Nem szükséges tudatosan emlékeznünk egy traumatikus eseményre ahhoz, hogy felgyógyulhassunk belőle. Mivel a trauma elsődlegesen ösztönös szinten történik, a nyomasztó eseményekkel kapcsolatos emlékek töredékes tapasztalatokként a testünkben tárolódnak, nem pedig agyunk racionális részeiben. Amikor az átélt érzet révén hozzáférünk a testi memóriához, megkezdődhet annak a túléléshez mozgósított többletenergiának a leadása, amire az eredeti esemény idején nem nyílt alkalmunk. Nem számít, mi a konkrét helyzet, megtanulhatjuk leadni és átalakítani ezt az energiát. Ez ölthet drámai és látványos formát, de visszafogott és csendes is lehet. Járhat erős rázkódással vagy egészen enyhe belső remegéssel; megnyilatkozhat meleg- és hideghullámok váltakozásában, kimelegedésben és fázásban. Van, aki utána azt tapasztalja, hogy a dolgok könnyebben a helyükre kerülnek, vagy hogy ő maga nyugodtabb és ellazultabb. Lehetséges, hogy ami korábban felzaklatott minket, az már nem zavar annyira, és sokkal kevesebbet kritizáljuk magunkat. De észlelhetjük azt is, hogy az általános közérzetünk javul: egyszerűen jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Az sem zárható ki, hogy egészen mélyreható a változás. Megszűnhet a krónikus fájdalom. Olyasmikre is képessé válhatunk, amiket korábban soha meg sem próbáltunk. A szeretteinkhez és másokhoz fűződő kapcsolataink szabadabbá és könnyebbé válhatnak. Amikor a trauma meggyógyul, változások következnek be.

Peter A. Levine