Nesze!szer

Ne legyen szükség rá, de itt jó kezekben lesz a szíved!

2020. szeptember 29.

 

20200911_115210_1.jpg

Az én családomban több szívbeteg is van. Nem is csoda, hisz itthon állítólag a halálozások 50 százaléka szív- és érrendszeri problémákból ered, de szerencsére azért most már mindenki igyekszik vigyázni. Anyu gyógyszert szed. Apu is. A nagypapámnak pacemakere volt és az exapósomnak is. Nagymamámnak is ritmuszavara volt. Csoda, hogy kutatom-keresem azt, bármi lenne, hová lehetne fordulni?

 

 20200911_115639_2.jpg

A magánkórházakkal közeli a kapcsolatom. Nem is olyan régen a Mom parknál sétáltam és figyeltem fel a táblára: Wáberer Medical Center. Kórház itt? - kérdeztem magamtól, aztán a nem létező véletlen néhány hét múlva kapcsolatba hozott velük. A Wáberer ugyanis a shopping centerrel szemben nyitott egy egészségügyi intézményt, amely igen sokrétű szolgáltatást nyújt. 24 óra alatt elvégzik, kiértékelik a vizsgálatokat - ez az, amire rögtön felcsillant a szemem, aztán tovább kutakodtam. Tanulmányozva a honlapjukat érdekességre leltem: a Wáberer Medical Centeren belül létrejött a Wáberer Kardiológiai Centrum, pont amiatt, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabban és minél személyre szabottabban láthassák el a betegeket. Ugyanis azt tapasztalták, hogy szívügyekben fontos, ha megfelelő szakértő és megfelelő diagnosztikai berendezések állnak rendelkezésre. Számomra nagyon szimpatikus, hogy hat különböző problémára szakosodtak, tehát a páciens nem bolyong az egészségügy útvesztőjében, hanem a saját problémájára fókuszáltan tud illetékes orvossal találkozni és minél előbb meggyógyulni. Természetesen, ehhez az a csodálatos géppark is kellett, ami a Wáberer Kardiológiai Centrumban rendelkezésre áll. Persze, azért azzal legyünk tisztában, hogy aki 20 percnél tovább fennálló fájdalmat, mellkasi fájdalmat tapasztal, az mindenképpen forduljon orvoshoz. (Ilyenkor nyugalmi állapotban is meg kell vizsgálni a szívet, külső szívultrahangra is szükség van, aztán specializálódva folytatni, hogy kiderüljön, mi is okozza a problémát. Itt nincs végtelen hosszú várólista, viszont vannak végtelenül kedves asszisztensek és felkészült orvosok. A szakma krémje, egy csodás helyen. A Wáberer Kardiológiai Centrumon belül működő szakambulanciák a sportkardiológia ambulancia, szívritmuszavar ambulancia, pacemaker ambulancia, felnőtt veleszületett szívbetegség ambulancia, terhesség és szívbetegség ambulancia valamint a mellkasi fájdalom ambulancia.)

 

 

 

Persze, ezt azért mondom, mert ellátogattam a Wáberer Kardiológiai Centrumba. A családi történetek miatt is érdekelt, meg ugye újságíró volnék. Dr. Som Zoltánhoz, a pacemaker szakambulancia vezetőjéhez mentem. Mindig foglalkoztatott, hogy hogy is működik ez, hogy gyakorlatilag beleépítenek az emberbe egy ketyegőt, amiben elem van és ez akár harminc évvel is meghosszabbíthatja valaki életét. Nemcsak életminőséget, de élethosszt is javít, sőt, életet ment. Tudom, hogy pacemakereseknél általában milyen hosszú a várakozás, ha kontrollra kell menni, apósomnál mindig egy egész napos program volt ez. Gondoltam, megvizsgálom, a Wáberernél hogy van ez.

 

Besétáltam a Wábererbe és csak ámultam. Az irodaház maga egy csoda, már építészetileg értem, de mutatom is képen. Aztán a recepciónál kaptam egy kártyát, persze maszkban voltam, átmentem a biztonsági kapun és már a liftnél megtorpantam, jó értelemben. Anno, Amerikában, a régi munkahelyem irodájában volt ilyen lift, ahol azt kellett beütnöm, hanyadikra megyek és kiadta, melyik felvonó lesz az enyém. Az elsőre néhány másodperc alatt felértem és csodás, tágas térbe érkeztem, ahol 3 nagyon kedves asszisztens is fogadott. Hirtelen megzavarodtam, hisz nem szoktam hozzá az állami egészségügyben, hogy rögtön kapok választ a kérdésemre, ráadásul kedvesen. Som doktor, a pacemaker ambulancia vezetője már vár - mondják a lányok. Végtelenül tiszta és praktikus vizsgálók mellett megyünk el. Annyira steril és szép minden, hogy itt, ha akár be is tévedne egy légy, sírva repülne el, mert patent minden, hogy pestiesen szóljak. Egész egyszerűen azt érzem: itt tényleg a legmagasabb szakértelemmel találkozhat az ember. Som Zoltán tizenéve specialistája a pacemakereknek. Európai licenc vizsgája is van, ami azt jelenti, hogy maximálisan ért a legmodernebb gépekhez. Meg is mutatta, hogy a pacemakereket gyakorlatilag egy táskányi nagyságú gépecskével ellenőrzik és itt a Wábererben mindegyik rendelkezésre áll, amit ma a világban leginkább használnak és ez egyedülálló a hazai ellátásban. A táskából hirtelen elővarázsolt egy képernyőt és egy egérhez hasonló szerkezetet prezentált. Ez az, amit a páciens pacemakeréhez tesznek és leolvasnak mindent. Azt is, ha ő észre sem vette, de a kis gép jelzett valami szabálytalanságot a szíve verésében. A pacemaker olyan, mintha egy könyv lenne - tanultam meg tőle. Mindent tud arról, akinek az életét mentette meg ez a szerkezet. A készülékek, a kezelt problémától, illetve szívbetegségtől függően, egy, kettő vagy három elektródával rendelkezhetnek, melyek a szívüregekbe vezetnek és ezeken keresztül meghatározott módon ingerlik a szívet és észlelik a spontán szívműködést. A pacemakerek rendszerint a lassú pulzusszámmal járó ritmuszavarok kezelésére használatosak. A defibrillátorok, melyek egyben pacemakerként is funkcionálnak, a nagyon gyors, akár a hirtelen szívhalál okául szolgáló ritmuszavarok megszüntetésére is képesek. Aki beültetés után szédülne, esetleg belázasodna, pirosodna a szerkezet körül, az azonnal kérjen segítséget - mondja Som doktor. Ahogy említettem, súlyosabb esetekben ICD készülékek is kerülhetnek beépítésre. Erre akár infarktus után, vagy egy komplikáltabb örökletes betegségnél is szükség lehet. És olyan is van, hogy a pacemaker előbb jelez, minthogy a páciensnek tünete lenne.

 

Som doktor tényleg igazi specialista, ne legyen rá szükség, de az ember igazán jó kezekben lenne nála. Elmondta, hogy a pacemakereket minimum évente egyszer ellenőrizni kell. És hogy ő folyton képzi magát, mert ezek a szerkezetek a technika fejlődésével még jobbak, még precízebbek, még modernebbek. Aki hozzá jön konzultációra, azt megnézi, mi is történt vele az elmúlt évben. Kényelmesen, csak a páciensre figyelve. Itt van idő mindent megbeszélni, átbeszélni, az igazi konzultációra, ellenőrzésre, akár állÍtani a masinán. Esetleg távmonitorozásról is lehet beszélni, ez már nekem annyira hihetetlen, hogy csak tátom a számat. Olyan volt ez a Wáberer Kardiológia Centrumban történt látogatásom, mintha a jövő orvostudományába pillantottam volna be. Az intézmény, ahol tényleg szívügy a szívügy.

Egy biztos. Engem Som Zoltán doktor és a Wáberer Kardiológiai Centrum meggyőzött, a szakambulanciáik elképesztően felszereltek, 21. századi diagnosztikai háttér és óriási szakértelem és törődés az, amivel a beteg találkozik. Csak remélni merem, erre az információra egyikőtöknek sem lesz szüksége, de ne felejtsétek el ezt a postot! 

 

További információkat a Wáberer Kardiológiai Centrumról ITT találsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1016218054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása