Mùltunk akkor van lezàrva, amikor az emlèkek màr megszèpültek, amikor màr nem fàjnak, amikor màr nem zavar, hogy a volt fèrjünk - felesègünk - szerelmünk màssal boldog, amikor màr nem èrinti meg a lelkünket egy sikertelensèg emlèke, amikor màr nem fàjdalmas a gyermekkorra visszaemlèkezni, amikor màr tudunk nevetni a vèlt vagy valòs sèrelmeinken, amikor màr szeretettel tudunk gondolni mindenre ès mindenkire, akivel ès amivel èletünk soràn talàlkoztunk.
Amìg fàj, amìg zavar, amìg megèrint, amìg irigysèget - haragot - bűntudatot vagy bàrmilyen negatìv èrzelmet vàltanak ki belőlünk mùltunk rèszei - szereplői - emlèkei, addig dolgunk van velük, addig nincsenek feldolgozva, elfogadva, meggyògyìtva - meggyògyulva ès ùjra ès ùjra megtalàlnak, mìg meg nem szeretjük őket.
Szántó Brigitta
