Nesze!szer

Gyógyszergyártó vállalat arckrémeit próbáltam: hello Dermedic!

Érzékeny bőröm esete a lengyel kozmetikumokkal

2020. június 10.

 

 

dermedic_osszes_bambara.jpg

 

Gyógyszereket ugye adott problémára vesz be az ember. A bőrápolás is valami ilyesmi, azért kenünk, mert valamit szeretnénk megmásItani, megállItani, visszafordItani. Az orvoskozmetológia egy olyan szegmense a kozmetikai iparágnak, ahol az orvoslásban elért eredményeket adják az arcunknak. Engem ez eléggé érdekelt mindig, hisz a tudomány sokat tehet értünk. Nem is olyan régen ismerkedtem meg a lengyel Dermedic márkával, ami több szempontból érdekes számomra. Az egyik: lengyel - ilyen vér ugye bennem is csörgedezik. A másik, hogy ötvözték a gyógyszerészeti tapasztalatokat a szépségipari tapasztalatokkal és igazán jó hatóanyagokat raktak össze a leIrtak alapján. Kérdés, ez marketing-e, vagy működik is? Az arcomon kerestem a választ. 

A Dermedic nagyon okosan úgy döntött, nem általánosságban csinál krémeket, hanam a problémákra fókuszál. Ez számomra a kánaán, mert sokan kérdeztek, mit ajánlok ekcémára, vIzhiányra, esetleg rozáceára, érzékeny bőrre. Most úgy kezdtem neki a tesztelésnek, hogy az én bőrömre hangszereltem a teljes rutinomat, ápolási körömet. Mondom, hogy mire kerestem a megoldást. Ugye, 30 felett járok azért rendesen, tehát az anti-aging, mint olyan, az létező fogalom a kozmetikai szótáramban. Ezen kIvül az én böröm mostanában új dolgot produkált: pirosodik. Nem tudom, mióta csinálja, de mintha kezdődő rozácea lenne, tehát ez is problémás nálam. És hát ugye, az állandó vIzhiánya is van az arcomnak, hiába, tudom, napi sok folyadékot kéne innom fejlődtem is már, de nem elég. Tehát hidratálok, hidratálok, hidratálok arckrémekkel, szérumokkal, amivel lehet. 

Első tapasztalatok:

Egy nő arcához az orrán át vezet az út, azt kell mondja. Számomra fontos, hogy amit magamra kenek, annek jó illata legyen. Hát kérem, a Dermedic kilóra megvett ebben a témában, hisz finom, nem tolakodó, de nőies. Kicsomagoltam és rabul ejtett az illat. (ITT találod a kozmetikumokat a weben)

És akkor használni kezdtem:

Az arctisztItáshoz évek óta micellás vIz a partnerem és Anyunál is áttörtést értem el a fürdőszobában, ma már ő is ezzel vakarja le a napi felesleget. De vissza hozzám. A Dermedic Hydrain3 Micellás vIz H2O szerencsére nagy kiszerelésben kapható, nálam már jó pont ez, mert kinek van ideje mindig rohangálni a boltokba? Ráadásul termálvIz is van benne, érzékeny bőrre is használható és kontaktlencséseknek is. Finoman tisztIt, de eredményes a kis pajtás, azt kell mondjam! 

 

dermedic_portre.jpg

 

Második lépésként az Oilage ArctisztItó következik a rutinomban néhány hete, ennek egész egyszerúen szerelmese lettem. Zselésen olajos az állaga, regenerálja a bőrt és intenzíven feltölti, a szója izoflavonok egyedi kombinációja TriOleum komplexszel esti kankalint, avokádóolajat és szójaolajat tartalmaz, ezek mind az öregedés ellen harcolnak. Nem okoz feszülő, vagy dehidratáltság érzést, az olajak annyira jótékonyak. (TelItetlen zsIrsavak, a niaciamid és a Polyquaternium-7 kitöltik a lipidgátat és megőrzik a bőr optimális hidratáltságát.) Van benne egy Anti- Pollution formula, ami serkenti az epidermisz ellenállóképességét és védő funkcióját. Az óvja ugye a bőrt a környezeti szennyeződésektől többek között. Ezt klinikailag is tesztelték, tehát nemcsak én, de nálam elég jól szerepelt. Nagyon pici elég belőle és ha lehet egy javaslatom, a dekoltázsra is vessétek be, hisz a kivágott pólók időszakában itt is gyorsan öregedhet a környezeti szennyeződektől a bőr. Este és reggel is használom, annyira megszerettem.

oilage_meg.jpg

 

Harmadik lépésként, született szérium fanatikusként a Dermedic Hydrain3 Hialuro szérumát is bevetettem, bevetem. A 15 %-os hialuronsav a bőr hidratációs szintjének 57 %-átos növekedését biztosItja, ami szerintem fantasztikus. Ráadásul, konkrétan 15 percen belül, ami azért látható rendesen! Pipettás, nagyon finom kis dolog, issza az arc rendesen. Utána jöhet a krém! 

Negyedik körben nappal az Oilage Tápláló bőrsűrűséget helyreállItó nappali krémet vetem be. Ez javasolható azoknak, akik a perimenopauzális időszakban vannak, tehát még nem tartanak ott, de már útközben vannak, ha értitek, amire gondolok. (Amikor már ugye csökken a kollagéntermelés és a bőr rugalmassága is, sajna...) Szóval. Ez a krém könnyen beszIvódik, gondoskodik a bőr hőszabályozásáról és az intelligens CoolPoint formula lehűti a túlzottan felmelegItett bőrt. Én tapasztaltam ilyesmit, szóval ennek a dolognak örültem. Ami jó még, hogy egy különleges formulával a légkondicionáló hatásaival szemben is véd, nekem ez egy állandó harcom, szóval köszi Dermedic. A krémecske a  ceramidok termelését is fokozza. (Ők azért is felelnek, hogy ne sérüljön a bőr védőrétege, mert ez akár kiszáradáshoz, viszketéshez és irritációhoz is vezethet.) Könnyen lehet sminkelni rá, nem tocsog és ez szuper!

Este, lefekvés előtt jön az Angio Éjszakai RánctalanItó krém. A neve magáért beszél, nem is kéne többet mondanom, de fogok!... D Ezt a krémet ugyanis rozáceás bőrre nagyon, de nagyon ajánlom. A rosaceaval érintett területen enyhíti a feszességet és a duzzadást, így nyugtató hatással bír a kitágult hajszálerekkel rendelkező bőrön, a kialakulás első szakaszában is. Van benne E-vitamin, koncentráció formájában, ami ugye a bőrszInért is felel és a mikrokeringésért. Csökkenti a duzzanatot és a bőrpIrt, másik nagy kedvencemmel, az Arnica Montanával pedig összehúzza az ereket. C-vitamin, olIva és avokádó olaja már megint, ami segIt megtartani a vizet ott, ahol kell. Ja, A-, B, D-vitamin is  található ebben a csodában, ami mind-mind egy vitaminbomba a bőrnek és késlelteti az öregedést. Ráadásul, termálvIzzel együtt, amit imád az arcom. Ez a krém szuper fejlesztés, ha csak az összetételét nézem, de a hatása is van. Sokkal egyenletesebb fizimiskával ébredtem reggelente, pedig fáradtságban van részem rendesen mostanában.

Zárásként persze szemkörnyékápolóval kenem magamat. Ezekkel mostanában eléggé befürödtem, nem is értem, miért gyártanak olyanokat, ami irritálja a szemet és minden bánatomat elsIrom egy felkenés után. A Dermedic terméke: termálvíz, hialuronsav 5%, dermochlorella,, E-vitamin, mandulaolaj, allantoin van benne. Könnyen megissza a bőr, jól esik neki a törődés. Hipoallergén, tehát mindenre érzékeny barátnőmnek már ajánlottam is. A Hydrain3 Hyaluro egy igazán könnyed állag, szeretni fogja, aki mellette dönt. Nekem reggel kicsit a szemem alatti duzzanatot is leviszi, amire azért szükség van, bőven, de erre ti is szoktatok panaszkodni.

Összességében azt kell mondjam, az arcom eléggé örül a Dermedic problémára szabott megoldásainak. Azt gondolom, bizonyos idő után tényleg arra kell figyelni, hogy ne össze-vissza vásárolgassunk, hanem azt, ami nekünk jó. Nem a szomszédnak, nem a pasidnak, hanem neked, magadnak. A rozácea jelentősen csökkent az arcomon és gumisabb a bőröm, ahogy a lányom mondaná, de politikailag korrekten ez tónusosabb, rugalmasabb inkább. A hidratációm emelkedett, az egészen biztos, kicsit kitelt az arcom és nem a sok kelt tészta miatt, hanem a hidratációm emelkedett. Ami nekem még nagyon tetszett, hogy ár-érték arányban igazán jól teljesIt ez a márka. Szerintem sokkal többet tud, mint néhány versenytársa a piacon, okos dolog lecsapni rá! 

 

) A Dermedic bárápoló készItményeiről minden infót megtaláltok ITT, árakkal együtt!)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1615737670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása