A szorongó-ambivalens kötődésű ember folyamatosan azon dolgozik, hogy szeressék és elfogadják, de amint megtapasztalja, hogy ez megtörtént, nem hiszi el. Vagy ha a másik elég hitelesen jelzi felé, hogy szeretne a barátja vagy a partnere lenni, s ezt egy pillanatra mégis elhiszi, akkor máris elkezd attól rettegni, hogy az illető hamar rájön majd arra, hogy ő mégsem elég jó, és elhagyja, vagy lecseréli valaki másra. Állandó kisebbrendűségi érzés gyötri, de abban bízik, hogy ez majd megváltozik, ha talál valakit, aki szőröstül-bőröstül elfogadja őt. Mivel gyermekkorában következetlenül reagáltak az igényeire, illetve sokszor nem is a valós szükségleteire válaszoltak, ezért nem tudja jól megrajzolni az énhatárait. Nehézségei támadnak a nemet mondás, a megfelelő mértékű önfeltárás, a döntéshozatal és az önérvényesítés területén. Nem tudja jól észlelni, hogy melyek a saját és melyek a másik ember igényei. Összezavarodik abban, hogy melyikhez igazodjon. Ha a saját vágyait helyezi előtérbe, akkor önzőnek érzi magát, ha a másikét, akkor attól szenved, hogy kihasználják. Nagyon sokat szorong amiatt, hogy a közvetlen családtagjait elveszíti. Egy-egy erre vonatkozó fantázia teljesen lehúzza érzelmileg, akár a halálfélelemig is eljut egyik pillanatról a másikra. Ha a mélyére megyünk vele ennek az érzésnek, akkor kiderül: legjobban attól retteg, hogy egyedül marad.

Dr. Lukács Liza