Nesze!szer

A Nyuszis bácsi nincs többé

2019. május 31.

 

nyuszis_bacsi.jpg


Amikor legelőször láttam a Stadionok lépcsőjén a Facebookon csak „Nyuszis bácsiként” elhíresült idős, hajléktalan bácsit, Jánost, Húsvét tájéka lehetett. Akkor már jó ideje nyomon követtem sorsukat és végre személyesen is láthattam. Kint ült nyuszijával és türelmesen várta a gyerekeket. Nyuszi csomagok is lapultak nála, amit a járókelőktől kapott pénzből állított össze. Elmondta, hogy nem minden gyermek merte tőle elfogadni, de ő ennek ellenére minden alkalommal kiment és várta őket, néhány jó szóval és kedves mosollyal. Odanyújtottam neki egy kis hozzájárulást, és gondoltam nemsokára viszont látjuk egymást.
Tavalyi látogatásomkor épp esett az eső, így behúzódott a kávézó elé, kis állatkái gyűrűjébe. Emlékszem, hogy újfent az egyik legszívmelengetőbb beszélgetésben volt részem. Elmondta, hogy nyuszijával, akit Ugri Bugrinak hívott, és teknősével, épp állami gondozásban lévő gyermekek számára szervezett elő gyereknapi rendezvényen vettek részt, ahol barátaival együtt kis állatsimogatót nyitottak. Olyan jó volt látni egy csupa szív mosolygó embert, ahogy arról beszél, hogyan varázsolhatná szebbé a gyermekek mindennapjait. Pedig nem bővelkedett épp az
anyagiakban.
Idén is jártam otthon (Bogi Angliában él jelenleg - a szerk), de siettem a buszhoz, elszaladtam mellette. Gondoltam majd látom még, hiszen átutazóban többször megyek arra. Elkerülhettem őt, mert nem találkoztunk az elkövetkező hetekben. Ma megtanultam a leckét, hogy soha ne várj egy későbbi lehetőségre, mert lehet, hogy az a nap már nem jön el. A Nyuszis bácsi nemrégiben kórházba került, ahol betegsége következtében elhunyt. Már nem lesz ott Húsvétkor, vagy karácsony környékén a Stadionoknál. Ő már átkelt a szivárványhídon, és újra állatkák körében ül, boldogan.
Nyuszis bácsi! Folytonos önzetlenséged, kedvességed, segíteni akarásod példaként szolgál mindannyiunk számára.
Isten veled!

Nesze!Bogi

Ui: Amennyiben tájékozódni szeretnétek temetéséről, állatkája sorsáról, keressétek Tükörkép Műhelyet a Facebookon.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8114872610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása