Van egy kedves ismerősöm: mozgássérült cigány fiú. A faluban, ahol él, éveken át mindenki őt gúnyolta és rajta nevetett a testi fogyatékossága miatt. Tizenhét éves korában azonban egyszer csak egy kislány megfogta a kezét. Nem sokra rá ez a fiú felkeresett engem.

– Nagyon-nagyon szomorú vagyok. Szakítottunk – mondta.

– És mi volt előtte? – kérdeztem.

– Két napig jártunk. Két napig volt szerelmem. Már nincs, mert a barátnői addig kérdezgették tőle, hogy miért akarna ezzel a nyomorékkal járni, ezzel a szerencsétlennel, míg szakított velem.

Ahogy azonban folytatódott közöttünk a beszélgetés, egyszer csak mi kristályosodott ki? Az, hogy neki kétnapnyi élménye van arról, hogy szerették! Tehát szerethető – megvan a tapasztalata róla! Ha engem valaha valamikor egyvalaki akár csak egy gesztus erejéig önzetlenül szeretett, akkor tudom, mit jelent az, hogy szerethető vagyok. Akkor erről már tapasztalatom van. Amíg valaminek nem tudjuk elérni a tapasztalati hátterét, addig az egy szép gondolat, de nincs benne elég erő. Ha föl tudjuk tárni, elérhetővé tudjuk tenni a tapasztalati alapját, meggyőződéssé formálhatjuk, és el tudunk kezdeni ennek alapján élni a világban.

Pál Feri