Nesze!szer

Ismered a cajun konyhát? Új éttermet fedeztünk fel!

A füstölt velős csontot ne hagyd ki!

2022. március 22.

 

 

20220302_164804.jpg

 

 Arról, hogy mennyire szeretünk új helyekre járni, már meséltem nektek. Nincs túl sok időnk az iskola-szakkörök-munka-önkénteskedés tengely mentén, de ami jut, azt igyekszünk kihasználni, főleg ha van mit ünnepelni. Születésnap volt a családban és mivel az elmúlt 2 évben nem sok jó jutott a gyerekeknek, így úgy voltam vele, most ehhez étterem dukál. Kerestem valamit, ami extra, ami más, de hozzánk ízvilágában közel állhat. 

Fótig kellett ezért elmennünk és azt kell mondjam, sose fogjuk megbánni ezt a döntést, pikk és pakk ott is voltunk. A The pit bbq & cajun volt a célállomásunk aznap. Kicsit nehezen találtuk meg, de jó időpontra foglaltunk asztalt, mert még nem voltak sokan. Aztán estére megtelt a hely, amit nem is csodálok utólag, mert fantasztikus ízélményben volt részünk. Mind a pincérek kedvessége, felkészültsége, mint az alapanyagok és a tálalt ételek csillagos ötöst kaptak tőlünk aznap. Vagy hatost. 

rozi_csirke_autok_1.jpg

 

Ismered egyébként a cajun konyhát? Most mesélek kicsit. 

"A texasi BBQ még valamennyire ismert, a cajun konyha már kevésbé Magyarországon. Egy új, egyedülálló étterem ezeket az ízeket kínálja, a tulajdonos, egyben séf pedig igazi szakértő a témában, helyben tanult, a külön az erre a konyhára “szakosodott” iskolában.

Az étterem különlegessége, hogy a séf a texasi The Art Institute of Houston – Culinary Arts hallgatójaként ismerte meg az autentikus texasi BBQ és louisianai cajun konyha elemeit, és álmodta meg Magyarország első ilyen jellegű tematikus konyháját, ahol a hagyomány találkozik a gasztronómia új trendjeivel. „Sok különböző stílusú emberrel tanultam és dolgoztam együtt. Tanulhattam egy igazi BBQ bajnok kezei alatt, valamint részt vehettem önkéntesként a houstoni BBQ versenyen is, ahol a csapat közönségdíjazott lett” – mondja Levák Gábor, tulajdonos és séf.

A tradicionális amerikai ételek mellett az étlapon olyan új és kifinomult kreációk is jelen vannak, melyek ötvözik az eleganciát, a régiók egyediségeit, a kultúrát és az ízvilágot, ugyanolyan összetéveszthetetlen, egyedi stílusban, mint ami az éttermet is jellemzi.

A Cajun konyha különlegessége párosul a BBQ ízvilágával

Az évszázadok óta egymással keveredő kultúrák hozták létre Louisiana-ban a cajun konyhát. A különlegessége, hogy helyi alapanyagokból alakította át a francia gasztronómiát. A cajun konyha eredetileg a vidék konyhája volt, a fogások rusztikusak, és lassú tűzön sokáig főzik őket. Az alapjuk a zeller, a zöldpaprika és a hagyma szentháromsága. Az összetevők között a konyha használ folyami rákot, garnélát és kolbászt, de gyakorlatilag bármilyen helyi alapanyagot átemel a fogásokba. A füstölt ízek meghatározóak még. A legismertebb alapanyag a marhaszegy, de a tépett disznóhús is meghatározó szereplő. A húsfüstölés eredetileg német és cseh bevándorlókkal jutott el Amerikába, ez volt egyébkénta texasi BBQ őse. A különböző kulturális találkozásokból adódóan kialakult a BBQ és a cajun kapcsolata is. Az utóbbi fűszereit és az előbbi sütési technikáját alkalmazva izgalmas végeredmény jön létre.

