Ezért több éves kutató munka és fejlesztés után 2012-ben Rózsa Károly lézer-fizikus, az MTA Doktora egy olyan speciális “lágy-lézert” hozott létre, mely az emberi szemre már veszélytelen és így lehetővé tette, hogy a polarizált fényű lámpák helyett egy sokkal hatékonyabb eszköz kerülhessen a gyógyulni vágyó emberek kezébe és ezt akár az otthonaikban is használhassák. (A kisfilmben ő beszél)

 

 

 

 A pápa pontos kórképét nem ismerjük, de az biztos, hogy a lézer fájdalomcsillapító hatása sokat segített neki és az ödémára is hat (mágnesterápiát és a lágylézert írják gyógyulásként a hivatalos forrásokban). Tehát a Szentatya újra jár, és erre legyünk büszkék, mert megint nekünk, magyaroknak van benne van a  kezünk valamiben, aminek pozitív a végkifejlete. Én meg elmondok egy imát a lézeremnek itthon...D

 

 

Ps: mivel ez egy beauty blog tulajdonképpen, elmondom, hogy a lágylézerhez kaphatóak már kifejezetten fényterápiás kozmetikumok is, amelyek megsokszorozzák a kívánt hatást. Rozáceára, idősödő bőrre, akár aknékra és bőrszépítésre is nagyon jó a lágylézer és az Exage kozmetikumok együtt.