Határaink, képességeink végtelenek. Ahogyan a kreativitásunk is. Szokták ugyebár mondani, hogy ennek csupán a csillagos ég szabhat határt, vagy akár az sem. Bármilyen formában megnyilvánulhat. Néha merész és formabontó, olykor pedig annyira átlagos, hogy szürke kisegerek sem tudnák jobban művelni. Ritka alkalmakkor pedig az is megesik, hogy már-már az őrület, a téboly határait súrolja.
Akárcsak az alábbi fotósorozat, mely mintha csak a fiók mélyéről került volna elő. A képeket elnézve most már tényleg elgondolkodhatunk azon, hogy valamit ennyire jól, vagy rosszul csinálunk-e. Hogy miért? Az egy dolog, amikor házi kedvenceink ránk hajaznak kinézetünkben - vagymi hajazunk rájuk? – és megint egy másik, amikor azok a bőrünkbe is bújnak. Régen sem volt ez másként, hiszen Harry Whittier Frees közel 100 éve készült fotói is ezt támasztják alá. A fotográfus munkái egyébként egy 1915-ös gyermekkönyv illusztrációjaként köszönnek vissza. A kutyusok és cicák az akkori trendnek megfelelően pózolnak elsőszülött kölykükkel, láthatóak vasalás és horgászat közben, vagy miközben a számtan útvesztőiben merülnek el. Furák, de édesek.
Nesze!Bogi