Felnőttként volt egy ráeszmélésem, miszerint tulajdonképpen én a gyerekkoromból táplálkozom. Azokból az élményekből, történésekből, amiket kicsiként átéltem. Tudom, szülőként illene tudatosnak lennem, de azt kell mondjam, az egyetlen és legfontosabb számomra az, hogy hagyjam a minit olyannak, amilyen ő, teret engedjek az egyéniségének és minél több kalandban, csodában lehessen része. Idén a tavaszunk brutálisan nehézre sikerült, halál, kórház, jött a beszorulás... Igy a csemete szülinapja nem volt zsúrba terelve. Ő azóta erre vágyott. Aztán én úgy döntöttem, az őszi-téli újabb maradás előtt nincs mese, jár neki egy party. Kerestem, kutattam, mi is lehetne az, ami igazán különleges és örömet hoz számára és a kis barátai is jól szórakoznak. Igy találtam a Buboréktündérre.
Ő bizony nem tesz mást, mint varázsol. Varázsol a szIvével, lelkével és a szappanbuborékokkal. A buli napján már az ő műsora-előadása előtt kicsiben odamentem, hogy amiben kell, esetleg segédkezzek és nyilván gyorsan kiderült, elég hasonló lelkületűek vagyunk. Hasonlóan spirituális gondolkodó ő is, vagy inkább csak nyitott a szIve és mer önmaga lenne? A kérdés kérdés, én meg mondom a további magicet. A Buboréktündér olyan, hogy megérkeznek a gyerekek, leülnek és onnan kezdve elmeséli, hogy a tündérek honnan jönnek, minden gyerkőc tud varázsolni és már mutatja is a csodákat. A minik bámulnak, kacagnak, jelentkeznek és mondják, szerintük az a bubi micsoda, ami épp elkészült. Olyan érdekes, mert ilyenkor látja az ember az igazi egyéniségüket, ahogy reagálnak egy-egy helyzetre, a tündér pedig csak a keretet adja valahogy hozzá. Hol dekázgat a buborékkal, hol négyzetet fúj belőle, hol a kezével alkot hóembert - persze szappanos vIzből.
És jött az újabb csoda, a szülinaposomat belevarázsolta egy óriás buborékba. Én is odaálltam mellé, aztán jöttek a pajtások. A gyerekek teljesen odáig voltak, csillogtak a szemeik és jó volt látni, ahogy ölelik egymást a barátok. Aztán kimentünk az udvarra és pálcávával folytatták a készItést. Több, mint 2 órán keresztül tanultak, gyakoroltak, pukkasztottak, ugráltak a buborékokért és zengett az ovi kertje a kacajuktól. Kétségtelen, hogy Tünde, a Buboréktündér elvarázsolta őket. Ahogy engem is....
köszönjük a csodát, a tiszta energiákat és ezt a különleges élményt. Azt hiszem, az elkövetkező heteinkre csak azt mondom magunknak: tartsuk meg ezt a tündéri rezgésszintet!
