Ha a családtörténetünkből kiindulva az a tapasztalatunk, hogy otthon jó volt, megvolt a biztos helyünk, akkor egy új közösségbe lépve számunkra a legtermészetesebb lehet, hogy ott is meg fogjuk találni a helyünket. Amennyiben viszont azt éltük meg, hogy nem szerettek minket, mindig útban voltunk, magányosnak és feleslegesnek éreztük magunkat a családban, egy új közegben is félszegen jelenhetünk meg: 'Leülhetek egyáltalán? Szabad itt lennem? Bocsánat, hogy zavarok.' De az is lehet, hogy már elegünk van abból, hogy otthon semmibe vettek, ezért azzal az elszántsággal lépünk az új munkahelyünkre, hogy ott majd kivívjuk a tiszteletet! Ám nincs tapasztalatunk abban, hogy ezt hogyan kellene megvalósítanunk, ezért sokakkal összeveszünk. Amikor tehát belépünk egy új csoportba, ott már előre hangoltan, a valóságtól többé-kevésbé elrugaszkodottan, viszont a családtörténetünkből világosan levezethető módon látunk, érzékelünk, értelmezünk és élünk át eseményeket.

Pál Feri