Nesze!szer

Urbánus legendák, ne égj le miattuk! Napozási kisokos

2019. június 05.

 

napozos_kezd.jpg

 

A nagyapámnak soha, semmi baja nem volt, pedig egész nap a kertben kapált nyáron is - mondják azok, akik úgy vélik, jobb, ha homokba dugják a napozási időszakban a fejüket (éljen a képzavar!) és nem kenik magukat. Sajnos, az orvosi adatok nem őket igazolják, így erősen ajánlott már az első nyári napsugaraknál kenni magunkat. Persze, ebben a témában is van számos tévhit, el is oszlatunk gyorsan néhányat. 

- A szoláriumozással előkészíti az ember a bőrét a napozásra. 

Fake! Ugyanis a szolizás elég nagy sokk a bőrnek, hisz néhány perc alatt kell barnává válnia, ami lássuk be, nem annyira tűnik egészségesnek. Sőt, kutatók a melanóma kockázata és a gépi sülés között is találtak összefüggést. Ráadásul, itt nem vastagszik meg az epidermisz, a pigmentek nem olyan tartósak és a közhiedelemmel ellentétben az UVA sugarak a D-vitamin készletet sem növelik, Tehát attól, ha sokat forgolódtál a csokicsövek alatt a télen, még ugyanúgy kell vigyázni a bőrödre a természetes napozás során, tehát kenni!

- Az arckrémem magas spf tartalmú, nem is kenem magam naptejjel.

Oké, ma már elég sok krémben van fényvédő és az alapozók és bb-k is így készülnek. De a legtöbb esetben ezek csak az UVB-sugarakkal szemben védenek. Főleg akkor ne tegyél ilyet, ha épp babát vársz, kismama vagy, esetleg hormon problémáid vannak. Ilyenkor úgy, de úgy bebarnulhat a bőr, hogy csak na. A foltokat pedig csak télen tudod eltüntetni és nehezen. Ráadásul, nemcsak veszélyesek a sugarak, hanem a bőr öregedésért is felelnek, hisz hatásukra sajnos a ráncok mélysége fokozódhat. Tehát, ha sokat tartózkodsz utcán, még akár egy szürkének tartott hétköznapon is, akkor is építsd be a reggeli rutinodba a naptejet is. Még valami. Kétféle napvédő létezik. A fizikai és a kémiai. Az előbbi gyakorlatilag egy pajzsot képez a bőrödön és visszaveri a sugarakat. Tehát ő azért nagyobb nyomot hagy. A kémiaiak pedig a bőrbe jutva fejtik ki hatásukat, ezért hangsúlyozom mindig, hogy már a napra való kiérés előtt kend magadat, mert idő kell, hogy védeni tudjon téged! 

 

- A kocsiba minek kenjem le magamat, nem számít! 

Az a rossz hírem van, hogy ez nem igaz. Nyilván nem azt mondom, hogy a sarki zöldségeshez való elugráshoz kend be magad tonnányi krémmel, de egy hosszabb útra mindenképpen! Az autóból kilógó karra pedig fokozottan érvényes ez! 

- Kimegyek a strandra, aztán előveszem a naptejet, bőven jó az.

Sajnos, nem elég. A legtöbb naptejnek időre van szüksége, hogy tényleg hasson, ez akár fél óra is lehet. Így a legjobb, ha indulás előtt megtörténik a felkenés. Szépen mázold ki a családot és utána jöhet a Pala! És igen, a vízből való kijövetel után is elő kell venni újra a naptejet, mert bizony az leázik. Tehát napi egyszeri használat nem elég, sőt! 

- Minek nekem az 50-es, gyerekkoromban sose égtem le?!

Azért kell a magasabb faktorszámú naptej, mert egyrészt a bőr is változik, másrészt ez a nap már nem ugyanaz a nap. Gyerekként rohangáltunk a Balatonban, ha megpirultunk, este jött a tejföl ránk és semmi baj nem volt másnapra. Ma már tudjuk, hogy komoly problémát okozhat egy korábbi égés, akár tíz vagy húsz év múlva is kijöhet a hatása, sajnos. A 15-ös faktorszám alatti naptejeket egyáltalán nem ajánlják azoknak, akik érzékenyebb bőrűek. Normál esetben 25-től felfelé válasszunk. És az 50-es nem azt jelenti, hogy 50 percet tölthetünk a napon, ez erősebb védelemről beszél. Gyerekeket mindig a legmagasabb faktorszámú naptejjel kenjük és nem elég az uv-szűrős ruha és kalap, ez tévhit. Azon is átmennek a sugarak, persze nem teljes mértékben. Őket, ha lehet, csak árnyékba vigyük a tizenegy és három óra közötti időszakban. Persze, szülőként ezt nem könnyű megteremteni, de legyünk harcosak a témában, csak olyan medencében pancsoljunk, ami felett van vitorla! 

- Elég, ha a hátadat bekened.

Nagyon, de nagyon nem okos megoldás ez. A férfiak sokszor hangoztatják ezt, de sokszor egy bőrrák a lábon lévő anyajegyből is kiindulhat. Ám fura az is, de igen gyakori dolog, hogy valaki a fülénél ég le. Így érdemes ezt is védeni. Kopaszoknál pedig a fejbőrt is védeni kell! A napozáshoz kell némi tudatosság is, ezt azért ne felejtsük el. Egyszer egy ismerősöm nem tetőtől talpig kente le magát, csak a bokájáig. Fehér bőrű, szeplős típus. Elaludt a strandon és leégett a talpa. Napokig rá se tudott állni, nemhogy a plázsra kimenni!

- Jó lesz a tavalyi, még van benne!

A napvédő is simán lejár, nemcsak a parkolás foglalása. És kérdés az is, milyen körülmények között tartottad a hosszú tél alatt. Nézd meg a szavatossági idejét és döntsél. Nem olcsók a naptejek, de ha arról van szó, hogy az életeddel játszol, akkor ugye, már nem is olyan sok?! 

- Most az a trend, hogy hófehérek maradjunk?

Igen, egyrészt ez lehet, hogy trend. Mert az egészség az szerintem menő. De a napbarnította bőrt is szeretjük, a fontos az, hogy délben ne legyünk napon, megfelelő naptejet használjunk és naponta többször kenjük magunkat. A fejünkre tegyük kalapot, sapkát mindenképpen és élvezzük a nyarat, az életet, de okosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr614876228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása