Nesze!szer

Pataki Ágis szuper beszélgetés: Out Of Office sorozat

2022. április 28.

 

2022-04-26_19_54_32_528_0200.jpg

 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok eseményre kapok meghívást: És hát a másik oldalon is állok, hisz sokszor vagyok műsorvezető vagy magam organizálom a rendezvényt. Így a zsúfoltság okán is azt kell mondjam, megválogatom, hová is megyek el, mert a felesleges körökre már nincs idő, csak arra, ami tölt, amiben jól érzem magamat. 

Ezután a rövid felvezető után tálalnám, hol is jártam egy este. A Crowne Plázába voltam hivatalos egy Out Of Office nevű sorozat első rendezvényére. Már a szálloda halljában állva tudtam, jó emberek közé jöttem, mert sok pajtival összefutottam, akiket igen régen láttam. És hát a event két főszereplője volt a hab a tortán. Vagyis úgy mondanám: Pataki Ági és Winkler Nóra miatt indultam igazán. Ágit régóta ismerem, tisztelem, csodálom. Nóra pedig az utóbbi néhány évem felfedezése, hogy ilyen profánul fogalmazzak.

Na mondom is a hivatalos részt, hogy mi is történt az Out Of Office beszélgetésen, azon kívül, hogy egy remek interjú volt, tanulságos, miközben finom koktélokat ittunk és jókat ettünk szép környezetben.

pataki_agi_maurice_janssen_igazgato_es_winkler_nora_a_crowne_plaza_budapest_hotelben_fotos_arvai_dora_1.jpg

 

"A Budapest üzleti negyedében nemrég indult Crowne Plaza Budapest hotel munka és a magánélet egyensúlyáról és az ezen a téren történő változásokról indít beszélgetés-sorozatot. A szálloda márka, amely világszerte több mint 400 helyszínen fogadja a modern üzleti utazókat, értékes, a nemzetközi vendégek változó életmódjával kapcsolatos tapasztalatokkal rendelkezik. A néhány évvel ezelőtt még üzleti útnak számító kiküldetések, ma már inkább bleisure (business + leisure) útként jelennek meg, az utazók a munkát gyakran szabadidős tevékenységgel és nyaralással vegyítik. A világjárvány olyan kihívások elé állított bennünket, melynek következtében a munka és a magánélet még inkább egy térbe és időbe szorul. Ezek a változások megerősítették a Crowne Plaza csapatát abban, hogy a szállodák tereinek belsőépítészeti kialakítása a munka és a szabadidő ötvözését kell hogy szolgálja. A szabadalmaztatott WorkLife szobák és a Plaza WorkSpace közterek, amelyekben co-working zónák és pihenő terek találhatók a budapesti szállodában is helyet kaptak. Emellett a Crowne Plaza mint olyan szervezet, amely fontosnak tartja a vendégek hatékonyság, pihenés és inspiráció iránti igényeinek megértését, úgy döntött, hogy beszáll a munka és a magánélet egyensúlyáról szóló nyilvános diskurzusba és arra kér néhány sikeres üzletembert, hogy a budapesti szálloda Axis Café & Lounge éttermében meséljenek az üzleti és a magánélet összeegyeztetésének fortélyairól. A rendezvények a ‘Out Of Office’ nevet kapták, és az elsőn Pataki Ági producer és vállalkozó osztotta meg gondolatait Winkler Nórával és a meghívott vendégekkel.

A világjárvány idején volt időnk elgondolkodni azon, hogy mi mindent vesztettünk: az utazás empátiát és kapcsolatokat épít és barátságokat teremt. A Crowne Plaza, amely a világ egyik vezető hotel csoportjának, az IHG Hotels & Resorts-nak a tagja, azt tapasztalja, hogy az utazók igyekeznek minél gyorsabban visszanyerni ezeket az előnyöket, és pótolni az elvesztegetett időt. A modern üzleti utazók számára az utazási vágy erősebb, mint valaha. Miután otthonaikban elsajátították a munka és a szabadidő összekapcsolásának művészetét, mindezt szívesen viszik magukkal az útra is.

 

 

koktel_crown_plaza.jpg 

 

A Crowne Plaza Budapest közösségi tereihez tartozik a Váci úti terasszal rendelkező Axis Café & Lounge. Az étterem minden délelőtt 11 órától várja a közönséget helyi termelőktől származó, fenntartható, egészséges ételekkel, kávékülönlegességekkel, expressz ebéddel. A környékbeli üzleti élet e laza és stílusos törzshelye ad otthont az ‘Out Of Office’ beszélgetéseknek is, melynek vendégei az esti koktél kínálatból kapnak ízelítőt. Az első esemény alkalmával a koktélkülönlegességeket az Axis a Boutiq'Bar munkatársával készítette el: közösen alkották meg az új Axis Signature Cocktail-t, egy gin alapú italt rózsalimonádéval, friss uborkával, citromlével és egy csipetnyi kókuszsziruppal. Így még kellemesebb volt elgondolkodni azon, hogy milyen fontos életmódbeli döntéseket kell meghoznia egy mai vállalkozónak, melyről Pataki Ági mesélt Winkler Nórának, a munka és a magánélet ötvözéséről szóló beszélgetésen." - mindezt a hivatalos közleményből idéztem.

A lényeg, hogy sok útravalót hoztam el aznap estéről magammal Ágitól. Az egyik az volt, hogy amikor már nem vagy komfortos valamiben, akkor bizony váltani kell. És még mást is, de ez maradjon az én titkom. Köszönöm, nemcsak a koktélokkal töltődtem aznap este, én már várom a júniusi vendéget, mert komoly lelki muníciót kaptam, stílusos, elegáns helyen! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7817818221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása