Nesze!szer

A legtutibb mézeskalács recept és adománygyűjtés!

2017. december 01.

 

 

ajandekgyujtes_a_camponaban_2_1.jpg

 

Egy másik postban már említettük nektek, hogy nem is olyan régen a Campónában jártunk. Eléggé kiesik nekünk, így ritkán megyünk arra és most felfigyeltünk valami igen szimpatikusra. Na jó, először persze egy mézeskalács-falut láttunk meg, ami a gyereket rögtön megbabonázta (a felnőtt típusút is). Tudtátok, hogy már az ókori Egyiptomban is ismerték a mézes tésztát. A lényeg, hogy már elkezdtek ott, a Campónában felépíteni egy kis mézeskalács falut, ami advent első hétvégéjén folytatódik, mindenkit szeretettel várnak, ITT lehet regisztrálni a kézműves foglalkozásokra. A foglalkozásokat az Ékes-Édes Ajándékok csapatának tagjai vezetik, akik nem csupán karácsonyi csemegeként, hanem dísztárgyként, kreatív kézműves termékként is tekintenek a mézeskalácsra. Számukra a mézeskaláccsal való munka valódi alkotás, amellyel örömet szereznek az embereknek, ahogy fogalmaznak, „A mézeskalács kézzelfogható, illatos szeretet.” A kis csapatot Vargáné Orbán Anikó fogja össze, aki nemrég az Egyesült Királyságban a Cake Masters Award Royal Icing kategóriájában egy csodás kastélytortával nyert díjat. A társaság tagjai évente legalább 100 000 kalácsot sütnek ki és díszítenek fel.

Íme az Ékes-Édes receptje, a tökéletes mézeskalácshoz:
Hozzávalók:
 1 kg liszt
 fél kg finom porcukor
 6 tojás
 20 dkg virágméz
 18 g szódabikarbóna
 12,5 dkg vaj
 ízlés szerint reszelt citromhéj, szegfűszeg, fahéj, gyömbér esetleg ánizs, vagy 1 csomag mézeskalács-fűszerkeverék


Bár a recept egy kiló lisztet mond, a profik azt tanácsolják, hogy inkább felezzük az adagot, a kiszaggatott darabok nagyságától függően 40-60 figurát így is készíthetünk. A nyers tésztát érdemes pihentetni, minimum 1 napot, de akár 1 hetet is. Pihentetés idejére a tésztát takarjuk le, hogy ne száradjon ki, sütés előtt pedig alaposan gyúrjuk át. Sokan úgy vélik, hogy a mézeskalácsot azért kell előre megsütni, hogy megpuhuljon és omlós legyen karácsonyra, de igazából inkább azért, hogy erre már ne legyen gondunk az ünnepi előkészületek során. A méz egy csodálatos anyag és megóvja a tésztát attól, hogy megromoljon. A mézeskalácsot éppen ezért még karácsony után 5-6 hónapig nyugodtan elmajszolhatjuk. Ha kicsit megszikkadt a mézes, néhány napra tegyük a konyhába, ahol a párától megpuhul és visszanyeri eredeti finomságát. Ha díszeket készítünk, akkor 1 evőkanál tejjel hígított tojássárgájával, vagy egy kevés főzőtejszínnel kenjük az előzőleg szívószállal átlyukasztott díszeket.

ajandekgyujtes_a_camponaban_3.jpg

 

Még valami! Olyan sokan mondják, hogy adakoznának, de kinek és hogyan jut el az adomány? Itt a megoldás. A Campona ugyanis a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központtal együttműködve idén is működtet dományládát, ahová játékokat, könyveket, édességeket, rajzeszközöket, plüssöket várnak szeretettel, december 17-ig, életkor és nem szerint csoportosítva. Ahogy Dr. Daróczi Csilla, a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta,örömmel vesznek minden olyan ajándékot, amely 0-14 éves korú rászoruló gyermekek karácsonyfája alá kerülhet. A becsomagolt ajándékok dobozára kérik ráírni, hogy milyen korú és nemű gyermek
számára készült a csomag. Társasjáték, baba, kisautó, színes gyurma, ugrókötél, jojó, építőjáték minden gyermeknél nagy örömet okoz, mint ahogy könyv, színező, vagy naptár is, de a gyerekek nagyon örülnek színes ceruzáknak, filctollaknak, festéknek, radíroknak, füzeteknek is. Aki tehát szívesen segítene, november 25-től december 17-ig elhelyezheti a Campona Adománygyűjtő ládájában a becsomagolt, felcímkézett ajándékot, benne olyan jó állapotú, használt vagy akár új játékokkal, könyvekkel, amelyekkel szívesen okoznak örömet egy kisgyermeknek. Hogy mindegyiküknél a lehető legszebb lehessen az idei karácsony! Mi megyünk és viszünk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9213403307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása