Hosszú, hosszú évekkel ezelőtt szerettem bele először a Dél-olasz konyhába. Arra emlékszem, hogy elképesztő hatással volt rám egy kirándulás alkalmával, amikor a csizma alsó részében jártunk. Szerencsére, a végtelenül kevés ételt elfogyasztó gyermekem ízléséhez elég közel áll az itáliai konyhaművészet, különösen elbűvölik a tenger gyümölcsei, jól elkészítve. Így ebben közös nevezőre tudunk jutni, csak jó alapanyagok legyenek hozzá.

Nemrégiben a félévi bizonyítvány idejébe értünk és ebből a műfajból neki még nem volt rendes, írásos. Így azt gondoltam, ha jó lesz, akkor ünnepelni fogunk. Anyai szerencsémre és a gyomroméra is - szép eredményeket produkált a csemete, pedig sose mondtam neki, hogy bármit elvárnék tőle ezen a téren. Viszont amint megkaptuk a dokumentumot, tudtam: ehhez bizony éttermi fiesta dukál. Kerestem, hogy hol hol találok olyan stílust, amit mi kedvelünk az olasz ételekben. Aztán felfedeztem, hogy a Szentendrén már kipróbált Trattoria Cardinale néhány hete új egységet nyitott Budapesten. És hát gyorsan foglaltam is az asztalt.

Szó szerint az Andrássy útig repített bennünket a szél aznap, mert a legszélviharosabb napon mentünk el Feszty Adolf által tervezett Fonciére-palota épületének aljában található trattoriába. 

Egyébként maga Cardinale egy 2000 lakosú falucska, konkrétan az olasz csizma orrában, Calabriában.Az étterem (Trattoria Cardinale BDPST) nagyon jó kialakítású, könnyen belátható és hozza az igazi itáliai feelinget. Gyakorlatilag olyan, mintha rögtön egy másik világba csöppennél, ahová mindig szerettél volna tartozni, ahol lazák, barátságosak az emberek és igazán megélik az életüket. Meg ételüket is ugye.

És akkor mesélem is, milyen fogások vannak nálunk. Mondjuk úgy minden, ami a dél-olaszban van és finom. 

Kezdésnek nyilván az étlap tanulmányozásával indítottunk és már ezen a ponton tudtuk: nem fogunk keveset enni aznap. Komoly fejtörést okozott, hogy az isteni pizzákból válasszunk, vagy a tenger gyümölcseiből szemezgessünk, de a herkentyűk nyertek. A gyermek, aki a királyrák nagy rajongója, a Coce Piccanti di Gamberi Imperialit választotta, ami Pikáns királyfarok, parmezánnal sütve. Ez a fogás ruccolás, paradicsomos, sajtos volt és nagyon, de nagyon királyrákos. Előételnek írták, de azért a tisztességes adag kategóriában említeném inkább. Én is beleettem rendesen, mert valami fenomális volt, de a csemetével azért meg kellett küzdenem rendesen, hogy legalább egy fél kis farkincát kaphassak..... Mondjuk, ő is átevett hozzám, én a Cozze all'Aglio e Vino Biancora voksoltam, ami magyarul Feketekagyló fehérboros-fokhagymás szószban. (Ez azért is érdekes, de mondjuk úgy kb csak nekem,mert a minap ismételtek egy kb 15 éves Vacsoracsatát, amiben szerepeltem és ott is hasonló ételt készítettem anno.) De azt kell mondjam, az anno nem lett olyan jó, főleg, hogy annyi gyakorlatom volt akkor benne, mint városi asszonynak a kapálásban.

Ám azóta sok minden változott, szerencsére, több herkentyűt fogyasztok, de a Cardinale minden egyes darabja el is tűnt pillanatok alatt. Azt kell erről tudni, hogy a bor főzés közben ártalmatlan lesz, így a lányom is megkóstolhatta. Mondjuk picit rosszul esett neki, hogy a kagylócska héjakat utána kidobják, hisz ő állandóan ilyesmikből készít díszdobozokat, képeslapra akármiket. Hiába, egy olasz falucskában kéne élnünk... egy párhuzamos életben.

Na, de ezután sem pihentünk, mert jött a főfogás. A leányzó majdnem váratlan fordulattal tenger gyümölcseis tésztát kért, házi papardelléből. Ez akkora adag volt,  hogy a fél utcának elég lett volna nálunk, már és amennyiben adnánk belőle a szomszédainknak. Maga a pasta tökéletes al dentére volt főzve és egy könnyed, tejszínes szószt kapott a polipok, rákok, tintahalak mellé... persze paradicsomosan is kérhető ez, üzenném annak, aki erre az ízvilágra szavaz. Én egy megosztóbb ételt kértem, nem tudom, ki ismeri és ki nem: ossobuco. Ez ugye a marhalábszár hátsó fele, magával a velővel együtt. Igazi, olasz helyeken lehet ezt csak jól elkészítve enni, hát itt sült polentával érkezett és remekbe szabott volt. Lágyan omlott a hús, a velő és finoman kipaskolhatóan várt a fogyasztást. Sokáig nem is várakoztattam... Ezen a ponton kellett volna azt mondanom: hogy elég és ne tovább, dehát a dél-olasz konyhával nem viccel az ember, mert komoly édességeik vannak. Ketten sikerült is háromfélét rendelnünk összesen, de nem tudunk dűlőre jutni és ebben az életben egyszer élünk jeligére komolyan vettük az olasz melót. A Tiramisú náluk nem negédes, nem csöpögős, könnyű édesség, ahogy a nagy könyvben anno valahol a csizmában a nonnák megírták. A Panna Cotta, az olasz gőzölt tejszínkrém kis kockákba rendezve érkezik az asztalra, epervelővel és leírhatatlanul ínycsiklandóan. Ez is elég szép adag, szóval kell elszántság a betermeléséhez. A Cioccolato meraviglie dalla Calabrie nevű édesség pedig külön megér egy misét, legalábbis a lányom ezen a ponton már imába foglalta a szakács nevét. Ez ugyanis egy Csokicsoda Calabriából, valahol a brownie és a szuflé közötti átmenet, fagyival, erdei gyümölcsökkel. 

Na, most látom csak, hogy ahogy az olaszok sem beszélnek keveset, én sem fogtam rövidre ezt a történetet, de össze is foglalom most egy kicsit:

1. Isteni dél-olasz étterem nyílt a Deák térhez közel, az Andrássy út 2. szám alatt

2. Trattoria Cardinale a neve, a szentendrei sikereik után Budapesten is nyitottak egységet a tulajdonosok

3. Hamisítatlan olasz ételek, nem túl játszós falatok, tökéletes kiszolgálás, nagy és finom adagok

4. Gyorsan hozzák az ételeket, gyerekbarát a hely, az üzletvezetőnek is van gyermeke, így színes ceruzát is kaptok, amíg megérkeznek a kiválasztott fogások

5. Kiváló a hely ünneplésre, baráti összejövetelre, laza, nem fellengős feeling, igazi trattoria hangulat Budapest egyik legszebb helyén. 

6. Bátran hivatkozzatok rám, ha arra jártok, nem mondom, hogy extra adag pizzát kaptok, de nekem jó érzés, ha tudom, hogy egy újabb jó étterem hírét juttattam el hozzátok. Grazie mille!