A szeretetmohó ember fél felismerni az alapdilemmát, hogy miközben csillapíthatatlanul és kielégíthetetlenül vágyik a szeretetre, ő maga tulajdonképpen alig szeret, csak folyton-folyvást a szükségletei körül kering, amelyek azonban betölthetetlenek. Tulajdonképpen önmagát áltatja. A mohó ember ugyanis igenis kap szeretetet, de az alig gazdagítja vagy növeszti őt, nem tud vele élni, néha nem is képes elfogadni. Van, hogy kifejezetten el is utasítja. Tünet: amíg kapok, jól vagyok, de abban a pillanatban, amikor a másik nem ad, rosszul leszek. Ismerős ez? Szerintem sokan találkoztak már vele. Főleg azokban a kapcsolataikban, amelyek megpiszkálják a sebzettségüket. Tehát valószínűleg a legfontosabbakban.

Pál Feri