Gyermekkorunk minden élménye elraktározódik és felnőttként ezekből táplálkozik minden teremtésünk. Tudat alatt őrzünk minden megélést. Nem csak a nagy élmények, traumák és fájdalmak számítanak, de a legegyszerűbb hétköznapi megélések is. Addig tudnak mindezek öntudatlanul befolyásolni, amíg szembe nem nézünk velük. Sok esetben a fizikai bántalmazással egyenértékű lelki és pszichés sérülésnek számít az, ha a gyermek kirekesztettnek, elkülönültnek, magányosnak érzi magát a családban, vagy ha minden fizikai és testi szükségletét kielégítik, ám a lelkiségről, az érzelmi igényeiről megfeledkeznek. Felnőttként már célirányosan lehet dolgozni azon, hogy más, pozitívabb lehetőségre nyisson a tudat.
Zentai Anna