A szíve mélyén mindenki pontosan tudja, hogy mi az igaz Útja.
Az, amelyik a legnehezebb, de mégis az egyetlen, amelyik azt a lényt szólítja meg bennünk, akik valójában vagyunk.
Nem a megfelelni akaró, megúszásra játszó szerepeinket, hanem az isteni énünket.
Az az Út, amelyiken a legkevésbé tudunk hazudni magunknak, amelyiken a legkevésbé tudunk nem szembenézni életünk legfontosabb tételeivel, ahol nem tudjuk többé elodázni azokat a feladatokat, amelyek elől életek óta menekülünk.
Amelyhez a legnagyobb bátorság kell.
Amely a legnagyobb félelmeket hozza elő belőlünk és a legtöbb próbatételt állítja elénk.
És mégis az egyetlen út, amiért, ha őszinték vagyunk magunkkal, igazán érdemes élni, amiért igazán érdemes mozgósítanunk magunkban az összes erőt, sorsmegoldó képességet, amiért igazán érdemes meghaladni, legyőzni és addig csiszolni, érlelni magunkat, amíg megszületik belőlünk az igazgyöngy.
Erről az Útról tudhatjuk, hogy a miénk. Ezen az Úton válunk azzá az emberré, akivel igazán őszinte, cinkos mosollyal tudunk szembenézni, ha visszatekint ránk a tükörből.
Botos Orsolya
