Nesze!szer

A bártender, aki imádja a Martinit

2018. február 14.

 

 

martini_barkert_20180118_1600-0039.JPG

Petivel egy Martini partyn találkoztam. Már akkor megfogott a kreativitása és az, ahogy a koktélokról beszél. Így nyilván gyorsan levajazatam egy interjú időpontot is vele. Persze, azt azért nem gondoltam, hogy a végén én is fogok keverni... és még élvezem is majd. Plusz megszeretem a Martini Negronit

Peti, hogyan lesz valaki bártender?

- Nálam egyetemen kezdődött az egész, szerettem volna valami szakmát, de kicsit extrábbat. A vendéglátóiparira jártam egyébként. Az egyik este nem kocsmatúrára indultunk, hanem bárlátogatásra. Bártender volt az egyik csoporttársunk. És akkor beleszerettem ebbe a dologba. Elvégeztem egy mixer iskolát, kaptam szépen papírt is, de a gyakorlat hozta meg a tapasztalatot. A Costes Dowtownban kezdtem, ami azért magasiskola volt rendesen. A legjobb színvonalba láthattam bele és tanultam ezáltal a minőségi szolgáltatásról.

- Egyfolytában kóstolsz?

- Igen, ez a szakma pont erről szól. A bacont összekóstoltam tegnap például kávémaggal. Fura íze volt, de jól passzolt. Csináltok egy ilyen mezcal fúziót baconnel. Martini Bitterbe meg kávémagot. Kiáztattam az ízeket. Fantasztikus lett a végeredmény. Mezcal Negroni. 

_dsc4419.jpg

 

-Hogy dől el, milyen koktélok szerepelnek egy itallapon?

- Minden hely picit más és van saját koktél lapja is, ami hosszabb időre szól. Nem rövidtávú dolog. Közösen lekóstoljuk az esetleges italokat és döntünk. Nálunk most a High Note Sky barban 12 plusz 1 koktél szerepel. 

Miként kerültél a Martinivel kapcsolatba? Szerintem nagy dolog,hogy a "nagykövetük" vagy ilyen fiatalon.

- Nagyon örültem, hogy Brand Ambassador lehetek. Szeretem a céget, a termékeket és az olasz életérzést. 2-3 éve jelent meg a Rubino és az Ambrato. Kiváló termékek és ezekkel lefedték a felső kategóriás vermutos irány is.

 - Van a bártendereknél irány, amit kedvelnek?

- Igen. Én például édes keserű vagyok. A keserű egyre jobban ízlik. A Martini Bitter pont azt hozza, amire vágyom. Szóval én tényleg szeretem is, amit csinálok.

Egy átlagos fogyasztó számára mit ajánlasz? Hogyan kezdjen el jól koktélozni?

- A magasabb színvonalú helyeket ajánlom leginkább. Bármerre  is megyünk a világban, fontos, hogy saját koktéllapja legyen a helynek.. Kezdésnek egy kis bárt ajánlanék, ahol megszereti az ember az egészet. Mondjuk egy speakeasy bárt. 1920-és 30 között alakult ez a bártípus  ki, kis eldugott helyeken, amikor alkoholtilalom volt. 

Oké és a másnaposságra mit javasolsz vagy hogyan igyunk jól?

- A tudatos italfogyasztás a legfontosabb. Legyünk tisztában vele, hogy mit iszunk. Ne ötféle illatpárlatból készült pancsokat küldjünk le. És üres gyomorral ne menjünk inni. Egy italt csak, ha éhesek vagyunk. És sok vizet fogyasszunk.Másnap pedig pótoljuk az elfogyasztott vitaminokat.

-És mi a kedvenc italod, koktélod?

- A Martini Negroni természetesen. A Martini Bitter plusz tonik is favoritom.  Egyébként a jó koktélokat szeretem. Sok ízt mutasson, új ízt és legyen benne fantázia.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4413627250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása