Mikor lettem anya? Fogalmam sincsen. Nyilván észleltem anno, hogy babát várok és nyilván a szülésem időpontjára isemlékszem percre pontosan. (Így már elég hamar tudtam, mi a gyermekem ascencdense és hogy állnak a bolygói, köszönöm utólag is.) De azt nem tudom, mikor lettem szülő, mikor váltam anyukává.

Talán akkor, amikor először megláttam azt a babszemet az ultrahangon. Talán akkor, amikor először megmozdult. Talán akkor, amikor rászóltam a másik kórházban az ultrahangos dokira, ne babucinak nevezze, van annak a gyereknek rendes neve, ugyan még nem született meg, de határozottan tisztában vagyok a vezeték- és a keresztnevével is. Talán akkor, amikor először mondta nekem valaki: és, nem félsz a szüléstől? Talán akkor, amikor senki nem adta át az ülőhelyet. Aztán az is lehet, hogy talán akkor, amikor az első listát lediktálta a védőnő, miket kell beszereznem és fogalmam nem volt a body és a rugi közötti különbség, pedig láttam már gyereket közelről. Talán akkor, amikor először mondta nekem egy doktornő a telefonban: anyuka. Talán akkor, amikor lett egy várandós kiskönyvem. Ám az is lehetséges, hogy akkor, amikor teljesen idegen emberek kezdtek fura intim dolgokat kérdezni tőlem, menstruáció időpontjáról és a gyerek apjának foglalkozásáról.

Talán akkor, amikor először beszélgettünk egymással, úgy, hogy a csemete még a pocakomban volt. Az is elképzelhető, hogy akkor lettem anya, amikor először vettem egy úgynevezett kismama hálóinget, pedig még pizsamám sem volt soha. Vagy akkor, amikor megláttam a szülészeten őt és odaadták nekem. Talán akkor, amikor megkérdezték: mennyit aludt? Elképzelhető, hogy akkor, amikor először keresgéltem a neten, mit is adjak a hasfájós gyereknek. Talán akkor, amikor kezdtem megszokni, hogy én már az életben nem tudok egy normális mondatot leírni anélkül, hogy valaki ne sírna fel. Talán akkor, amikor először keltem nyolcszor egy éjjel anélkül, hogy a kínaiban ettem volna édes-savanyú levest. Az is lehet, hogy akkor, amikor először szálltam vitába azokkal, akik egy anyánál mindig okosabbak és mindent tudnak. Talán akkor, amikor megtanultam a kéretlen tanácsokat kezelni azoktól, akiknek egy darab gyerekük sincsen és azoktól is, akiknek van, csak a múlt homályába veszett számukra a realitás és az, hogy megfigyeljük, milyen is az, akiről beszélünk. Talán akkor, amikor először jöttem rá, tulajdonképpen csak magamra számíthatok ebben az egész buliban. Talán akkor, amikor nélkülem aludt a bölcsiben, vagy akkor, amikor egyedül ment a többiekkel kirándulni.. Az is lehet, hogy akkor, amikor kimondta egy kisfiúra: ő a barátom. Vagy pont akkor, amikor először kezdtem elfelejteni a fáradtságtól a szavakat, amiket addig pontosan tudtam, de az istennek nem jutottak eszembe. Talán akkor, amikor levágta a kockás inget a földre: ronda, nem veszem fel! - kiáltással. Talán akkor, amikor egyedül vetkőzött már és öltözött fel. Talán akkor, amikor megtanultam azt, hogy vannak éttermek, ahol csak le nem hánynak,annyira utálnak, hogy nem egy szobanövénnyel érkezem, hanem egy izgő-mozgó gyerekkel. Az is elképzelhető, hogy akkor lettem anya, amikor végre felfogtam, a Bogyó és Babócánál izgalmasabb történetet nem nézhetek este, maximum az Aprócska királyságot. Vagy talán akkor, amikor döntenem kellett, a körzetes oviba megy vagy sem. Talán akkor, amikor először nem láttam két másodpercig a Balatonban és konkrétan megállt a szívem, amíg előbukkant egy fürdőző mögül. Vagy akkor, amikor az első oltáskor azt éreztem: nincs mese, meglegyintem a doktornőt, ha még egyszer hozzányúl és megszúrja őt és a börtönbüntetés se érdekel, csak ne bántsa. Avagy akkor, amikor azt mondta nekem: te vagy az én csokor virágom! Vagy akkor, amikor végre megtanultam, ha beteg, akkor ő sehol máshol nem alszik el, csak a kezemben? Talán akkor, amikor megtanultam, én már azon is elbőgöm magam, ha az egyik hangya lassabban tud átmenni a füvön, mint a társai?

Vagy akkor lettem anya, amikor először sminkelni kezdte magát a cuccaimmal és rájöttem, saját "minket" adok neki, mert drága mulatság lenne az enyémekkel indián vonalakat húzni. Talán akkor, amikor konkrétan kérte: olyan frizurát fonjál, mint neked.van! Talán akkor, amikor felfogtam, háromszor két óra alvás után is megy tovább az élet. Vagy talán akkor amikor az első anyák-napi versikéjét elmondta nekem Ági néni ölében ülve... talán akkor. De igazából nem is tudom, hogy hol kezdődött ez az egész anyukaság történet, mikor lettem anya. Életem legfárasztóbb meséje ez, de sose olvastam és írtam igazabbat és szebbet.

Szabó Patrícia

(Öleljétek meg gyorsan, akit lehet... olyan gyorsan elrepülnek ezek a percek!)