Nesze!szer

Adrenalin a köbön: élményszüret és dűlőtúra

2021. október 07.

 

 20210929_164624.jpg

Milyen az, amikor nem az történik veled, ami a megszokott? Hanem valami olyasmi, ami felemel, elemel, élményt és sikerélményt ad? Ugye, jó?! Nekem ez volt az Élményszüret és Dúlőtúra a Füleky pincészettel. Tokajban jártam már, többször is, írtam nektek róla. De a Füleky a szívemben maradt, főleg, mert nem kevés bort hoztam haza onnan, hisz gyönyörűek a nedűik. És akkor Szabó Hajnalka, a Füleky vezetője egy napon úgy gondolta, találkozzunk újra, szüretre is látogassuk meg őket a Woman Power Project lányaival. Mondjam azt, hogy kaptunk az alkalmon?! Mondom. Kaptunk az alkalmon.

 

 

Sok kicsi sokra megy

De mást is kaptunk. Metszőollót a kezünkbe és már indultunk is az egyik legszebb dombra Bodrogkeresztúron. Nem mondom, hogy igazán produktívak voltunk a csajokkal, nem mi leszünk a szüret hősei, de azért néhány ládát viszonylag gyorsan megtöltöttünk, miután megfelelően megtanultuk szelektálni a szőlőszemeket. Az egyik kedvencem alapját is ládákba rendeztük, ez pedig a Kabar. De ittunk is azért a finom borokból és ami nekem a legnagyobb élmény volt: találkoztunk azokkal az asszonyokkal, aki ténylegesen csinálják a szüretelést. Végtelenül kedves és dolgos asszonyok voltak a faluból, Hajni mindenkit mindenkinek bemutatott. Aztán a kastélyba indultunk, itt volt ugyanis a szállásunk. Nekem ez kicsit olyan, mintha a gyerekkoromba mentem volna vissza, meséltem már, hogy félig kastélyban nevelkedtem, ami akkoriban tsz-lakásokat rejtett. De imádom a falépcső recsegését, a nagy belmagasságokat, a tereket. Este a szalonban vettünk részt egy csodálatos borvacsorán, ahol helyi alapanyagokból főzött nekünk egy séf, Barátki Lóránt, aki Angliából jött vissza. No, nem a kedvünkért, ám örvendetes volt, hogy főzött ránk. Minden fogáshoz Füleky bort kortyolgattunk. Kiemelném a Falusi májas terrine gyömbéres zöldparadicsom lekvárral, mint a konyhaművészet remekét, ehhez Fülöp Dry Tokaji dukált. A desszert egy Rákóczi túrós pohárkrém volt, hozzá Füleky Pallas Tokaji Late Harvest-tel. Ez valami extrán csodálatos volt együtt, de az egész vacsora mennyei volt. 

Látogatás a csodarabbinál

Nem toltuk túl az alvást aznap éjszaka, másnap pedig az én ízlésemnek teljesen megfelelő reggelivel kezdtünk: óriási paraszttálakkal. Sonka, sonka és még sonka és sok helyi finomság. Utána jött az igazi lelki muníció. Nekem mindig sokat ad, ha szakrális helyeket látogatok meg. Hajninak sikerült elintéznie, hogy felkereshessük a csodarabbi, Reb Steiner Saje sírját.

csodarabbi.jpg

 

Erre nagyon készültünk már, outfit szempontjából is. Kendőt húztunk és hosszú szoknyát. A rabbi történetét hallgatva egy igazi gyógyítós mesébe csöppentünk, ugyanis ő mindig, mindenkinek segített. Az első világháború után halt meg, de hatása annyira örök érvényű, hogy azóta is zarándokolnak Izraeltől New Yorkig ide kéréseikkel a látogatók. Igazság szerint kívánságokkal nem készültünk, de azt illik tudni, hogy nem magának kérhet ilyenkor az ember, hanem másnak. Én is elmondtam a magamét, remélem, meg is valósul a kollektívban a kérésem. Ami vicces, hogy nagyon sok papír cédula hever a sír körül, hisz kérnivaló van bőven. Eszembe is jutott volt kollégám, Gergő, aki temetéseken énekel most, gyorsan meg is mutattam őt a jutyubon mindenkinek. Még a bulváros életemben voltunk kollégák, aztán jó messzire repített bennünket  a sors. És nemcsak zsidók jönnek ide, keresztények is, ami az én egyik mániám. Szerintem minden egy tulajdonképpen és nem árkokat kéne ásni, hanem hidakat építeni egymáshoz.

 

 

Le is zárnám a palackot, vagyis inkább a program ismertetését. De hoztam azért nektek valamit! Egy ajánlót a hétvégére!

 

A Füleky birtok várja az érdeklődőket, baráti társaságokat, családokat Élményszüretre és dűlőtúrára, szállással, reggelivel, igény szerint Gourmet borvacsorával. - ezt nehogy kihagyjátok, nincs az a diéta, ami megérdemelné. - Erre az elkövetkező hetekben bármikor jelentkezthettek

De most hétvégén: Mindszenthavi Mulatság – Szüret Bodrogkeresztúron
2021. október. 08-09-10., péntek- szombat- vasárnap

 fuleky_elmenyfestes.jpg

A Mindszenthavi Mulatságon a település borászai, kézművesei és művészei látják vendégül az ide látogatókat, és megismertetik az érdeklődőkkel a települést, a helyi értékeket. Már nemcsak Bodrogkeresztúrban, hanem Bodrogkisfaludon is lehet bort kóstolni, szüretelni, megismerkedni a helyi kézművesekkel, vagy csak egyszerűen sétálni a szép őszi napsütésben. A szüreti hangulatot kihasználva változatos programokkal várják a vendégeket!

Pénteken délután érdekes szakmai előadásokkal készülnek, hiszen idén épp 450 éve említették először a Tokaji Aszút! Mi várható? Előadások, szakmai kerekasztal, vezetett kóstoló forgalmi tételekből, és egy igazán különleges kóstoló muzeális borokból, ahol az időutazás 2000-től egészen 1940-ig tart! Este a borvacsorát az újonnan nyílt, de komoly gasztronómia élményeket nyújtó Dereszla Bisztróban lehet elfogyasztani.

Szombaton 12 borászat látogatható meg, ahol minden egyes helyszínen változatos programok várják látogatókat: kiállítások, folk- és jazz koncertek. Fellép Iván Szandra és Jász Andris duó, Retro Party . Aznap délután a hagyományos szüreti felvonuláson ott lesz a falu apraja-nagyja, este fényfestés és táncház is lesz - ez gyerekeseknek fontos lehet, imádják a kicsik az ilyen murikat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6816709956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása