Néhány hete történt, hogy egy kedves ismerősünk felhívta figyelmünket az ibis szállodák vadonatúj, francia kutatások által kifejlesztett ágyaira... igen, először mi sem értettük a dolgot, hogy mit is kezdhetnénk ezzel az információval. De a sztori úgy folytatódott, hogy mi is tesztelhetnénk ezeket az alvóhelyeket! Így hát bepakoltunk a kis bőröndbe és egy éjszakára beköltöztünk a Ráday utcai ibisbe. A kötelező formaságok után elfoglaltuk a két ágyas, 8. emeleti szobánkat, ahonnan a kilátás éppen a Citadellára nézett. Mielőtt munkába álltunk volna, jó turista révén tettünk egy tisztelet kört a Ráday utcában, ahol a zöld almás smoothienál csak a sajttal szórt belga sült krumpli volt finomabb. Így aztán teli hassal lifteztünk fel a szobánkba, ahol egyből az ágyba dőltünk. De még mielőtt lehunytuk volna a szemünket, bekapcsoltuk telefonjainkon a Sleep Art alkalmazást, ami az ibis család saját fejlesztése. Ez az applikáció gyakorlatilag az okostelefonunk szenzorainak segítségével rögzíti az alvásunk alatti mozgásokat, zajokat, amiből grafikonokat generál, amit aztán reggel csekkolhatunk is. Összehasonlíthatod a saját ágyadban való alvásodat egy idegen környezetben lévőjével – jópofa szórakozás, szerintünk próbáld ki (https://itunes.apple.com/us/
Nesze: Meséljen az ACCOR szállodacsoport által kifejlesztett ibis Sleep Art nevű iPhone alkalmazásról.
Nesze: Mi a cél ezzel az applikációval?
Király Zoltán: Az ibis a szállodák között az alvás szakértőjeként szeretné magát pozicionálni. Ebben közreműködik a Sleep Art alkalmazás, amivel a vendég tesztelheti, hogy hogyan aludt otthon és hogyan a szállodában. Valójában ez a háttér filozófia, hogy lássák a különbséget – természetesen az ibis javára.
Nesze: …és ha már szóba hozta az alvást, kíváncsiak lennék a háttértörténetre. Miért éppen ágy csere?
Király Zoltán: Az ACCOR világvezető szállodaüzemeltetőként több ezer szállodát üzemeltet különböző kategóriákban, az egy csillagostól az öt csillagosig. Az ibis a háromcsillagos, economy kategóriába tartozik, aminek a célja, hogy a kiemelkedő ár-érték arányon túl a kategóriáján belül a legkényelmesebb alvást garantálja. A döntés 2011 év végén született, és tavaly őszre az ibis szállodák 70 %-ában már kicserélték az ágyakat. Csak a mihez tartás végett: 56 országban, 1 500 ibis szállodát üzemeltetünk. A magyarországi ibisek az elsők között vették át az új ágyakat, tehát itthon már lehet tesztelni őket.
Nesze: Francia tudósok kutatásával készítettek el az új matracokat. Mi alapján készítettek kutatást, hogy képzeljünk el egy ilyen folyamatot?
Király Zoltán: Készült egy széleskörű, nemzetközi felmérés, amiből kiderült, hogy mik azok a szempontok, amiket lényegesnek tart a vendég egy szállodában való tartózkodás során. Az eredmény nem meglepő módon az alvás. Ebből kiindulva elkezdődtek a tesztelések az ágykerettől kezdve, az ágymatracon át a párnákig. Próbálgatták, a párnák magasságát vagy éppen azt, hogy a matrac mennyire követi a test formáját. Az eredmény, ahhoz képest, hogy egy három csillagos szállodáról beszélünk, kiemelkedő és bátran felvehetné a versenyt magasabb kategóriába tartozó szállodákkal.
Miután mindent megtudtunk az ibis szállodák újításairól, a téma kapcsán felmerült bennünk néhány, az alvással kapcsolatos általános kérdés, amire Varju Katalin, klinikai szakpszichológus készséggel válaszolt:
Nesze: A legtöbbször visszatérő kérdésre minket is érdekel válasz: mennyi alvásra van szükségünk?
Nesze: Miért van az, hogy kábábbak, tompábbak vagyunk, ha hétvégenként kicsit több órányi alvást engedünk meg magunknak, mint amikor minden hétköznap reggel 7-kor csörög az ébresztő?
Varju Katalin: Ez azért is lehetséges, mert nagyon furcsa dolog az alvás hiány, alvásdeficit. Ezek az apróbb, nagyobb alváshiányok összeadódnak – akár hónapokig is – és tudomásul kell vennünk, hogy egyetlen éjszaka alatt nem lehet kialudni a több a napos/hónapos hiányt. Sokszor úgy érezzük, hogy elégnek kéne lennie, ha egyszer egy héten alszunk egyben 8-10-órát, de érdemes lenne előtte végig gondolnunk, hogy hány órai lemaradást akarunk behozni 1-2-óra alatt. A rossz hír az, hogy egy napi – pár órai – deficitet nem lehet egy éjszaka alatt kialudni! Bizony ehhez 1-2-hétre van szükségünk!
Nesze: A párnánk magasságának kiválasztása mennyire befolyásolja az "alvókánkat"?
Varju Katalin: Természetesen a jó alváshoz kellemes, nyugodt körülmény az ideális, így nem mindegy, hogy milyen a párnánk, vagy a takarónk. A párnánk megfelelő mérete és keménysége függ az alvási szokásainktól és az egyéni ízlésünktől is. Általában a legalacsonyabb párnára a hason alvóknak van szükségük ahhoz, hogy a gerincük kellően alá legyen támasztva és el tudjon lazulni alvás közben. Ennél magasabb párnára van szükségük a háton fekvőknek, és a legmagasabbra az oldalukon fekvőknek – ezen belül a szélesebb vállúaknak még magasabbra, hiszen ez segít abban, hogy a gerincoszlop megfelelően legyen alátámasztva.
Nesze: Az éjszakai wc-re járkálás szerintem sokunknak okoz kellemetlenséget. Elalvás előtt meddig javasolt inni-enni, anélkül, hogy megszakítanánk az alvást?
Varju Katalin: Mint tudjuk – normális esetben – egy felnőtt ember kb. másfél óránként ürít vizeletet. Ebből könnyű kiszámolni, hogy közvetlenlefekvés előtt nem szerencsés magunkat teleinni, mert akkor rohangászhatunk fél éjszaka. Azonban ha napközben nem ittunk eleget és csak lefekvés előtt van módunk ezt pótolni, akkor válasszuk inkább a rohangászást, mint a kiszáradást!
Nesze: Lehet "kártékony", ha valaki bekapcsolt TV/rádió mellett alszik el?
Varju Katalin: Egyikünknek sem tesz jót, ha a TV előtt alszunk el, hiszen – ma már számos kutatás igazolta – a monitorokon (TV, számítógép) egyszerre túl sok inger éri az idegrendszerünket, amit csak úgy tud feldolgozni, ha felpörgeti a tempót. Ennek az lesz a következménye, hogy nem tudunk bekerülni egy olyan nyugalmi állapotba, ami ahhoz kell, hogy el tudjuk aludni. Észre sem vesszük, hogy jön az alvás ingere! Így elszalasztjuk azt a fázist, amiből el tudnánk aludni, lekéssük az „álom vonatot”. Így komoly alvászavarokat tudunk okozni magunknak. A rádióval más a helyzet, mert ha kellemes, nyugodt zenét hallgatunk, az még hozzá is segíthet a megnyugváshoz, elalváshoz.
Nesze: Manapság sokunkra jellemző a telefonfüggőség… Nem ritka jelenség, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket, hogy még „utoljára” csekkoljuk az emailjeinket stb. Ez zavaró lehet az elalvásban?
Varju Katalin: Lehet zavaró, hogy nem tudjuk egy kicsit elengedni a külvilágot, annak nyüzsgését. Nagyon fontos – és manapság egyre inkább hiányzik az életünkből –, hogy külön tudjuk választani a munkát és a magánéletet. Szánjunk magunkra, a saját regenerációnkra elegendő időt! Ne hagyjuk, hogy még az álmainkba is betörjön a munkánk. Mindenképpen szükségünk van arra, hogy kikapcsolódjunk, megnyugodjunk, kipihenjük magunkat, egy kis időre – legalább egy estére – megszabaduljunk a felelősségtől, kötelességektől.