Nesze!szer

A Kelly táska története

2019. április 05.

 

 

kellykek.jpg

 

A Mokkában jártam néhány napja. A téma az volt, hogy a kis Kardasian-Jenner klán tagja, Stormi egy igazi mini Kelly táskával flangált és insta kép tanulsága szerint. Igen, ez 5 millió forint körül van jelenleg. De gondoltam, ezen felbuzdulva, kicsit mesélek arról, miért is ilyen híres ez a Hermés darab.

Ahogy már több nagy márkánál megszokhattuk, bizony Thierry Hermés is nyereg- és lófelszerelésekkel kezdte az ipart. 1897-ben, pontosan. 

 

 

hermes2
A felszereléseket az arisztokrácia igen nagyon kedvelte, mert előkelő és megbízható darabok voltak. A minőség meghozta a gyümölcsét, két Párizsi Világkiállítás díját is elhozták. Thierrytől a fia vette át a vállalkozást 1880-ban és ő már olyan tökélyre vitte, hogy még az ázsiai kékvérűek is átnyergeltek az ő lovasfelszereléseikre.
hermes_lovas.png
Ebben az időben költözött át a műhely a ma már ikonikus 24 rue de Fauborg Saint Honoré-ra. 1990-at írunk már, amikor elkészülnek az első táskák. Nem, nem azért, hogy a hölgyek lóbálják, hanem egész profán módon, a nyergek szállítása miatt. Örökösök jöttek, mentek, majd a cippzár is az elsők között volt, amit a franciáknál elsőként a Hermés cég használt. Nyilván nem akárkinek készítették az első darabot ezzel, hanem magának, Edward hercegnek, aki egy bőrdzsekire tartott igényt. Nem is volt ez rossz döntés, ugyanis az automobilok elvitték a lovak elől a fókuszt, hogy némi képzavarral éljünk, de így nem volt nagy gond, hisz a kabátokra, táskákra vevő maradt mindenki. Már abból a körből. Ez egy luxusmárkától akkor igazán merész lépés lenne ma már. Egyébként az első "kézitáskát", 1922-ben készítették, az egyik Hermés feleség számára. 
grace_kelly_hermes.jpg
Az ikonikus Kelly gyártása 1935-ben kezdődött. Igaz, ekkor még nem így hívták, sőt. 1956-ig kellett várni, hogy világhírű legyen. Ugyanis ekkor Grace Kelly egy Hermés darabbal takarta el gömbölyödő pocakját. A kép bejárta a világsajtót, a Time címlapjára került és már mindenki Kellynek hívta. Az eredeti darab, a színésznő akkor viselt kesztyűjével együtt a Victoria and Albert Museumban van kiállítva.
kiallitott_kelly.jpg
Jackie Kennedy volt még a másik stílus ikon, aki gyakran mutatkozott a márka darabjával. A táskákból mindegyik kézzel készült és bizony, nem két nap alatt dobják össze. Nem juthatsz úgy hozzá, hogy bemész és megveszed, listára kerülsz fel és vársz rá. Már, ha ki tudod fizetni, ugye. Az egyik ikonikus darabja, 125 000 dollárért kelt el egy aukción. Mert minden egyes Kelly táskának története van. Igaz, lett egy kistestvére is, a Birkin, immáron 38 esztendeje. De azért a Kelly, az Kelly, na. Ja és a legfontosabb! Miért is lett Kelly a neve? Mert az ominózus fotók után mindenki csak így kereste a Hermés üzletében: a Kelly fazont szeretném!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2814741519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása