Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2015. június 21.

 

mad1_1.jpg

 

Madonna Mia!

Azt szokás mondani, hogy Madonna a pop királynője, ám szerintem elsősorban a „megosztás” királynője. Egyrészt azért, mert megosztja az embereket, másrészt azért, mert sosem szűnik meg adni: őszinteséget, inspirációt vagy épp fedelet Malawi árváinak feje fölé. A véres tollú újságírók persze mindig találtak okot arra, hogy leírják őt: túl szexi, túl egoista vagy éppen túl öreg. „Kesztyűt viselve takargatja foltos kezeit!”, „Retusálás nélkül olyan, mint egy víziszörny!”, „A pasi, akivel randizik, az unokája lehetne” ‒ olvashattuk a szalagcímeket az elmúlt években, és sokan már azt is megjósolták, hogy Madonna kénytelen lesz feladni a trónt, most, hogy így „elveszítette az aktualitását”. Rebel Heart című új lemezével és legfrissebb klipjével – Bitch I’m Madonna – azonban sokadszorra számol le a sztereotípiákkal. És mivel 24-én szerdán a Tesla Budapest kertjében feledhetetlen Madonna partit csapok – amelyre téged is szeretettel várlak – most elhatároztam, egy csokorba szedem a legfontosabb dolgokat, amiket M Királynőtől tanultam…

Ha nem hiszel magadban, senki sem fog hinni benned

A Velencei Filmfesztiválon, ahol részt vehettem W.E. című filmjének díszbemutatóján azt mondta: összehozni ezt a mozit nehezebb volt, mint bármi, amivel eddig foglalkozott. Túl egy fájdalmas váláson, egy költözésen, és egy három éven át tartó kutatómunkán, forgatókönyvíráson majd rendezésen élete legembertpróbálóbb időszakán volt túl, én pedig megkérdeztem tőle, többet meditált -e, és szigorúbb volt -e önmagával szemben. A kabbala tanai szerint akkor kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, ha korlátozzuk az egónkat, és önmegtartóztatóak vagyunk az élet azon területein, ahol a legkevésbé szeretnénk azok lenni, és nem hagyunk helyet a kétségeinknek. Azt felelte: "Muszáj testileg, lelkileg és szellemileg is felkészítened, és spirituálisan megerősítened magad, mielőtt belevágsz egy ilyen nagy projektbe. Teljes bizonyossággal kell abban, amit csinálsz.", majd ezek után a film összes szereplője elmondta, milyen sokat adott hozzá a produkcióhoz, hogy a rendező ilyen erős spirituális gyökerekkel rendelkezik. Utólag bevallom: üstdobként vert a szívem, amikor a 25 perces sajtótájékoztatóból 5 percet szánt a stáb ezekre a válaszokra, és másnap a brit napilap, a The Sun ezekre építette fel a címlapsztorit. Madonna személyes Kabbala tanára, Eitan Yardeni másnap az írta nekem e-mailben: "Elképesztő volt, köszönöm!"

Soha ne akarj megfelelni a világ elvárásainak

Idén Madonna a Cosmopolitan címlapsztárja volt – a nagy interjút pedig én fordíthattam magyarra – ebből pedig kedvenc részem az volt, ahol a nők társadalomban betöltött szerepét ecseteli. “Ne hagyd magad becsapni! Ha változtak is a dolgok, a nők számára biztosan nem sokat. Még mindig szexista világban élünk, és még mindig határokat szabnak nekünk. A karrierem kezdete óta hallgatom a megjegyzéseket – sokan képtelenek megérteni, hogy igenis lehetek érzéki, szexi és intelligens egyszerre. Rengetegen vannak, akik szeretik felcímkézni a nőket: jókislány, rosszlány, a szűzies, a ribanc. Az emberek megpróbálnak besorolni egy kategóriába – ez pedig lealacsonyító! Manapság a korom miatt ér hátrányos megkülönböztetés – az emberek szemében 56 évesen nincs jogom sikeresnek lenni, hangsúlyozni a szexualitásomat, vagy egyszerűen csak bulizni. Mi ez, ha nem szexizmus és a diszkrimináció? A pasikat soha senki nem kritizálja a koruk miatt. Csak a nőket. Ez a harc számomra még nem ért véget. Lehet sikeres karriered, de egy idő után az a ‘szabály’, hogy megházasodsz, gyerekeid születnek, és eltűnsz. A másik megoldás, hogy maradhatsz, de ez esetben szabadulj meg a szexualitásodtól. Légy semleges, viselkedj férfiasan, és befogadunk. Az ok, amiért olyan nagyra tartom Frida Kahlot, Lee Millert és Martha Grahamet: egyikük sem állt be a sorba, és viselkedett úgy, ahogy azt nők számára felállított szabályok diktálták. Nemet mondtak a női viselkedésmintával kapcsolatos elvárásokra.”

Segíts másoknak, hogy megvalósíthassák az álmaikat

Isaac Sinwani - aki nem csak duettezett Madge-dzsel, de még egy dal címe is az ő nevét viseli - főállású "chevre", amely a kabbala nyelvén azt jelenti: tanár, aki a hétköznapi munkáját feladva kizárólag azért dolgozik, hogy fényt hozzon mások életébe.  Amikor arról kérdeztem, mégis hogy alakult úgy az élete, hogy körbeturnézza a világot a popkirálynővel, elmesélte: “A lány, aki a Like a Prayer videójában szájon csókolta a fekete Jézust, habozás nélkül a szemembe mondta a Kabbala Központ egyik Sábesz vacsoráján: ‘Odavagyok a hangodért. Van kedved felvenni velem pár dalt a stúdiómban?’ Bementem a stúdióba, Madonna a keverőpultnál ült, és csak annyit mondott: "Énekelj valamit." Rázendítettem egy kétezer éves jemeni népdalra, amit a családommal énekeltünk gyerekkoromban, aztán elénekeltem egy sábesz-dalt. Legfeljebb húsz percet töltöttem odabenn, majd elbúcsúztam a főnökasszonytól, és hónapokig nem is gondoltam az egészre. Már ez is több volt, mint amiről valaha álmodtam.  Madonnának találkozója volt a tanárával, és az óra végén odajött hozzám: “Ülj be a kocsimba, mutatok valamit." Egy Mini Coopere volt akkoriban. Négyen: Madonna, a tanára, akkori férje - Guy Richie - és én bepréseltük magunkat a kicsi kocsiba, ő pedig elindította a sztereóberendezést, és megszólalt az én hangom. A jemeni népdalt használta fel. Leírhatatlan érzés volt.

Soha ne félj semmitől!

2012-ben a díva MDNA koncertturnéjának sajtórendezvényén és világpremierjén vehettem részt Tel Avivban – itt pedig Madonna ismét bebizonyította: sztárocskák jöhetnek-mehetnek, az ő csillaga fényesebben ragyog, mint valaha. A kétórás koncert legerőteljesebb pillanata az volt, amikor csaknem meztelenre vetkőzött, és törékenyen, pőrén, védtelenül áll a közönség előtt, egy zongorán pedig fájdalmas keringő csendül fel. Élőben, kristálytiszta hangon énekli klasszikusát, a Like a Virgint, miközben egy táncosfiú tovább vetkőzteti, kivéve a csatokat a hajából, összekócolva a tökéletes frizurát. A dalszöveg, „amikor megérintesz, fényesnek és újnak érzem magam, mint egy szűzlány”, egészen új értelmet nyer. Madonna hírhedten inas kézfejeit és szálkásan izmos karját nem takarja semmi, sőt még a mellbimbói is átsejlenek a falatnyi fehérneműn. És mindez cseppet sem tűnik ízléstelennek, vagy hatásvadásznak... Egyszerűen gyönyörű. A tömeg ámulva csodálja az őszinteség varázsát. Madonna hátat fordít a közönségnek, hátán pedig hatalmas áltetoválás díszeleg: No Fear, azaz „Nincs félelem”. Akinek pedig nincsenek korlátai, annak félelmei sincsenek.

Félelem nélkül élni pedig annyi, mint szabadnak lenni.

Fényes hetet – vagy mondhatnám azt is, hogy a “Ray Of Light” legyen veled. Találkozunk szerdán a Teslában – a DJ pult mögött Ernie Tisch barátom segít majd pörgetni a legnagyobb Madonna slágereket és elfeledett trackeket, no meg a ritkán hallott “titkos” demokat. Katt IDE a részletekért!

whitecityboy.com/lets-set-a-date

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr507561108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása