Nesze!szer

A szépség belülről (is) fakad!

2021. december 15.

 

 

1639036336776_1_1_2.jpg

 

 

Egyre inkább élem és értem, sok-sok olvasás, tanulás és saját tapasztalás után, hogy egészségünk és szépségünk érdekében nincs is fontosabb a számunkra, minthogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Erről már írtam is nektek többször, igen. Évekkel ezelőtt találtam meg az egyik csodát, a homoktövist. Kis, narancssárga bogyós dolog ez, hihetetlen hatásokkal. Azt tudtam, hogy gyakorlatilag a teljesítőképesség növelésétől a gyulladások csökkentéséig, a gyomorproblémákig, napégésre, szív- és érrendszeri problémák esetén is kiváló. De annyi csodás hatása van, még akár megfázásra és fertőzések kialakulásának kezelésére is, hogy eléggé rákattantam. Aztán beleástam magam abba is, hogy a bőrrel mit tesz. Akár ekcémát, pikkelysömört is javíthat, szóval komoly szépítő hatása is van.  Na, most ez ugye elég jól hangzik és akkor a hajhullásról mérsékléséről nem is beszéltem. Szóval rákattantam a homoktövisre. Egy időben a biopiacon vásároltam, beraktam a hűtőbe és úgy ettem. Elég savanyú dolog ez, szóval annyira nem voltam lelkes. Édesíteni meg nem annyira szerettem. Aztán most közel sincs hozzánk ilyen piac, így keresni kezdtem, miben találom meg a hatóanyagot. Gyerek mellett nincs időm arra, hogy órákig vándoroljak, mint egy ősasszony, hogy beszerezzem a megfelelő  táplálékot. Így keresni kezdtem azokat a megoldásokat, amikor úgy juthatok a jóhoz hozzá, hogy még dolgozni is marad időm.
Így találtam rá a Vitabalans szépség kapszulájára. Az első nekem mindig az, hogy megnézem az összetevőket. Erről mindjárt mesélek is. A második pedig az, hogy bevehető nagyságú-e. Volt már vitamin, ami ezen a ponton bukott meg, mert akkorára tervezték, amihez félig óriásnak kellett volna lenni, mint Hagridnak a Harry Potterben. 

1639036336780_2_1.jpg

 

De most jöjjenek még, hogy miért is ajánlom nektek ezt a Beauty kapszulát! Vitabalans Beauty Omega-7 a neve. Most ezt a bőrödre ajánlom, szóval mondom is, mi van benne: E- és A- vitamin. Az E-vitamin az egy alap gyakorlatilag, mert nagyon erős antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stresszről, vagyis szépen megköti a
környezetből érkező szabadgyököket.  Ezeket azért nem szeretjük, mert gyengítik a bőr szerkezetét. Majd jön az A, ami a bőr és a nyálkahártya normál állapotának fenntartásában segít, meg a sejtspecializációhoz is, de ezt leírni könnyebb, mint kimondani. Majd jönnek a pantonénsav, vagyis B5-vitamin, ez a megfelelő energiát adó anyagcsere záloga. És hát a cink még az, ami nagyon, de nagyon fontos. Ez akkor is, ha bármiféle sérülésed van,
elsődleges, hogy elég cinket fogyasszál, mert ez kell a gyógyuláshoz. Ez egy ásványi anyag, ami a haj, a bőr, a köröm normál állapotának fenntartásához is hozzájárul. 


Olajazott élet: Beauty Omega 7
És akkor lépjünk át az olajmezőkre. Mert két csodás olaj található ebben a kis kapszulában. A ligetszépe olaj sok-sok arckrémben összetevő - nem véletlenül te is biztosan találkoztál már vele. A homoktövisolajról pedig már fent áradoztam, ez gazdag palmintsavban. Ezek regeneráló hatást fejtenek ki a bőrre, gyulladáscsökkentőek is és nagyon hasznosak a hasznos zsírsavakban. Omega3, 7 és 9.  Ezeket sajnos a tányérunkon lévő dolgokkal nehéz bevinni, így tényleg egyszerűbb kapszulaként bekapni. Napi kettő ajánlott, szerintem ez simán kivitelezhető. Száraz bőrre pedig csodálatos a hatása, de azt hiszem, a körmödön is észlelni fogod a hatását. Azért azt tudni kell, hogy ez étrendkiegészítő-kapszula, tehát nem helyettesíti a helyes vegyes táplálkozást. Viszont pluszban
nagyon, de nagyon sokat tehetsz a szépségedért a Vitabalans Beauty Omega 7 által...

 

vitabalans-lady-christmas_2021-10_prize-strong_1.png

Hoztam egy kis meglepit!


Irigykedve nézed, ahogy a gyerek reggel nyitogatja az adventi kalendáriumot? Akkor eljött a te időd.. és az enyém is!  December 29-ig látogass el a Vitabalans weboldara, ahogy egy könnyű kérdőív kitöltésével meg is nyerheted valamelyik szuper étrend-kiegészítőt tőlük, egy elég trendi Marimekko nesszeszerben. A csomagok értéke több mint 30.000 Ft, minden héten sorsolnak, szóval ne szalaszd el a lehetőséget!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8916783992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása