Elhittem, hogy nem vagyok elég, hogy másokhoz képest mindig csak kevesebb lehetek,
hogy önmagamban nem vagyok értékes,
hogy jó szó helyett, én csak kritikát remélhetek.
Annyit hallgattam,
hogy én nem értek semmihez,
hogy az én érzéseim helytelenek,
hogy az én gondolataim butaságok,
hogy másnak kellene lennem,
hogy a lényem ebben a formában kevésbé szerethető,
Hogy magam is elfelejtettem,
nincs olyan, hogy tökéletes,
hogy aki ilyeneket mond, az épp magával nincs rendben.
Elfelejtettem, hogy aki bánt, az nem szeret
és, hogy nem kell nekem megfelelnem mindenkinek és nem kell a kedvére tennem senkinek.
Most tanulom szeretni a lépteimet,
összeforrasztani a sebeimet,
magamhoz ölelni gyermeki énemet,mert neki tudnia kell, hogy vele minden rendben, csak nem szabad mindenkinek elhinnie mindent.
Tanulom szeretni magamat és közben igyekszem nem bántani másokat, mert ha valaki, hát én tudom, milyen az,
mikor a lelkedbe taposnak.
Horváth Szilvia
