- Nem volt egyszerű gyerekkorod, komoly lelki teher alatt éltél, édesanyád részéről Mikor kezdted azt érezni, neked mások a körülményeid, mint a társaidnak?
- Amikor a többiek arról meséltek, mennyi mindent megbeszélnek otthon, én pedig kérdezni sem mertem.

jöttél arra rá, hogy menni akarsz. Sokat tervezgetted, hogyan fogsz élni ezután?
- Nem terveztem. Épp szerelmes voltam, tini fejjel úgy gondoltam, oda költözöm. Mindegy, csak el onnan...... Aztán persze nem mertem költözni. :-)

- Hogy tudtad feldolgozni a traumatikos gyerekkorodat?
- Erre nem tudok jól válaszolni, mert nem volt fordulópont, vagy ilyesmi. Lassan, nagyon lassan dolgoztam fel. Sokáig senkinek nem meséltem semmiről, - mert amikor a közeli családtagoktól kértem segítséget, nem kaptam - és akkor úgy gondoltam, jobb csendben maradni. Így viszont sokszor érthetetlenek voltak bizonyos helyzetekre a reakcióim. Aztán jött egy pont, amikor összeadódott az előző 30 év és idegösszeomlással kórházba kerültem. Ott indult a gyógyulásom. Azóta pedig folyamatosan tanulom magam, másokat, figyelek. 

- Jött az életedbe az anyaság. Két lány. Mi volt az a pont, amikor érezted, a kicsinél valami nem úgy működik, ahogy a nagynál volt...
- 6-8 hetes  lányom. Nem nagyon akart mozogni. pl a fejét 3 hónaposan sem tudta rendesen tartani. Vagy figyelt a nevére, vagy nem. Vagy érdekelték a körülötte zajló dolgok, vagy nem. Már az is megfordult a fejemben, hogy süket, de kiderült, hogy nem az. Nem kacagott, alig gügyögött. Aztán később vagy együttműködött vagy nem, vagy volt dührohama vagy nem.

mennyi idős volt, amikor kiderült, egyáltalán nem te csinálsz valamit rosszul, hanem autista a kislányod?
- 2 éves volt, amikor először jeleztem a pedagógiai szakszolgálatnál és a bölcsiben, később az óvodában is, hogy valami nem jó. Évek teltek el. Aztán jött oviban a nagy csoport, és az iskolaérettségi feladatok. Na ott már szóltak, hogy de nem akarja csinálni. Nem lehet értékelni őt. A jellemzést, amit készítettek, nem mutatták meg azzal, hogy azt nem láthatom. Így kerültünk iskolába 6 évesen szeptemberben úgy, hogy előtte márciusban kaptunk diagnózist, - azt is a háziorvosunknak köszönhetően, aki beutalt minket a debreceni gyermekpszichiátriára -  tehát a korai fejlesztésről úgy, ahogy volt, lemaradtunk.

- Többször álltál talpra az életben. Az anyaság mit tanított neked?
- Az anyaság kitartást. Az autista lányom megértést, teljes elfogadást, kreativitást, türelmet. Mondjuk ez utóbbiból vásárolnék még, ha lehet.

- Mi az, amit a többi anyukának üzennél, aki adhd-s gyereket nevel?
- Az első legfontosabb: te ismered a legjobban a gyermekedet. 

Próbálj ki minden fejlesztést, de csak azt tartsd meg, amit ő is szeret, őt is érdekli. Légy kitartó, tessék megpróbálni 2-3 hónapig és csak utána feladni, mert bizony van, hogy fordul a kocka.  Állj ki érte és az igazadért! 

Légy nagyon türelmes (tudom a teljes türelem-készleted el tud fogyni 20 perc alatt), de a higgadt szülőnek a gyermeke is hamarabb megnyugszik. 

Ne görcsölj rá semmire - ők megérzik.

Ha valaki csúnyán néz, csúnyán szól, megjegyzést tesz, ne feledd: ez az ő gyengesége, nem a tiéd! Engedd el, ne akard megmagyarázni. (Kedvenc jelenetem: Jó lenne megnevelni azt a gyereket! - mondták. Köszönöm, hogy megszólított. Megmondaná, hogy kell ezt jól csinálni egy autista/ADHD-s gyerekkel, mert én még nem jöttem rá. Annyira szeretném tudni.!) Nyugodtan alkalmazd. 

Kér segítséget! Ha nem kapsz 10-szer, kérd meg a 11.embert. Ha nem kapsz 20-szor, kérd meg a 21.-et. Előbb-utóbb lesz, aki segít. NE ADD FEL!!!