Az emberek fantáziáját mindig megmozgatja, hogy azok a hírességek, akik már megjárták a magasságot, mit gondolnak valójában a sikerről? Mit vallanak? Milyen üzenetet hordoznak magukkal? A siker interjúsorozat következő részében Lakatos Levente a realitás szemszögéből írja le ezt a rendkívül sokféleképpen értelmezhető fogalmat. Higgy a hétköznapok erejében, kitartóan tedd a dolgod, s mindeközben élvezd a folyamatot. A többi pedig majd jön magától.

„Minden apró cél elérése sikert jelent”.

- Hogyan definiálnád a siker fogalmát? Mikor érzed magad igazán sikeresnek?

- Őszintén szólva soha nem gondolkoztam a siker definícióján, és azt hiszem nem is kell feltétlenül körbeírni a sikerességet. Én leginkább a hétköznapok sikereiben hiszek, azok összeadódva válhatnak egy idő után látványossá. Akit csüggesztenek a mindennapok kihívásai, ne is várjon kimagasló eredményekre. Személy szerint akkor érzem magamat eredményesnek, amikor a kitűzött – rövid, vagy hosszú távú – céljaim megvalósulnak, de soha nem a külső szemnek látványos eredményben, sokkal inkább az oda vezető útban, és az abból származó tapasztalatokban lelek örömöt. Sokáig azt hittem, hogy baj van velem, amikor érzéketlen maradtam mondjuk egy-­egy könyvmegjelenésemmel kapcsolatban. A környezetem elvárta, hogy büszke legyek, számomra azonban az írási fázis sokkal eredményesebbnek bizonyult, mint maga a publikáció.

- Melyik jelzőt tartod többre? Sikeres vagy elismert?

- Játsszunk a szavakkal? (nevet) Mindenkinek mást jelent ez a két szó, nekem személy szerint nem létfontosságú a szakmai siker. Mármint nyilván hízelgő, ha kapok a szakmából pozitív visszajelzéseket, de sokkal lényegesebb a közönség, az olvasók szeretete. A könyvszakmának egyébként csak egy keskeny szelete nyitott a szórakoztató irodalomra, a legtöbben valamiféle szükséges rosszként kezelik ezt a területet, nagy elismerésekre tehát nem várhatok, de nem is számítok rá. A legszakmaibb szórakoztató irodalmi megmérettetés a sikerlistákon való szereplés – ez szomorú, hiszen tulajdonképpen ez nem szakmai, sokkal inkább piaci eredmény, mely a közönség érdeklődését türközi. Ha tehát megegyezünk abban, hogy a közönség figyelme siker, akkor egyértelműen a sikert tartom többre, de számomra ez a legnagyobb elismerés is egyben.

- Melyik volt a legkedvesebb pillanatod a karriered során, amire igazán büszke vagy és a legnagyobb eredményedként tartod számon?

- Ahogy azt mondtam, nekem minden apró kis cél elérése sikert jelent. Nyilván örülök, hogy egyre több ember csatlakozik a szerzői Facebook oldalamhoz, sikernek könyvelem el, hogy a készülő új regényem elég jó helyen szerepel az előjegyzési sikerlistán és azt is, hogy elindítottam egy kifejezetten olvasott e-­könyv sorozatot. De ezek időszakos sikerek, a díjak a maradandóak. Eddig összesen hat elismerést kaptam, ebből kettő nagyobb, az egyik a Bomlás című regényemért járó Aranykönyv ­díj, a másik a Glamour magazin díja. Mindkettő – tulajdonképpen mind a hat – közönségdíj, ami azt jelenti, hogy a publikum szerint az adott területen, az adott évben én voltam a legjobb. Hozták ezeket a döntéseket úgy, hogy mindkét kiemelt listában nálam minden tekintetben sokkal többet szereplő tévésztárok is feltűntek. Erős mezőnyben nyerni, ráadásul úgy, hogy tudod, a közönség elismerése juttatott az élre, elmondhatatlan érzés, rengeteg energiát ad. Nagyon hálás vagyok, hogy már kétszer átélhettem.

- Hiszel abban, hogy a tehetség végül elnyeri méltó jutalmát?

- Nem. (nevet) Abban hiszek, hogy azok a tehetségek, akik komoly munkával és fejlődéssel haladnak előre az önmegvalósítás útján, előbb­utóbb elnyerik méltó a jutalmukat. De ez számtalan összetevős történet, kismillió apróság befolyásolja.

- Mit jelent számodra egy akadály? Pozitív megerősítés, avagy egy negatív ék közted és a céljaid, terveid között?

- A kritikák semmiképpen nem akadályoznak. A pozitív kritika hízelgő, de az alkotón nem farag, nem előrelendítő. A negatív kritika ebből a szempontból hasznosabb, hiszen gondolatébresztő lehet. De különbséget kell tenni a negatív kritika és a kritizálás között, a “szar vagy” nem egyenlő a konstruktív véleményezéssel. Ha az alkotási folyamatban megjelenő akadályokra gondolsz, olyat csak én tudok magamnak állítani. (nevet) Könyvről­-könyvre kreálok megugrandó, leginkább dramaturgiai feladatokat, az Aktus című regényem esetében például azt, hogy négy nézőpontból zajlik a cselekmény. Ezek a kis önheccelések egyrészt edzésben tartanak,másrészt garantálják, hogy nem írok sablonkönyveket. Persze nehezebb út a folyamatos megújulás – ha úgy vesszük, akadályokkal tarkított –, de szeretem a kihívásokat. Ha az íráson kívüli munkámra, például a közösségépítésre, vagy az írói márkám gondozására gondolsz, ott nyilván csak rajtam kívülálló akadályokkal szembesülök, de ezeket már nem vagyok hajlandó a szívemre venni, igyekszem egymagam megoldani őket. Fogalmazzunk úgy, hogy megkeményedtem.

- Ha kiragadhatnál egy pillanatot a pályádból, melyik lenne az, amikor leginkább azt érezted, hogy írásra kell adnod a fejed? Hogy ez a végzeted?

- Nem volt sem ráismerés, sem isteni szikra, teljesen természetesen történtek a dolgok. Újságíróként dolgoztam, megírtam az első könyvemet, azt magánkiadásban megjelentettem, majd ezt követően szerződést ajánlottak. Belátom, ez most elég zökkenőmentesnek hangzik, de egyáltalán nem volt az, rengeteg türelemre és munkára volt szükség. Ráadásul az évek során milliós nagyságrendű tanulópénzt fizettem érte. Végigjártam az utat, és közben igyekeztem higgadtan, kapkodás nélkül tenni a dolgomat. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy az ember mindvégig egy irányba nézzen, és lássa a célját. Ameddig nem tudjuk kiválasztani az utunkat, illetve azt, hogy mi érdekel bennünket igazán, kár eredményre, vagy tartós sikerre számítani.

- Mit gondolsz, nagy igényei vannak azoknak manapság, akik harcolnak az álmaikért, mert nem akarnak beolvadni a monoton hétköznapokba?

- Mit tartasz harcnak? A harc lemondásokkal jár, az emberek többsége azonban képtelen áldozatokat hozni. Gondold csak végig, hány olyan siker sztorit hallasz, ahol az adott mesélő arról számol be, hogy a magánélete kész katasztrófa? Rengeteget. Ez nem véletlen. Meggyőződésem egyébként, hogy a karrier és a magánélet fiatalon egyáltalán nem összeegyeztethető, idősebb korban, amikor az ember fogékonyabb a csiszolódásra, már inkább. De azt gondolom, hogy a gyorsan jött siker olyan, akár egy szalmából épített ház. Én például szeretem, ha a dolgokban bőven van anyag. (nevet)

- Mit tanácsolnál azoknak, akik mennének előre, de úgy érzik megragadtak egy szinten?

- Tanácsokat nem szeretek osztogatni, inkább véleményeznék. Kicsit pihenjenek meg és próbáljanak külső szemlélőként magukra nézni. Egyáltalán nem biztos, hogy jó úton járnak. Vagyis inkább, hogy jó cipőt húztak az úthoz. A folyton az egyediségre törekedő alkotók például gyakran az érdektelenség csapdájába futnak. Annyira különlegeset akarnak létrehozni, hogy lekorlátozzák saját magunkat, illetve a közönségüket. Én nem gondolom, hogy popularitás ördögtől való volna, ha egy adott alkotó nem hajlandó meghallani a publikum visszajelzéseit, el kell fogadnia a töredéksikert. A fogyaszthatóság egyébként nem jelent hangvesztést.

- Mi a legnagyobb hitvallásod, ami úgy általában visz előre és motivál? Honnan merítesz inspirációt?

- Én nem közelítem meg ennyire magasztosan ezt a témát. Eszmegyártás helyett csinálom a dolgomat, az ötletek, a visszajelzések és az eredmények motiválnak. Ha mindenképpen valamiféle megállapításra vársz, azt mondom, hogy soha nem szabad megelégedni. Vagyis egyszer, a halálos ágyamon majd remélem, megelégszem, ha visszanézek az életemre.

- Végül, de nem utolsó sorban, mi az, amit szeretnél elérni, de jelen pillanatban még várat magára?

- Rengeteg tervem van, amelyek egyrészt még nem értek be, másrészt egészen egyszerűen most nincs időm velük foglalkozni. Ezekről nem is szeretnék túl sokat beszélni, kettő nagyobbat, és nehezebben elérhetőt emelnék ki közülük. Szeretnék előbb-utóbb a külföldi piacok felé nyitni és nagyon érdekel a televíziós sorozatok világa. Ezen tervekből aztán lehet, hogy egyik sem válik valóra, de mind a kettőnek nekifutok majd. Teljes erőből.

Nesze!Bogi