Nesze!szer

Levendula? Nyugi, van még!

2018. június 12.

 

levendulas_en.jpg

 

Levendulamezőket régen leginkább a francia filmekben látott az ember. Aztán hozzászoktunk, hogy van Tihanyban is és óriás buszok indultak felfedezni a lila szépséget. Ma már Kőröshegyen, a Pilisben a Kevély-hegyen és máshol is szüretelhetünk ebből a szépséges és finom illatú növényből.  Most még elszaladhattok gyorsan betakarítani, de aztán néhány nap és vége. (Egy kisebb zacskóval kb ezer forintért szedhettek, de ez így is háromszorosa-négyszerese mennyiségben az aluljáróban vásárolható mennyiségeknek, tehát bőven megéri) Sajnos mindjárt tényleg vége a levendulaszezonnak. Viszont a  lilaságok hatása marad és nemcsak a molyok ellen jó, ahogy azt Joli nénitől tanultuk gyerekkorunkban. 

 

A levendula olyan gyógynövény, amelynek leginkább az illóolaját használjuk aromaterápiás hatása miatt. Nyugtató, lazító, fertőtlenítő hatása közismert, nemcsak fejfájás, hanem levertség és stressz ellen is hatásos, sőt, a hirtelen hangulatváltozások kiegyensúlyozására is beválik. Amellett, hogy oldja a feszültséget, élénkítő és serkentő hatása is van. Gyakran alkalmazzák nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére, elősegíti többek között az egészséges, felfrissülést hozó alvást. Epetermelést fokozó, emésztést elősegítő, görcsoldó, szélhajtó, vizeletürítést elősegítő hatással is rendelkezik, nehogy már ne használjuk ki. Mondjuk, a nagy levendulában ücsörögni is csodás dolog, viszont erre kevésszer adódik lehetőség. 

 

levendulas_pados.jpg

 

Tehát  leginkább az a tuti, ha levendulás termékeket viszünk haza a fürdőszobánkba. Most összegyűjtöttünk nektek néhány magyar levendulás terméket, mindet bátran ajánljuk! levendula_szappan_uj_lamia.jpg

 

Levendula szappan citromfűvel

Ez a szappan abszolút kikapcsol, hisz a citromfű is rátesz egy lapáttal a levendula nyugtató hatására. Finom, jól hasznáható. Indiai citromfű van benne, iszonyat fini az illata. 

L'amia Levendulaszappan indiai citromfűvel - 1 300 Ft ITT

kek_csillag.png

 

Kék csillag 

Fejfájós vagy? A levendula bizony ebben is segíthet. A borsmente, az orvosi levendula és a majoránnából áll a Kék csillag illóolaj, 1-5 cseppel masszírozzuk be a halántékot. Nem biztos, hogy rögtön hat, nyugodtan ismételgesd. A táskába is belefér. 

Panarom Kék csillag illóolaj  5 ml - 2 467 Ft ITT 

kremdeo.jpg

 

Krémdeó

Oké, nem tudjuk, ki mit használ az izzadás ellen. De és sőt! A Sweet You-nak isteni a levendulás-ylang ylangos termékskálája és van krémdeójuk is. Ultra cukik a kiszerelések, bármit rendelhetsz tőlük, megéri. Ráadásul jó fej csajok csinálják!

 

Sweet You Levendula-Vanília - Ylang-Ylang krémdeó 1 990 Ft ITT

 

levendulaolajos-testvaj-200-ml-1_1.jpg

 

Levendulaolajos testvaj

A testvajnál jobb megoldás nincs, ha száradásra alkalmas az ember bőre. Persze, nem mindegy, milyen az illata. Ez egy isteni finom, levendulás. Jól, könnyen kenhető és jó darabig kitart. 

Yamuna Levendulaolajos testvaj 200 ml - 2 890 Ft ITT

levendulas_furdoolaj.jpg

 

Fürdőolaj

Este egy nagy kád vízbe csobbanni és ellazítani a levendula illatától? Jó ajánlat, ugye... főleg, ha dög meleg van és kellemesen hűs vizet engedünk. Testolajnak is használható ez a termék, te döntesz, hogy magadra kened vagy a vízbe öntöd. Szeretni fogod!

Yamuna Levendulaálom fürdő- és testolaj - 150 ml 1 275 Ft ITT

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4414043218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása