Már a kapcsolat elején nagyon sok előjelével találkozunk annak, hogy a partnerünk valójában milyen ember, csakhogy ezeket az észrevételeinket elnyomjuk, HA tudattalanul éppen arra a szereposztásra van szükségünk, amit vele megélhetünk. Hadd mondjak egy példát arra, amikor viszont egészséges módon tudatosulnak az ilyen jelek. Édesanyám mesélte, hogy tizenhat éves volt, amikor egy fiú elkezdett neki udvarolni. Együtt sétálva a városban arra gondoltak, hogy föl kellene szállni a villamosra, mert egy messzi célpontot akartak elérni. Mind a ketten szegény gyerekek voltak, és a zsebeikben, táskáikban elkezdték keresgélni a filléreket. Egy villamosjegy, mondjuk, húsz fillérbe került (már nem emlékszem pontosan az összegre, de ilyesmi). Találtak ötfilléreseket meg kétfilléreseket, talán tízfillérest is. Amikor a markukban összejött az első húsz fillér, a fiú azt mondta anyámnak, hogy 'Na, most már csak a te jegyedre kell összekotorásznunk, ha van még annyi'. Mire a mamám azt mondta magának, hogy 'Köszönöm szépen, de ezzel a fiúval nem szeretnék tartós kapcsolatot! Aki azt gondolja, hogy ami van, az feltétlenül az övé, és ami nincs, legyen a másik gondja, az az ember nekem nem kell.' Anyámban megvolt az a bölcsesség, hogy rögtön az elején felismerte ezt a vesztes szereposztást.

F. Várkonyi Zsuzsa