A „Pató Paula kisasszony” szindróma
Két napja, éjjel érkeztem meg Budapestre Tel Avivból: ilyenkor általában a nyakamba szakad az ég, hiszen épp ugyanúgy megvan a napi „írás adagom”, mint máskor, de ezek mellett másodpercenként csörög a mobilom, sürgető maileket kapok, kora hajnalban kelek és fekszem tévéfelvételek, vagy rendezvények miatt, a barátaim pedig nem értik, hogy miért nem töltök velük minden percet, hiszen csak két hetet vagyok itthon. Ha hallgatnék a kisördögre, aki a fülem mögötti kispolcon üldögélve suttogja: „Képtelen leszel mindezt egyben tartani. Össze fogsz omlani. Menekülj!”, már hetethétországon túl járnék, vagy a takaró alatt pihegve sajnáltatnám magam. Esetleg egyszerűen becsapnám magam, azt ismételgetve: „Nyugi, menj csak lazítani a haverokkal, nincs szükséged alvásra, a munka pedig ráér holnap is.”
Ahogy Petőfi Sándorunk verséből mindannyian megtanulhattuk, „hazánk ősi jelszava”, az „ej, ráérünk arra még” egyikünk helyet sem fog rátalálni szerelemre, befoltozni a plafonon tátongó beázást, vagy megvarrni a kedvenc nadrágunkon éktelenkedő szakadást. Mi több: ha a sorstól várjuk el, hog megoldást hozzon a gondjainkra, ahelyett, hogy magunk vennénk kezünkbe az ügyeinket, a repedések az életünk falain még nagyobbak, még veszedelmesebbek lesznek. Elvi síkon mindannyian Super (wo)Manek vagyunk, és bármire képesnek érezzük magukat egy háromemeletes csokitorta elkészítésétől a szakdoga megírásán át a maraton lefutásáig. De amikor a tettek mezejére kell lépni, valahogy minden olyan... feleslegesnek tűnik. „Miért kellene kísérleteznem a konyhában, mikor itt ez van a kezemben a pizzás szórólapja?”, „Mit számít az az egy-két plusz év az egyetemen?”, „Majd ha olyanom van, lefogyok... elvégre Madonna is csak a negyven körül gyúrta ki magát. Halogatás és kifogások keresése közben „csupán” a lényeget felejtjük el: a saját álmaink megvalósításáért senki mást nem tehetünk felelőssé, csak és kizárólag saját magunkat.
“Egy cél kitűzése esetén mindig két ellentétes motívum aktiválódik bennünk: a siker elérése és a kudarc elkerülése egyszerre van jelen egy feladat végrehajtásakor.” Magyarázta nekem egyik jó barátom, Kádár Annamária, aki történetesen (szerencsémre) pszichológus. Anna szerint a sikertelenségtől, kudarctól való félelem akadályozza meg azt, hogy a terveink elérése érdekében valós erőfeszítéseket tegyünk. “Ilyenkor aktiválódik a gyerekkori, mágikus gondolkodásod: majd megoldódik, majd történik valami és sikerülni fog. Ezek a gondolatok csak pillanatnyi feszültségeid csökkentik, nem segítenek abban, hogy nekiláss feladataidnak, a célok így az újévi fogadalmak szintjén maradnak.”
Ezen a héten vizsgáld meg, mi a szorongásod, félelmed oka, mi az, ami meggátolja, hogy nekiállj a feladatod elvégzésének. Talán azért veszed rá magad olyan nehezen, mert ez nem is a te álmod, hanem a szüleidé? Vagy te is a sikertelenségtől rettegsz? Ideje, hogy végre igazán őszinte légy önmagaddal szemben. Huppanj le az ágyra, gyújts meg egy vaníliás gyertyát, tedd fel a kedvenc lemezedet, és készíts heti, havi ütemtervet, amelyben lebontod a célt részfeladatokra, majd kezd el ezek megvalósítását... nem holnaptól, mától.
Búcsúzóul pedig egy meghívót szeretnék átnyújtani neked: mostanában Budapest utcáin garázdálkodom, hiszen új könyvemet, a Hajónaplókat dedikálom a könyvhéten, és könyvbemutató közönségtalálkozót is szervezünk. Ezen a héten kedden pedig egy magyar származású, világszerte ismert és elismert kabbala tanár, Meir Yeshurun érkezik Budapestre, és „Az Igazság Bölcsessége” címmel tart előadást, amelyet én moderálok majd. Nagyon örülnék, ha te is eljönnél. Ide kattintva minden programról olvashatsz részletesebben ITT.
Csodálatos hetet mindenkinek!
