A Dallmayr céget valószínűleg kávéiról és teáiról ismeritek, de most úgy gondoltam, mesélek kicsit a finom kávéjuk mögött lévő történetről, mert olyan érdekes. Szóval...

Hol volt, hol nem volt az Óperenciás tengeren is túl, még az 1700-as években innen, élt Németországban, egy Christian Reitter nevű müncheni kereskedő. Ő saját üzletet működtetett, nem is akármilyet. Luxus finomságokat forgalmazott, tehát csemegeárut legfőképpen, volt tea és kávé is, sőt, minden, amit a módosabbak vacsorára, vagy a szalonokba fogyaszthattak.

Aztán az 1800-as évek végén Alois Dallmayr vette át ezt a kis paradicsomat. Innen ered a Dallmayr név, de akkor igazi hírnévről még szó sem volt, csak ismert és kedvelt volt a csemege csemegéje. Ezt a boltot később eladta Anton Randkofernek úrnak, aki boldog is volt a bolttal, ám sajnos, korán megboldogult. Akár vége is lehetne itt a történetnek, ha nincs egy erős nő az egészben. Therese, az özvegye ott állt és nem is tudta, mihez fogjon. Ám őt nem olyan fából faragták, hogy feladja az egészet, a családi bázis és élet alapját. Szerencsére remek üzleti érzékkel áldotta meg az ég és komoly hölgyként társadalmi kapcsolatokban sem volt híján, tudta, kinek kell eldugni egy kis különleges finomságot a pult alá. Így a bolt virágozni kezdett. Annyira, hogy a bajor király beszállítója is Therese lett. Sőt, Európa egyik legjobb csemegeüzletévé lett, ami komoly elismeréssel járt és lehetőséggel. Ma már úgy mondanánk: branddé vált. De akkoriban elég volt, hogy a Dallmayr termékei másik 14 európai uralkodóházba is bekerültek és sok-sok kékvérű kedvelte meg luxus csemegéiket.

Természetesen maga a fő üzlet is egyre szebb és szebb lett, Therese kiválóan kézben tartotta a dolgokat. Annyira haladó szellemű üzletasszony volt, hogy hinni kezdett egy fura gyümölcsben is, amire mások csak néztek. Therese volt az első, aki banánt importált Németországba. Sőt, mangót és licsit is hozatott, szóval Münchenben tényleg igazi csemegéket lehetett vásárolni a Dallmayr boltnál. A 1900-as évek első felében már 70 alkalmazottjuk volt, aztán pedig jött a háború. Ez számukra is fekete leves volt. A korábbi csemege irányt elfelejtették és inkább a kávékereskedelem irányába nyitottak. Ekkor már Hermann Randlkofer vezette a céget. Először csak egy kis sarokban volt egy külön részleg, amelyet egy akkor 19 esztendős kávészakértő vezetett, Konrad Werner Willie , aki Brémából jött és a pörkölés dallamaihoz is igazán értett. Willie maga vásárolta a kávét és az tulajdonképpen így született meg a Dallmayr Kaffee. A portál csak csinosabb és csinosabb lett, Randlkofer és Willie gyakorlatilag együtt mentették meg a céget a második világháború romjai alól. Új életet leheltek a müncheni boltba és a kapható árukba. 

Mivel a cég életét mindig a személyes döntések és az okos újítások jellemezték, ők voltak az elsők, akik a német piacon elsőként reagáltak a megváltozott igényekre. A BMW beszállítói lettek, ők ugyanis Amerikából hozattak kávéautomatákat dolgozóik számára. Viszont ezekbe mind Dallmayr kávé került, de nemcsak Németországban, hanem Svájcban és Ausztriában is és Kelet-Európában is. De soha nem felejtették el, hogy az üzlet sikerét gyakorlatilag egy erős asszonynak, Theresének köszönhetik.

Ami igazán szép és megható szerintem, hogy ma is az egykori barista és az akkor üzlet tulajdonos leszármazottai viszik. Azóta létezik a Dallmayr étterem az egykori csemegeüzlet helyén és megnyitott a Café-BistroDallmayr is, sőt egy Akadémia. A leszármazottak pedig nem vesztek össze, hisznek a hagyományban, a müncheni csoda csemegebolt tradíciójában és a megújulásban is. Kávéikban a németes-olaszos vonal találkozik, az én bögrémben is már ez a randevú van. És most ajándékba vettem valakinek (remélem, nem olvas!) ezt a gyönyörú, adventi naptárat tőlük, ami isteni teákkal van tele. Tudjátok, mit mintáz? Azt a bizonyos csemegeboltot, a Dallmayr történelem alappillérét! 

Boldog teás estéket nektek!

(Aki még jobban tájékozódna a Dallmayr történetről, ITT talál infókat és webshopot.)