Az én drága barátnőmmel ma úgy ordított teljesen indokolatlanul valaki, hogy az valami rettenet. Két napja én is olyan fröcsögést kaptam az arcomba, hogy és ha nem lennék viszonylag stabil, akkor elég rendesen megviselt volna. A kommentelők internetes oldalakon meg... tisztelet a kivételnek, akik ti vagytok, hát azt ember lánya ne olvassa, mert megrémül, kik között él.

Most akkor megijedjünk? Az emberek egyre frusztráltabbak, hangosabbak, erőszakosabbak. Kiabál a buszon, a közértben tolakszik és sorolhatnám. Azt kell mondjam, ez most teljesen normális. Változik a világ, változnak a rezgések és aki még mindig azon a szinten van, hogy híradót néz, híreket olvas, annak nagyon nehéz lehet. Ott a félelem energia, ami egyre jobban fullasztja meg őket, nincsenek meg a régi kereteik, megoldásaik, csak a düh és a frusztráció.

Te pedig sokszor a tükör vagy. Tükör, aki néha mosolyog. De minek örülsz? - kérdezi ő magában, amikor teljesen elveszett, fuldoklik, nem találja a régi életét, helyét, magát... mert az már nincs meg. Új világ felé tartunk, két part között állunk most és ez az átmenet nem hipp és hopp történik meg. A belső nyugalom, meditáció, bizonyosság és hit nagyon sokat ad az embernek. Engem például ma úgy lekezelt az egyik bankban egy kis kisasszony, hogy olyan szánalmat láttam a szemében, mint igen ritkán. Ha felvenném ezt, ha rosszul esne, tudnám, valami nincs rendben. De én az ő világából kilógtam, nem a játéka szerint működtem és őt ez felháborította. Hát sajnálom, van ez így, hogy valaki nem a sémák szerint működik. Csak amikor már elértünk egy bizonyos szellemi utat, már inkább elfogadunk, mint lenézünk, minősítünk. Forduljunk szeretettel azok felé, akik most ordítanak, dühöngenek, kiabálnak. Nekik most nagyon nehéz lehet. Mi pedig érezzük jól magunkat, meditáljunk, együnk és igyunk finomakat és szeressük az életet. Ez a legjobb, nem?!