A húsokat házi fűszerekkel, szószokkal és tökéletesen elkészített köretekkel tálalják, melyek közül nem maradhat ki a hagyományos amerikai saláta, a coleslow sem. Ha pedig egyszerre több finomságra vágyik a vendég, akkor a BBQ-tál megfelelő választás azoknak, akik egyszerre akarják megízlelni a húsok páratlan ízvilágát. A marhahús kedvelőknek a BBQ mellett 3 féle steakkel is kedveskednek, amelyek minőségi és finom angus marhahúsból készülnek. 

Jambalaya, Gumbo, Etouffée

A texasi és cajun konyha számos izgalmas étellel rendelkezik, ami itthon kevéssé ismert. Ilyen például a jambalaya, ami a cajun és a kreol konyha jellegzetes étele: rizses, csirkés egytálétel Szentháromsággal, házi andouille kolbásszal, okrával. A gumbo tradicionálisan sötét rántással és csirkecombbal készülő louisianai leves, okrával és házi andouille (marha) kolbásszal, amit hagyományosan rizzsel tálalnak. De mi az az Etouffeé? Egy népszerű Louisiana-i egytálétel: friss folyami rákra hangszerelve." - ennyit tudtam hivatalosan. Most mondom a tapasztalást.

 

 

Mindent is végigkóstoltunk. Gyermekem persze tesztelte előételként az angusból készült hamburgert és csak annyira volt finom, hogy a maradékot hazahoztuk, mert nem volt hajlandó elengedni annak ellenére, hogy nem ette meg az egészet - újabb és újabb ételt kellett kóstolnia. Engem a füstölt velőscsont nyűgözött le és hát egy slinder szendvics is jött még az asztalra, hála a Louisiana-i (jól írtam?) istennek! (Csodás volt!) Ekkor már éreztem, ez nem az a hely, ahol éhes marad az ember, pedig még az elején tartottunk.

A jambalaya az valami mennyei volt - hogy maradjunk itt a szentháromság témakörénél, kicsit ízben olyan, mint a gumbo. Jó fej vagyok, mi? (A gumbo az egy leves, ízben picit olyan, mint a mi bablevesünk, de azért pikánsabb és nagyon tartalmas, fentebb olvashatod az összetételét, én a tapasztalatot mondom.) A jambalaya is igen testes étel, a szomszéd asztalnál ülőnek is javasoltam,hogy kóstolják meg, annyira bejött nekünk. Aztán persze a  BBQ felhozatalra is rátértünk, többféléből állíttattuk össze a főfogásunkat. Eszméletlenül finom volt. Füstös íz, de omlós és nem száraz hús, hanem szaftos. A marhaszegy és a csirke... huhhh A köretekből végre valahol volt az én kedvencem is, a kelbimbó, de nyilván mást is megkóstoltunk hozzá, a héjában sült burgonya behozhatatlan előnyt élvezett, régi szép emlékeink miatt, amikor még több helyen lehetett ezt kapni. (Akiknek hiányzik a Wendy's, az bizony ne álljon meg Fótig, mert kihagyhatatlan, amit adnak.) Nem tudok minden fogást pontosan leírni, egyszerűen ki kell próbáljátok, mert tényleg fantasztikus a hely. Én ugye eleve glutén- és tejmentesen étkezem, de időnként felmentést kell adjak magamnak. Ez is ez a pillanat volt, ugyanis a desszerteknél észrevettem óriás kedvencemet: a pekándiós tortát. Úristen, úristen, úristen... nagyon jó volt. Szép, nagy darab diókákkal A társaságban lévő kis hölgy pedig szülinapi meglepetésként tüzijátékot is kapott az étterem dolgozóitól a brownijára. Egy szónak is száz a vége: ismerjétek meg a cajun konyhát, finom fogásokat és egyetek jó BBQ steakeket Fóton, miután megcsodáltátok a szomszédban kiállított old timer autó csodákat. Vagy előtte. Vagy ahogy szeretnétek, csak menjetek! Nekünk nagyon jó élmény volt, igazán különleges és laktató! A cajun konyha pedig új híveket szerzett magának!

Ps: a The Pit BBQ & Cajun,honlapját ITT tálalták fel, csemegézz belőle! 

 

szulinapos_cajun_rozi.jpg

 

20220302_181148.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4217786618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása