Nem szeretnék most egy dühös postot írni. Azt sem szeretném, ha minden másfeledik komment arról szólna: ezt hozta a feminizmus. Mert aki ismeri az országot, amiben élünk, az tudja, itt bizony családon belüli erőszak van sok helyütt, a komondor löki fel a feleséget és vállalatvezetők röhögnek a markunkban, ha jól megfogták Mancika fenekét a könyvelésről. Feminizmus a fasorban sincs, főleg nem az eredeti értelmezésben. És persze, minek ment oda...
De elmesélek egy esetet.
Hajnal, reptér. Külföld. Csak magyarok vannak, illetve a személyzet. Küzdjük le magunkat a buszról, hogy majd becsekkoljunk. Két nő, két gyerek. Szerzek egy kocsit, amire rápakoljuk a cuccot. Iszonyat nehéz. Egyetlen pasi sem mozdul meg, hogy segítsen, vagy csak fél millimétert is arrébb menjen, hogy könnyebb legyen a pakolás. Majd beállunk a sorba, csekkoláshoz. Az idegenvezető szépen elmondja, a kisgyerekeseket engedjék előre. Egy darab ember nem moccan meg. Nemhogy férfi. Felfedezek egy anyukát, babakocsis picivel. Nyilván szólok a honfitársaknak, hogy mehessenek előre. Nagy nehezen engedik meg neki, de átjut. Aztán újra fel kell pakolni a bőröndöket, a leméréshez,a szalagra. Annyi férfi fut oda, hogy segítségünkre legyen.... ja, egy se! Nem baj, viszont egy pasi majd fellök, hogy becsekkolhasson előttem. Ugyanazzal a géppel megyünk, tehát nem fog elindulni....D
Felteszem a nagyobbik cuccot a szalagra. 27,4 kg. Sebaj, simán felemelem. Mert ezt is meg tudom csinálni. De nem akarnám megcsinálni, csak épp senki nem érzi úgy, hogy meg kéne moccannia. Most kérdezzem azt: mi van veletek férfiak? Nem teszem. Inkább csak halkan mondom, elég sokat bírok, amint látszik is. És nőként önmagunk vállalása, képviseletnem azt jelenti, hogy ne fogadnánkel az udvarias segítséget. Ha jön, ugye...