Hosszú ideig nem értettem és talán még most is nehéz megértenem, hogy néhány ember miért nem tudja egyértelműen kifejezni a döntéseit vagy beleállni nehéz helyzetekbe. Miért várakozik sok ember az igen és a nem útkereszteződésében oly sokáig lecövekelve? Miért nem egyértelmű a viszonyulásuk fontos kérdésekhez?

Talán ma már jobban értem, de elfogadnom mégis nehéz a hezitálás, kivárás, az elveszettség hosszú időszakait. Összefügg mindez a lefagyás állapotával, ahol a traumatizált személy bezárul a saját dilemmái és félelmei közé. A támadás esetén való lefagyásnak megvan a fiziológiai háttere, a túlfeszültség zavara, ahol az amigdala jelet küld az agytörzsbe, hogy letiltson minden mozgást és csak az alapfunkciók működhessenek. Ilyenkor kialakul a mozdulatlan dermedtség állapota, ahol a stresszhelyzetben az áldozat hipnotikus lefagyásba menekül.,,(...)

Valószínűnek tartom, hogy mindenfajta gyermekkori abúzus (megfélemlítés, elvárásokkal való agyonnyomás, kötelességkényszer, szeretet zsarolás, manipuláció, határok durva átlépése…) maga után hagy egyfajta dermedtséget, ahol, a stresszhelyzetre való válasz vagy túlzott agresszív kitörés vagy lefojtott kivárás, bezárulás, rosszabb esetben sodródás. Talán a felnőtté válás egyik ismérve a kritikus helyzetekre való önazonos, test tudatos válasz. Nem könnyű tanulás és állandó gyakorlást igényel.

Sárvári György