A címben szereplő csaj én vagyok. Igaz, már nem bakfisként aposztrofálnám magam, de azért... ahogy meghallottam, hogy esélyem van csokigyárba látogatni, hát szinte gyerekként ujjongani kezdtem. (Ennek okát nem fejteném ki, mert Gombóc Artúr szerintem a családunk eltitkolt tagja.) Szóval, én bizony elmentem egészen Kiskunlacházáig, ahol egy kézműves csokis vállalatot és portékáit vettem szemügyre, illetve ízleltem meg termékeiket. Egy ízig-vérig csokiszerető famíliáé minden. Az apuka és anyuka korábban cukrászok voltak, aztán elérte őket a csoki szele és váltottak. Bezárták a piskótákat és bonbonra váltottak, no meg táblásokra, szaloncukrokra.És saját fejlesztésű finomságaikkal azóta sorra nyerik a díjakat. Magyar termékek, magyar család, magyar alapanyagokból, világ színvonalon. A szatmári szilvapálinkás bonbonjuk az valami brutálisan finom. Például. A konyakmeggy omlik a szájban és átjár az alkohol forrósága, ha nem tudná az ember, hogy becsiccsent tőle, egészen biztos, hogy egy fél doboznál nem állna meg. A sós karamellás is isteni, egymásnak szólogattuk a látogatás közben: úristen, ezt kóstold meg mindenképpen és a vörösborosat se hagyd ki! A kis üzemben egyébként irtó jó fejek a dolgozók. Kedvesek, mosolygósak. Pedig megszemlélve a munkájukat, végtelenül monoton lehet kézzel készíteni, ömleszteni a csokit, rakni be a meggyet, robbanócukrot. Itthon fogyasztva a kis csokikákat, nem is tudja az ember, milyen energia van benne. Nyilván mindenbe belekotnyeleskedtem, beálltam kicsit én is a melóba. Mondjuk nem rúgtak ki, ez is már valami!  

A csomagoláson azt mondta az egyik hölgy, naponta 8 raklapnyi szaloncukrot pakolnak össze ők (elismerésem nekik és csodálatom!). Mondjuk, kóstolgatásban viszont jeleskedtem és megérdeklődtem, mi történik a minőségi hibás bonbonokkal, amelyek esetleg nem olyan szépek. (Gondoltam, csak lepattan valami picit defektes zserbós esetleg... ) Azt mondták, sokszor a dolgozók viszik haza. Mivel én csak néhány percig próbálkoztam a csokizással, hát, nem járt. Na, mindegy. Itt komolyan elgondolkodtam egy pályamódosításon, hátha akkor... 

Imádnivaló család, imádnivaló édességek voltak mindenhol. Ja, egy dolgot még megtudakoltam. Hogy Demeteréknél milyen szaloncukor kerül a fára karácsonykor? A családfő nevetve mesélte, sokszor 24-én otthonról úgy jön be az üzembe és szedeget össze mindenféle maradékokat. Hiába, mindig a cipész cipője lukas...

Köszönöm ezt az édes programot, mi azóta a robbanócukros szaloncukrokat fogyasztjuk itthon. Persze, az nem azért nem biztos, hogy a fára is marad majd belőle... így lehet, hogy Demeter apuka majd velem is összefut Szenteste előtt a csokiüzemben, maradék szaloncukrokat keresve...

Ps: amennyiben rendelnétek, a zserbós szaloncukrot, a szatmári szilvapálinkásat és a sós karamellásat nagyon tudjuk ajánlani, a Demeter Chocolate weboldalát ITT találjátok, lent a galériába pedig több képet is feltöltöttem. 

Ps2: itthon nagyon nagy csoda, hogy létezik kis magyar csokigyártás, ugyanis a "magyarnak hitt" márkáink, mint a Tibi, vagy Szerencsi, rég más tulajdonában vannak.