék, hogy mikor mit fognak vacsorázni. Hétköznap inkább hideget esznek, hétvégén már jellemzőbb a meleg is.
A TOP3 leggyakoribb vacsoraétel:
- szendvics, kenyér, kifli (56%)
- sült, főtt hús, hal (31%)
- a tojás (26%). 

Ebből kiderült, hogy mi egyáltalán nem tartozunk a nagy magyar átlaghoz, azt kell mondjam, mi inkább könnyű, de főtt ételt eszünk.  Az instant szószos és a félkész, gyors rizses opciókat összesen 12% jelölte meg TOP 3-ban. A
lakosság kb. egyharmadával sokszor előfordul, hogy az ebédmaradékot eszik meg vacsorára. A  megkérdezettek negyede egyhangúnak érzi az ételeket, amiket ilyenkor fogyaszt. Vendéglátóhelyen a lakosság átlagosan havonta egyszer vacsorázik.
A másokkal együtt élőknek közel fele szokott evés közben beszélgetni, és nagyjából egynegyedük marad még az étkezés befejezte után is társalogni. A válaszadók negyede szerint mindig előfordul, hogy valaki a telefonját nyomkodja a közös vacsora során - mondjuk ez sem csoda, mert vannak, akik olyan kedvesek, hogy nyolc körül is még munka ügyben írnak, ilyenkor említem nektek mindig a határhúzás fogalmát. A felmérésből az is kiderült, hogy a nem egyedül élők számára a közös vacsora hétvégén még nagyobb arányban jellemző. Egy ilyen vacsora a
többség számára legfeljebb fél órán át szokott tartani, és többnyire egyforma ételt fogyasztanak ilyenkor.

diagrammok.PNG


Az egyedül élőkre lényegesen jellemzőbb, hogy a TV/számítógép előtt fogyasztják el a vacsorát, és a gyors elkészíthetőség iránti igény is náluk jelenik meg legjobban. Öööö.... hát emlékszem erre a korszakra és teljesen egyet tudok érteni vele. 

 

bensoriginal_termekek.jpg


A Ben's Original™, a világ első számú rizsmárkája büszke arra, hogy rizsételek rendkívül széles választékát kínálja, és világszerte elkötelezett, hogy a rosszul ellátott közösségek is hozzáférjenek azokhoz a tápláló ételekhez, amelyeket mindannyian megérdemlünk. A márka rendkívül fontosnak tartja, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, amelyek mindenkinek helyet biztosítanak az asztalnál - és ez nagyon jó. A következő időkben is a szeretet és az együtt töltött minőségi idő lesz a legfontosabb, nemcsak a vacsoránál. 

Ps: egy gyorsan elkészíthető és finom vacsi receptje például ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5917954038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása