Egy nap majd úgy ébredsz, hogy béke van a szívedben és mosoly az arcodon. Melegebben süt a nap, illatosabb a kávé, hívogat a nyugalom. Ebben a gyöngéden átölelő csendben, visszanézel életed szakaszaira és rádöbbensz, hogy semmi nem történt véletlenül. A fájdalmak megerősítettek, a szenvedésektől kitartóbb lettél, a csalódásoktól bölcsebbé váltál.

Megtanultál felállni, nehézségekből erőt meríteni, a fájdalmak ellenére jobb emberré válni. Újraéled gyermeki éned. Már nem ragadsz bele a szenvedés kínjaiba. Lerakod a terheket, a tárgyak értéküket vesztik, fontossá válik az érzelem, a jóság, a derű és az emberi. Szemek tükrében meglátod a lelket, és minden lényben önmagadra ismersz. Emelt fejjel, hittel, jó érzésekkel, hálával, a reménység biztos várakozásával élsz, indulsz és lépsz rá, olyan utakra, melyek jó irányba visznek. Hálás szívvel megtalálod azt az állapotot, ahol nincs hiányérzet, csak elfogadás. Békésen ráteszed kezed a mellkasodra, és érzed, hogy a Jóisten is ott van, szíved minden egyes lüktetésében.